csodálatos hófehér nap, délelőtt szakadó hóesés, csak úgy ömlik az égből a piherengeteg. alig győzöm fotózni, videózni. vigyorogva lépkedek a hóban, hallgatom, ahogy ropog a talpam alatt. a szemüvegem alól alig látok ki, egyre csak olvadnak rá a pelyhek, csurom víz az egész. megint körbejárom a falut, keresztül-kasul, most más részeit, kimegyek a legvégére is, elindulok a műúton a vadonba, fel a hegyre, amerre régen a szőlőbe mentünk. ezer fehér fényképet készítek, de a képek soha nem adják vissza az élő szépséget, a világot betakaró nyugodt fehérséget.
a fogam még mindig fáj, állandóan, elviselhetetlenül. fájdalomcsillapítón élek, napi négy szem algoflex forte az alap. holnap már tényleg elmegyek fogorvoshoz, remélem minden rendben lesz. nem érdekel, mit csinál vele, csak szűnjön meg a fájdalom. reggel hétre megyek dolgozni, azt mondják esni fog az eső éjjel, és ráfagy majd az útra. azért a szerkesztőségbe csak bejutok majd valahogy időben. izgulok még mindig, állandóan stresszelek, csak semmit ne szúrjak el. csak jöjjek már bele, legyek már gyorsabb, ne bénázzak már annyit. vajon mikor lesz vége a stresszelésnek? vajon mikor kerekedik felül a magabiztosság az állandó aggódáson? just keep swimming.
csütörtökön újra felveszem a bakancsot és a hátizsákot, s elmegyek bükkszentkeresztre. mostanában egyfolytában a vadonba vágyom. legjobb a természetben kigyalogolni magamból a stresszt. csak menni, menni, lépkedni a végtelen úton, hallgatni a természet csöndjét, s beleveszni a világot betakaró nyugodt fehérségbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése