semmittevős, lusta szombat, szétfolynak az órák az ujjaim között. nagyon kellett már egy ilyen nap: kitérdepelt mackónadrágos, vasalatlan hajú, körmöt reszelős, sorozat nézős, kádban fekvős, könyvben elmerülős.
éppen foszlik bele a habkönnyű szombat délután a végtelen este legelejébe, mikor ott állok a könyvespolc előtt, amelyiken a magyar szépirodalmat tartom. alig-alig hozzájuk érve simogatom a kötetek gerincét, mutatóujjam végül a kosztolányi szekciónál pihen meg, s leemelem a naplóját és válogatott verseit. az utóbbi napokban magyarul vágyom olvasni. verseket suttogni magányos órámban a négy fal között, kacifántos rímeken bazsalyogni világba, érezni a nyelv zamatos ízét ajkamon, finom szavakat fonálra felfűzve eltenni a zsebembe. összegyűjteni, s számba venni a legszebb magyar szavakat, majd újra összefonni őket, új sorokká, új verssé, az enyémekké. ha választhatnék, úgy szeretnék írni, mint szabó magda s tóth krisztina prózát, s mint józsef attila és varró dani lírát. de nem választhatok, így hát a sorok között is magam vagyok.
mostanában újra előkerültek a versek. úgy tűnik januárban mindig magyar irodalomra vágyom, néhány éve is ilyenkor, a téli vizsgaidőszakban kezdtem el verseket írni. most tóth krisztinával kezdtem, majd tóth árpádba futottam bele teljesen véletlenül, s tegnap elkezdtem olvasni összegyűjtött összes verseit. sokszor annyira szépek a gondolatai, a bársonyos szavak legváratlanabb füzérei, hogy nem győzöm őket kijegyzetelni és újra és újra rácsodálkozni mennyire szép a magyar nyelv.
a hónapok óta fiókban heverésző moleskine-em és a kis fekete töltőtollam is előkerült végre, és elkezdtem összeírni a legbársonyosabb, legmókásabb, legszebb szavakat. a betűk táncolnak tollam hegyén, a tinta - még ha fekete is - életet visz a szűk, fehérítetlen sorok közé. még nem tudom, hogy fogom-e használni a gyűjteményt, addig csak gyönyörködöm bennük, s keresem a rímpárokat. mikor verseket olvasok, akarva-akaratlanul rímekben kezdek el gondolkodni, s a sorokká alakuló kósza gondolatok nem hagynak aludni, míg le nem írom s versszakba nem rendezem őket. a régi verseimbe belepirulok, valahányszor előkerülnek a fiók mélyéről. pedig egyik másik már meg is jelent, noha csak könnyed kis egyetemi lapokban, édes kis semmiségek mind. zavarba hoz az olcsó ripacskodás, egy kezdő firkászlány hangzatos, de üresen kongó, amatőr versszakai.
vajon abba is belepirulok majd, amiket most írok?
vajon mikor múlik el a pironkodás?
vajon abba is belepirulok majd, amiket most írok?
vajon mikor múlik el a pironkodás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése