január 16.

icipici, apró, nüansznyi pozitív visszajelzések: egy őszinte mosoly, egy biztató szó, egy érdeklődő tekintet. csak ennyire van szükségem, mindig is csak ennyi kellett. csak ennyi, és megszűnik a tétova bizonytalanság, a gyomorgörccsel párosuló izgulás, az állandó túlaggódás. csak ennyi, és én már szárnyra is kapok. tegnap volt az a nap, amikor megszűnt a szorongás. egyedül dolgoztam, ura voltam a helyzetnek, egészen simán ment minden, és már meg sem fordult a fejemben, hogy csak semmit ne szúrjak el. mert időközben valahogy tudat alatt rájöttem, hogy megy ez nekem, most már gyors is vagyok, és igazán semmit nem szúrhatok el. aztán jöttek a nüanszi pozitív visszajelzések, egy kedves mosoly, egy bátorító félmondat, egy pillantás, amit igazán viszonozhattam volna.

s ennél jobbkor már nem is jöhettek volna, mert így tudatosult bennem, hogy jó helyen vagyok. idetartozom, megérdemlem, hogy idetartozzam. utolértem magamat és a hírek iramát is, fenn tudok maradni a vízen, most már lehetek magabiztos. most már nem kell görcsölni, egészen feleslegesen emésztem vele magamat. s ettől egészen felszabadultam. boldogsággal tölt el a felszabadultság tudata, a szabadság illata, a sikerélmény édes érzése, a mosoly a szemem sarkában, a könnyedség a lelkemben, a nyugodtság a gyomromban. most már szívesen megyek, és mosolyogva csinálom, mert tudom, hogy tudom. és tudom, hogy mások bíznak bennem. s ez elég, több, mint elég. mostantól fogva kicsi némó boldogan úszik tovább a hírek végtelen tengerén.

xxx

égjen a számon

megleltem a legforróbb vörös rúzst,

éghet a számon s csókolhat világba,
ajkamra csábos mosolyt festhetek,

most már magabiztos nő lehetek.

egyszer tán még tényleg az leszek,
vagy ha nem, hát legalább elhihetem,
s el is hitetem magammal s veled,
hogy forrón éget és én élvezem.