július 25.

fura dolog ez, hogy hogy le lehet szokni valamiről, amit előtte hónapokon át, minden nap csináltam, és amiről már egészen azt hittem, hogy a szokásommá vált. fura dolog, ahogy apránként az életem részévé válik valami, a napjaim betervezett, fix elemévé. a szokás az unalomba, ötlettelenségbe süllyedő rutin része lesz, majd apránként, napról napra az értelmetlenségé és az emésztésé is. végül egyszer csak kimarad, majd kimarad még egy-két-három nap. és így lesznek a napokból, hetekből egykettőre hónapok. s közben megértem, miért mondta andy warhol, hogy vagy csak egyszer csináld, vagy mindegy egyes nap. mert másként nincs értelme.

ahogy ujjaim között milliónyi homokszemként szöknek át és vesznek bele az idő végtelen homoktengerébe a másodpercek, éppen úgy tűnnek el nyomok, írásos bizonyítékok, kerek egész emlékek nélkül a hetek, a hónapok, az évszakok. cseppek lesznek csak a homoktengerben, belevesznek mind a végtelenbe, név nélkül, arctalanul. csak az emlékfoszlányok maradnak, hóbortos elmém csacska játéka a szubjektív valósággal. alig marad más, csak a folyamatos kopódás a cipőm sarkán, a kinyúlás, szöszök, az apró lukak a textilen, a hajam hossza, a körmeimen a lakk fakulása, a bőröm színe, a barnaság kopása, a fényes nappalok hossza,  a hőmérséklet magasssága, az évszak aktuális rövidsége.

meg az örök kérdés: már ennyi az idő? már július vége? mindjárt nyár vége? 

és az örök válasz: de hát az idő nem is létezik. mert: az idő illúzió. az ebédidő kétszeresen az. 

elmúlás létezik, vagy inkább múlás, a homokszemek helyzetének múlása, a szokás és a leszokottság állapotának hatalma az életem fölött, a változatlanság múlása. az ujjaim közt a bőrt puhára súroló homokszemek surranása, a mókuskerék, ami már nem túl nagy, amibe időközben beleerősödtem, s ahol rendületlenül rovom a köröket nap mint nap mosollyal a szemem sarkában. örömöm a mindennapi rutinban, a felhőtlen játszótér apró világomban, a meglelt boldogság a komfortzónámon innen. 

az idő illúzió.
az idő a változatlanság múlása.

az ebédidő kétszeresen az.

június 2.

és ezennel a tékozló lusta (fáradt?) firkálós lány visszatér, hogy tovább firkáljon az internetek végtelen fehér falaira. az utóbbi hetekben meglehetősen kreatívnak érzem magam, ami festegetésben, nyirkálásban, tépkedésben, ragasztgatásban és dekupázsolásban mutatkozik meg leginkább. ellenben irkálásban egyáltalán nem. így hát ilyen volt a múlt hétvégém (vagy legalábbis ilyennek éreztem.)

fotó innen

(majdnem) minden szabad felületet befestettem mentaszínűre és giccses rózsákkal ragasztgattam tele:

így a tescoban 128 ft-ért (!!) levadászott, fehér színű, keményfedeles, vonalmentes (!) noteszt és a szintén fehér, műanyag kaspót befestettem mentaszínűre, majd rózsákat aplikáltam rájuk. ezután következett a tornacipő projekt. a tavaly tavasszal hímzett hófehér tornacipőt idén nyárra meguntam, kicsit be is sárgult, meg van is nekem ez a sok textilfestékem, továbbá az akkut rajongásom a menta színért, az ecsetek és a festegetés iránt érzett végtelen szeretetemről már nem is beszélve. így hát szépen lebontottam a hímzést, alaposan megtisztítottam a cipőt, majd fagyiszínűre festettem. amikor a lábamon van, egészen biciklis barbie-nak érzem tőle magam. (aztán belenézek a tükörbe, és nagyon gyorsan rájövök, hogy minden vagyok, csak biciklis barbie nem.) szerintem iszonyúan szép. és ha nem esne állandóan az eső, talán még hordanám is.

