január 6.

héjában sült krumpli és fokhagymás pirítós a reggeli.

mama a masinán süti a pirítóst, gyorsan forgatja, meg ne égjen, csak szép aranybarna legyen és jó ropogós. a masina sütőjét már rég nem használjuk, a krumpli a saját héjában és a gáztűzhely sütőjében sül vagy másfél órája. már biztos puha, kivehetjük. puha bizony, csak úgy omlik szét, mikor beleszúrom a villát. ügyetlen mozdulatokkal húzom le a hártyavékony héjat a megpirult krumpliról, még tűzforró, égeti is az ujjbegyeimet rendesen. gyorsan kockázom fel, megsózom, s csak úgy olvad rá a vaj, folyik le a tányérra. a pirítósra gerezdszámra dörzsölöm a fokhagymát, én vajjal eszem, mama zsírral keni meg, úgy az igazi. egy harapás ropogós pirítóst gyors egymásutánban követ egy vajas krumplikatona, a maradék fokhagymát harapom hozzá. csak még egy szelet kenyér, csak még egy krumpli, csak még egy utolsó fél szelet, nem lehet abbahagyni.

ülök a piros lócán, az ablak alatt, s a reggeli egyre csak eteti magát. a masinában pattog a tűz, mindjárt lefő a kávé, mama a komorában szöszmötöl, s az összes korábbi falun töltött téli reggel eszembe jut. átszánkózott téli szünetek, hógolyó csaták az utcában, kipirult arcok, lihegő unokák a lócán ülve, ebédre várva. piros sálsapka, kabátba varrt kétujjas kesztyű, a vastag, kötött rózsaszín cicanadrág, amit még az öcsém is megörökölt, orkán kezeslábas, színes hótaposó. habos téli dunyhák a hátsóházban, nekifutásból ugrunk bele. a masinán sült fokhagymás pirítós illata, a vajba tunkolt krumplikatona, a gyenge, citromos fekete tea. a kisház a kuckó télen, nyáron, mi lenne velünk, ha nem lenne? körülüljük mind az asztalt, a gyerekek egymás mellett a lócán, hátam mögött párás az ablak, se ki, se be nem látni. a másik utcában harangoznak, a görög katólikusok mennek a templomba, melánka néni kutyája egyre csak ugat, bence néni a havat lapátolja. mama sürög-forog, kendő a fején, vastagkeretes szemüvege benne a tenyérnyi lencsével orra hegyére lecsúszva. édesanyám, nem tetszik leülni?, kérdezi mindig anya. de a mama soha le nem ül, nincs időm nekem arra, gyerekem. ha mégis, akkor a masina mellé, a kis barna faszekrényre, ami nagymama éjjeli szekrénye volt régen. de oda is csak egy percre, és már megy is, viszi a vizet a tyúkoknak a kis zöld locsolóban, vagy készíti az ebédet papónak. drága gyerekem, egyem meg a húsodat, mondja mindig a mama. egyél drága szépjányom, ez az igazi reggeli. és már pucolja is meg az újabb szem krumplit és zsírozza a pirítóst.

disznóvágás a hátsóudvaron, az mindig van telente. komor, csikorgó telek, kopog a fagy, messziről fehérlik a leheletünk. itt az egész család, asszonyok a kisházban, az emberek hátul az udvarban. belevisít a malac a hajnali kékségbe, folyik a vér, már vágják is le a fejét. a pörkölés szaga, az égő szőr undorító, gyomorforgató szaga. hosszában hasítják félbe az állatot: egyik lába itt, másik ott. még több vér, bele a tálba, és a tál mellé, piroslik a hó, egyre barnább lesz. jól kivehető testrészek kerülnek elő, itt egy pár fül, ott egy farok, a belek a tekenőben tekeregnek. hopp, ez egy húgyhólyag, ott gurul az udvaron. gondolkodás nélkül ugrunk rá, nagyon csattanva szakad szét és folyik ezer felé a langyos sárga lé. a pincében töltik órákon át a hurkát. vastag, vörös férfikezek keverik, gyúrják a nyers húst, kóstolják, még egy kis paprika híja van, majd töltik bele a bélbe, hosszú-hosszú métereken át kanyarog erre-arra. az udvar közepén hatalmas, fekete, kormos üst, benne a temérdek tepertő, órákon át fő saját levében, méteres fakanállal kavarják. nahát, hát akkor ez a disznóvágás szag. meg a vér fémes szaga, ahogy főzik, és pite lesz belőle, felkockázva eszik meg. egyszer csak kész a hurka is, a kolbásszal együtt akasztják ki hosszú farúdra a falaljához; már mehet is a füstölőbe. vacsorára friss hurka-kolbász, sütőben sütve, jól megpirítva, savanyú káposztával, habos fehér kenyérrel. a disznóvágás szagát napokig magamon érzem, soha el nem felejtem.

egyél drága szépjányom, ez az igazi reggeli, mondja mama, majd előhúzza a fásládát, kinyitja a masina ajtaját, és rak még egy kicsit a tűzre.