aztán múlt vasárnap teljesen véletlenül újra ráakadtam erre a blogra, melynek a szerzője mindenféle - de leginkább papír és textil - alapanyogokból, magazinokból kitépkedett fotókból készített kollázsokat és ragasztotta őket levelezőlap méretű kartondarabokra éveken át. először valamikor 2010(?) körül bukkantam erre a blogra, és már akkor lenyűgözött és felettébb inspirálónak találtam. hatalmas stócnyi magazinokat lapoztam át akkor és szedegettem ki belőlük a kedvenc fotóimat, hogy kolázs-szerű, lapozós naptárat készítsek belőlük. a lelkesedésem persze elillalant útközben, a naptárból gyakorlatilag semmi nem lett, csak néhány vízfestékkel színesre festett, szép fotókkal teleragasztott rajzlap árválkodik egy mappában a fiók mélyén. van még egy rajzlapos, spirál vázlatfüzetem is, amibe még akkor elkezdtem fotókat beragasztgatni és hozzájuk passzoló, irógéppel lepötyögött idézeteket társítani, de az a projekt is abbamaradt néhány oldal után.

hát, most újra ráleltem a kollázsos blogra, ettől újra elöntött a kreatívitás és legyőzhetetlen vágy, hogy az összes létező magazinomat átlapozzam, kitépkedjem a szép képeket, és csodás kollázsokba rendezzem őket. természetesen ennek a kísértésnek (és a kreativitás-hullámnak) sem tudtam ellenállni, így több évnyi marie claire-t és néhány elle-t átlapozva összeszedtem egy stócnyi fotót, és már el is kezdtem kollázsokba szortírozni, és a fentebb mutatott, mentaszínű, rózsás noteszbe ragasztani őket. íme az első darab. (rosszul állítottam be a dátum-bélyegzőt.) jön majd a többi is, egyenként, apránként, ahogy jól esik. 

napom lompjai - 1. kollázs [azt még nem írtam rá, hogy: Let's hit the road, Jack!]

május 23.

napjaim az utóbbi hetekben:

ó, jajj. mindjárt itt a hónap vége, és én még egyetlen könyvet sem olvastam el májusban. [most már hét könyvvel vagyok lemaradva az idei kihívásban.] a betűundor egyre csak tart, még mindig legalább 5 könyvet [nem] olvasok egyszerre, haladni egyikkel sem bírok. hát akkor így hogy fogok könnyed kis napsütötte nyári regényeket olvasni tucatszámra? 

bezzeg a híreket elolvasom mind, már tiszta mti, index és 444 függő lettem. én is akarok csinálni egy olyan tökös kis hírportált, mint a 444!!44! (leendő szerkesztőpajtik jelentkezését tűkön ülve várja a profilomban megadott postafiókom. jelige: ha nagy leszek, igazi hírszerkesztő leszek) 

[jut eszembe, ha már úgy is mindenki erről beszél, akkor ezt a kérdést nekem is fel kell tennem: és most mi lesz a tumblr-rel, hogy már olyan jól felvásárolta a yahoo? ugye nem lesz lila, és felkiáltójelek sem lesznek, ugye nem? és a random pornó és a cuki állatos gif-ek content ugye megmarad? és: már mindjárt meghal a google reader, utána milyen olvasót használjak, eh? hogyan költöztessem át az összegyűjtögetett olvasmányaimat az új helyre? már csak a nap(jaink legfontosabb kérdése maradt hátra: erőss zsolt önző volt vagy hős? és: tegyük meg tétjeinket, hogy mikor készül róla mozifilm into the wild stílusban? hiszen az élete (és talán még inkább: halála) mozivászonért kiált, kétség nem fér hozzá.]

május 22.

nagyszerű nap volt ez a mai - eltekintve persze az egésznapos migréntől és az ezt csillapítandó beszedett félmaroknyi gyógyszertől. megérkezett a saltwater szandálom, és épp olyan, mintha a lábamra öntötték volna. jajj és a színe! leheletrózsaszín-fagyiszín, egészen csodálatos. [már most megállapíthatom, hogy kell egy ilyen pirosban is.] pakkot kapni még mindig nagyszerű érzés, főleg, amikor ilyen cukin be van csomagolva - színes modcloth dobozban, ami belül is mintás, sőt még meglepetés üzenet is van benne, amikor kinyitom, meg nagyonnyári képeslap modcloth csajokkal. szép nagy pirospont a saltwaternek és a modcloth-nak. [és akkor most már tényleg legyen nyár, hogy tudjam a cuki kis szandimat hordani kint a civilizációban, nem csak itthon délutánonként. btw, mióta a kisöcsém meglátta a lábamon, egyszerűen csak maminak szólít. whatever. én imádom.] 

ma újra elzarándokoltam a hobbiboltba, és a pasztílszínű, virágmintás ködbe borult elmém úgy döntött, hogy vesz még néhány giccses nagyonszép rózsás szalvétát és egy tégely mentaszínű akrilfestéket, mert a hétvégén bizony kaspót kell dekupázsolnom a virágzó paradicsompalántáknak és a leendő fűszernövényeimnek. és persze textilt is kell festeni, meg szalvétarózsákat dekupázsolni az ekrüszínű tornacipőre. a hétvégén rózsásra dekupázsolom az egész mindenséget, meglássátok. és csodálatos lesz.

és volt bizonys szívárvány is, idén az első [amit láttam]. miskolcon a panelek mögött születnek a szivárványok. itt meg van hozzá zene is, ha már ilyen esős napokat élünk. és mert oly' finom meggyes amerikai palacsintát csináltam a hétvégén. 

ps: bridget is back! [well, she's on her way anyway.]

május 21.

időjárás ide, időjárás oda, lelkemben nyár tombol, és virágmintás, pasztelszínű köd lepte el agyamat. ez az állapot pedig az alábbi fagyiszínű hipszter-kollázsért kiált [természetesen közben ajánlott lana-t hallgatni, valamint elképzelni, ahogy csodálatos hófehér pillentyűzetemen pötyögök a szupercuki, puhán kattogó billentyűkön. jajj, és van most már hamis írógép hang is, bizony!]:

sajnos biciklim továbbra sincsen [mondjuk nem mintha fel tudnék tekerni a hegyre, amin lakunk], a bal felső sarokban látható halványrózsaszín salt water szandált még múlt héten megrendeltem [már igazán ideérhetne], és a tökéletes mentaszínű körömlakkot is megtaláltam már a gyöngyházfényű barackrózsaszín rúzzsal együtt. hál istennek a mentaszínű táskáról már sikerült lebeszélnem magamat [mert közben előkerült a szekrény mélyéről a tavaly nyári virágmintás táska], viszont horgolt cipőért továbbra is epekedem - természetesen a mentaszínű toms-nál szebbet elképzelni sem tudok - de mivel próbálom a józanész határain belül tartani pénzköltési- és cipőfüggőségemet [nem annyira sikerül] és nem elkölteni az összes pénzemet cipőkre [pedig a toms annyira csodálatos!], ezért csak egy drappszínű fapados kínait veszek, és majd jól befestem magamnak mentaszínűre [mert textilt festeni nagyszerű]. szívem másik csücskében lelt helyet magának ez az elbűvőlően csodás rózsás toms cipő - melyet sajnos szerencsére már nem lehet kapni, mert csak limitált számút dobtak belőle piacra néhány hónappal ezelőtt, így ez eggyel kevesebb pár cipő, amiről le kell beszélnem magamat. le sigh. azért brutálkemény dolog ez a cipő- és táskafüggés, hát na. [#firstworldproblems] 

ja, és azt még nem is mondtam, hogy elkezdtem újranézni a beverly hills 90210-et. bizony, bizony, azt, ami szinkronizálva a kilencvenes évek végén (?) ment a tv3-on, azt a bh90210-et, aminél bugyutább, didaktikusabb, hatásvadászabb, felszínesebb és kiszámíthatóbb 90-es évekbeli sorozatot nehezen talál az ember (melrose place? baywatch? jóbarátok? esetleg?). no de hát mégiscsak nyár van, a habkönnyű, pasztelszínű, bájos bugyutaságok ideje. s a maga nemében egy egészen csodálatos és korszakalkotó kis sorozat ez a bh90210 (mondanám, hogy tinédzserkorom meghatározó sorozata volt, no de ebbe a kategóriába mégiscsak a gilmore girls és a dawson's creek tartozik) abból a fajtából, ami annyira rossz, hogy már jó. és ami még inkább meglepő, hogy már 23 év eltelt azóta, hogy elkezdődött a sorozat. huszonhárom. [jesszumpepi, hát így telik az idő?] egészen mókás a kora-kilencvenesévekbeli, mobiltelefon- és internetmentes elkényeztett kaliforniai tejfelejesszájú kölykökön [és az őket alakító csapnivaló, huszonéves színészeken] szórakozni. és akkor most ezen a ponton jegyezném meg, hogy: az én ízlésem épp olyan, mint a bh90210 - annyira rossz, hogy már jó. és: szerintem én lélelkben örökké tinédzser leszek már. 

éljen hát a nyár és az erkélyünkön boldogan cseperedő paradicsompalánták. a hétvégén már tényleg veszek fűszernövényeket is. és festek nekik csodás pasztelszínű kaspókat, amiket rózsabokrokkal fogok teledekupázsolni. és csodálatos lesz. cause that's how i roll. 

május 20.

óóó, ha a lustaság fájni tudna... no de nem hiába oly' magas a fájdalomküszöböm.

#mastering the art of doing nothing for three days straight

május 16.

a pillanat, amikor szemed sarkából megpillantod, hogy más fogja a kezet, amit fogni szeretnél.

a pillanat, amikor nyelsz egyet és tovább sétálsz.

május 15.

ma délutánra végre használható állapotba került csodálatos hófehér laptopom. annyira csodás, imádom. a gépek rab[szolgá]ja vagyok, nem kérdés. a kis cuki fehér billentyűk puha kattogása mindig is megdobogtatta horpadt szívemet. this is the beginning of an utterly beautiful friendship. [ha tudnék nyálas szívecskét rajzolni ide, hát tuti megtenném: <3]

éljenek a gépek és a függőség. [meg az apró fehér billentyűk]

május 14.

betű és képernyő-undorom továbbra is tart, munkán kívül monitorra is alig bírok nézni, irkáláshoz meg túl lusta vagyok. pedig most olyan jót tudnék óbégatni csodálatos mentaszínű táskákról [meg úgy általában a mentaszín iránti rajongásomról], csodálatos rózsamintás és horgolt [pasztelszínű] toms cipőkről; meg úgy általában a tényről, hogy istentelen mennyiségű pénzt tudnék elszórni cipőkre és táskákra. this urge never dies.

május 13.

gondolat mára [meg úgy általában az életre]:

sok-sok érdemes gondolat.

május 12.

eszembe jutott, hogy már pont fél éve nyomkodom az okostelefonomat napi sok-sok (túl sok) órán át - és most is épp ezzel blogolok. a függőség nem szűnik, és bár sokszor van úgy, hogy egész nap nem nyomom be itthon a laptopot, egyszerűen képtelen vagyok nem nyomkodni a telefont számolatlan perceken át. információ-éhségem egyre nagyobb, és még akkor is nehezemre esik letenni a kütyüt, amikor már fáj a szememnek a képernyőre fókuszálás. off[line] i cannot go, alas. (#firstworldproblems)

május 11.

mielőtt lefagyott volna a nagyon haldokló régi gépem, ezt akartam posztolni (meg azt, hogy vennem kell még: fűszernövényeket):

május 10.

azt hiszem betű- és monitorundorom így a nap és a hét végére tetőfokára hágott, mert már végképp nem tudok ránézni egyikre sem. jojozik [meghalt a hosszú o betű a billentyűzetemen] a szemem és hányingerem van, valahányszor rá kell pillantanom a hofehér monitorra és a betűk tengerét szavakká kell összeolvasnom. itt az ideje, hogy kikapcsoljam magam és elektromos berendezéseimet is kicsit.

így hát: off[line] i go.

május 9.

éljenek a csodálatos fehér billentyűk.:)

május 8.

a felnőtt-lét nagy problémái:

• ideje lenne már megcsinálnom az adóbevallásomat. vagy legalább a papírokat elkezdeni előkeresni, és a nagy borítékot kibontani.
• gyűlölöm a bürokráciát és mindennemű hivatali ügyintézést. van, hogy évekig nem nyitom ki a hivatalos leveleimet.
• nem akarok elmenni a nav-ba, és mindenféle leporelló-paksamétákat kitöltögetni.
• miért nem csinálja meg valaki helyettem? fizetek érte, esküszöm. csak nekem ne kelljen.

május 7.

• az a kellemes, bágyadt, gyengülős fáradtság, a puha mosoly szám sarkában
• ma voltam könyvtárban: az öcsémnek próbáltam levadászni egy töri atlaszt a holnapi érettségire [ez mindent elmond arról, hogy mennyire veszi komolyan az öcsi az egész érettségi-hype-ot. igaza is van, mondjuk]; persze már egy példány sem volt bent; helyette kivettem három vaszary gábor regényt [az egyikből hiányszik 100 (!) oldal, wtf? mégis miért? és hogyan?], jöhetnek a könnyed nyári olvasmányok dögivel
• délelőtt megrendeltem a csodás új, hófehér laptopomat, mely élőben még szebb, mint a képeken. csütörtökön hozzák, már alig várom. [végre itthonról is tudok majd nyugisan dolgozni.]
• a nagy, mennydörgős, villámlós tavaszi viharok és a hűvös, nyugodt, esőillatú esték. imádom.
• időnként bekukkantok a fotós blogomra, és visszanézem a fotókat, mert egy bizonyos idő távlatából már azért külső szemmel is tudok rájuk tekinteni. [bár azért legtöbbjükről továbbra sem tudom eldönteni, hogy jók-e vagy nem; vagy hogy mitől lehetnének jobbak.] ma is bekukkantottam, és rájöttem, hogy hiányzik a fotózás. nem a túlfilterezett, alibi instagram képek, hanem a rendes, szép, igényes, fényképezőgéppel készült fotók. és talán ami még inkább hiányzik: hogy olyan események, emberek vegyenek körül és olyan impulzusok érjenek, amiket és akiket lehet fotózni. mert azért mégiscsak az emberfotózás a legizgalmasabb téma. ami leginkább hiányzik: egy gép, egy jobb, mint ami most van. úgy érzem, most már tényleg megértem egy tükörreflexesre, már tényleg itt az ideje, hogy vegyek egyet, és elkezdjem kitanulni annak a csínját-bínját. [persze az is évekbe telik majd.]
• ja, és boldog születésnapot a bácsinak, aki nélkül most nem rajonganék annyira [egyáltalán] a polaroid gépekért és fotókért.

május 6.

a munkafüggő munkáját szerető lány vallomásai:

• már úúúgy hiányoztak a hírek
• már annyira kellett a szerkesztőségi hangulat
• annyira jó volt újra bent lenni az irodában és össze-vissza klikkolgatni nyolc órán át
• még az uncsi mti-s híreket is lelkesen pakolgattam
• munkát, kenyeret, éljen, éljen!

május 5.

nekem már annyira nyár van. a napról napra barnább bőröm, a rövidnadrágok, a strandpapucsok, a vászonszatyrok, a tűzpirosra festett lábujjkörmök, a jégkása, a kürtős kalács, a végtelennek tűnő délutánok, a narancssárga naplementék ideje.

most, hogy itthon voltam csütörtök óta, egészen nyári szünet érzésem volt, és már a második napon nem tudtam mit kezdeni magammal. [azóta is alig várom, hogy mehessek holnap dolgozni.] persze ettől még jó volt csak úgy lenni, henyélni bele a világba, kolbászolni a városban, körbebicajozni a falut és azon morfondírozni, hogy melyik régi, tornácos parasztházat venném meg legszívesebben és hogyan rendezném be azt.

jó volt macskázni mamánál (vannak újszülött kismacskák) meg a kertben szöszmötölni; az obiban palántákat és virágokat válogatni - mert idén nyáron az a személyes küldetésem, hogy valóságos oázist varázsoljak nyolc négyzetméteres lakótelepi erkélyünkből - műfűvel, paradicsompalántákkal, muskátlikkal, levendulabokorral és csíkos napernyővel [és nagy álmom, hogy kilépek az erkélyre, csak leakasztom a bokorról a paradicsomot, és azt eszem reggelire.].

egészen nyári érzés strandpapucsban leslattyogni a boltba vasárnap délelőtt és a sörök között válogatni, verőfényes napsütésben órákon át bámészkodni, könyveket böngészni, kincseket keresgélni és neonzöld jégkását szürcsölni a régiségvásárban, délután szex és new york maratont tartani, a travelling pants-et sokadszorra újraolvasni, szunyálni egy órát, majd este lemenni kolbászolni még egyet, mert túl sok kilométer maradt még a lábamban, és látni, ahogy a kockapanelek mögött rózsaszínre festi a süllyedő nap az ég alját.

ilyenkor érzem, tudom, hogy szabad vagyok, mert az vagyok, azt csinálom, oda megyek, ahova menni akarok. ilyenkor tudom és értékelem igazán, hogy milyen jól tettem, hogy a szívemre [és az eszemre] hallgattam, és kiszálltam a mókuskerékből. mert szabadnak lenni a legfontosabb.

május 4.

megboldogult egyetemi éveim alatt volt egy időszak, amikor valódi film- és mozifüggő voltam. az imdb-vel keltem s feküdtem, a vox magazin volt a bibliám, betéve tudtam a pesti művészmozik programját, hetente akár kétszer-háromszor is látogattam a belváros mozgókép- és filmszínházait, személyes küldetésemnek tartottam az összes a legtöbb új film megnézését és a művészmozik életben tartását. moziba járni akkor olyan volt, mintha templomba jártam volna. de aztán valahogy annak a korszaknak is vége lett, a vox magazin olvashatatlanul felhígult, már a pesti estet se forgattam annyit, és moziba is egyre ritkábban mentem. 

hát így történt, hogy az utóbbi időben években leszoktam a filmekről. persze továbbra is szeretek moziba járni, a helyi műsort is rendszeresen átböngészem, de valahogy már szinte semmi nem hoz lázba, meg egyébként sem vagyok képben az aktuális premier művész- és blockbuster filmekkel. azért még időnként [amikor nagyritkán rám telepszik az unalom, és végképp nincs jobb dolgom] elkap a hév és úrrá lesz rajtam a vágy, hogy behozzam a lemaradást, és megnézzek egy-két friss filmet. ilyenkor általában édes kis semmiségekre vágyom, habkönnyű szórakoztató mozgóképekre, könnyed, semmitmondó, lelkemet simogató, arcomra mosolyt rajzoló romantikus vígjátékokra. 

így volt ez tegnap is, és így leltem rá a liberal arts című bájos kis indie filmre, melyet nem más írt és rendezett, mint a leginkább hősszerelmes ted mosbey-ként ismert josh radnor [akinek egyébként ez már a második filmje volt rendezőként, és az elsőt is bírtam, nem csak a címe miatt], s ha már arrafelé járt, hát a főszerepet is magára osztotta, karöltve elizabeth olsennel, a szegényszerencsétlen szét- és lecsúszott, elcsúfult olsen ikrek koránt sem szétcsúszott, ám annál bájosabb és szemet gyönyörködtetőbb kishúgával. (hol rejtegették ezt a lány eddig? jaj, de jó, hogy ő nem aszalódott bele a hírnévbe!)

s hogy miről szól a film, amit én magyarul - rendkívül kreatív módon - biztosan szabadbölcsészetnek neveznék el? nos: a nagyvárosban elveszett harminc fölötti művészlélek - egykori mentora hívására - visszatér alma materébe, ahol megismerkedik egy kedves, intelligens 19 éves bölcsészlánnyal, majd a kölcsönös rokonszenv után komolyzenén elmélkedős, kézzel írott, postán küldött levelekben mélyítik tovább kapcsolatukat. lájtoslányos romantikus bölcsészfilm ez abból a fajtából, amit mosolyogva néz végig az ember, és nagyokat bólogatva hallgatja a bölcsészlétről elmélkedős dialógusokat. ha másért nem, hát a hippit [nem túl hitelesen] alakító zac ephronért [tud ő bármiben is hitelesen lenni?], a david foster wallace-említésért, a komolyzenéért, zibby csodás kék írógépéért, allison janney alakításáért (és mondataiért),  meg persze a twilight - teljesen megérdemelt - cinkelésért érdemes megnézni. szuper cuki rész: amikor jesse a közte és a lány között lévő korkülönbséget számolgatja egy lapon. nekem a liberal arts biztosan újranézős lesz, és nem csak a nagyszerűen megírt, hiteles, őszinte, és felettébb szórakoztató [no meg jegyzetelésért kiáltó] dialógusok miatt. kicsit most szerelmes lettem josh randorba (és elizabeth olsenbe is).

a kedvenc mondatok közül néhány [a többi nem volt fönt imdb-n, és lusta voltam kijegyzetelni.]:

"I think one of the things I loved the most about being here was the feeling that anything was possible. It's just infinite choices ahead of you. You'd get out of school, and anything could happen. And then you do get out, and... life happens, you know'? Decisions get made. And then all those many choices you had in front of you are no longer really there. At a certain point, you just got to go, "Oh, I guess this is new its going down." And there's just something a little depressing about that."

- what was your major?

- i was english with a minor in history, just to make sure i was fully unemployable. 

- i love books in like the dorkiest way possible... and i love trees, cause they give us books.
-it's super cool of the trees to do that.

- how am i doing here?
- here in this conversation?

- if i wrote you, i would be like... 'this is the best raugh draft ever'.

 még több könyvmolylétet a mozivászonra!

május 3.

napom*:

* igazából nem, mert bár egyedül voltam itthon - szabin - és elmosogattam, sem a szemetet nem vittem le, sem nem porszívóztam, és magányos sem voltam. bár fene nagy szabadságommal sem tudtam mit kezdeni. iszonyúan fura volt egyedül itthon lenni egy munkanapon. még dél sem volt, mikor már unatkoztam, az olvasás sem kötött le, írni túl lusta voltam, és újra megállapítottam, hogy tényleg szeretem a munkámat, mert azon morfondíroztam, hogy ezzel az erővel még dolgozni is bemehetnék, s azt nemcsak élvezném, de még némi hasznosat is csinálnék. aztán persze semmi nem lett az egészből, és ez a nap is már tönkrement nyom nélkül illant el.

május 2.

már egy ideje kinéztem magamnak ezt az a clockwork orange-os táskát a modcloth oldalán, és persze valahányszor eszembe jut és újra megnézem, hogy árulják-e még, eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha megvenném? no de azért 18 dollárt [+ jelentős dollárnyi postaköltséget] kiadni egy nem túl komplikált vászonszatyorért mégiscsak sok. aztán tegnap este valahogy beugrott, hogy én ezt akár magam is megfesthetném. dolgoztam már néhányszor textilfestékkel, volt is némi maradék festékem itthon elfekvőben, és pakolászás közben kezembe került egy natúr pamutszatyor is, amire kb. egy évvel ezelőtt kezdtem ráhímezni egy matyóhímzést, de a legelső rózsa után alábbhagyott a lelkesedésem, és azóta sem lett belőle semmi. így ma elzarándokoltam a hobbiboltba, vettem festéket meg ecseteket [a meglévő ecseteim szánalmas állapotban vannak], és amint hazaértem, nekiestem a projektnek. hát így telt szabadságom délutánja festegetve és szex és new york maratont nézve. totál elégedett vagyok az eredménnyel, még mindig imádok ecsettel a kezemben szöszmötölni, hosszú-hosszú órákon át akár. [szerintem keresek még hasonló ikonikus képeket / könyvborítókat, és festek még 1-2 szatyrot, mert igazán jó móka - (ps: jöhetnek az ötletek!)]

május 1.

éljen május 1-je! éljen? vagy még sem? mert már ez sem olyan, mint rég volt amilyen a koltai filmekben volt [meg a kilencvenes évek szocreál kisvárosaiban]. főleg úgy, hogy a munka ünnepe nekem munkával telt [bár a munka szó enyhe túlzás, inkább: munkában telt]. azért délelőtt leugrottam a népkertbe, és mentem egy kört a majálisban, de oly annyira nem hatott meg, hogy be sem kapcsoltam a gépemet. szomorú fej, nagyon szomorú fej. [és ugyanakkor ez felveti azt a kérdést is, hogy: elvesztettem a fotós-mojómat? mert igazából fényképezőgéppel hónapok óta nem fotóztam, csöppet sem égek a vágytól, csöppet sem hiányzik. helyette vannak a túlfilterezett instagram-fotók, az édes kis semmiségek (bár azokból naponta több is, és boldoggá tesznek), amiket azért nem enged az lelkiismeretem közzétenni a fotós blogomon. vajon ha amikor veszek egy komolyabb, tükörreflexes gépet, akkor visszatér a mojóm és újra lángolni fog a szerelem?]

no, de holnaptól már tényleg hétvége nekem, mert csütörtökön-pénteken szabin leszek, ballag az öcsém, rokon-látogatás, anyák napja, régiség vásár, sörfesztivál a belvárosban. esetleg még a zsibire is kiugrom,  némi szubkulturális örömökért és polaroid gépekre vadászva. éljen május!

április 29.

menthetetlenül úrrá lett rajtam a nyár érzés. a hajnalok már szinte alig csípősek, de frissességüket még szerencsére nem veszítették el. délutánjaim fülledtek és egyre csak izzadnak, tán harminc fokig is felszalad már a hőmérséklet, s csak úgy tapad rám a farmer egy-egy hosszabb kolbászolásom után. a bőrömnek napfény illata van, a megpörkölődött hámsejtek enyhén odakozmált illata, és már most néhány árnyalattal barnább a karom, mint két hete. az éjszakák balzsamosak és puhatestűek, napok óta sarkig kitárt ablak alatt alszom, és ha füldugóm nem lenne, hallgathatnám az alacsonyan repkedő denevérek szűnni nem akaró ciripelését. a délutáni aranyszínű napsugarak napról napra egyre hosszabb árnyékot rajzolnak a testek mögé, a levegőt könnyed, édes virágillat lengi át, az ég csak úgy szikrázik a kékségtől, habos rózsaszínbe borult fák és aranyló bokrok szegélyezik az utakat mindenfelé, és bimbózik az orgona is: anyák napjára pont kinyílik. 

az út túloldalán lévő középiskola előtt épp egy csapatnyi illuminált állapotban lévő végzős óbégat egy végtelen szentimentális nótát szerenád gyanánt; én meg a rövidnadrágjaimmal együtt a szex és new york összest is előbányásztam a fiók mélyéről, és már bele is vetettem magam, hogy újranézzem a teljes sorozatot. nincs (?) is ennél jobb móka a hosszú, fülledt nyári estékre. már csak egy jó kis könnyed nyári olvasmányt kellene találnom [még egyet. még sokat.], meg a ventilátort összeszerelni valahogy. ja, és holnap lesz a nemzet[köz]i moszkva tér nap, petya születésnapja, aztán meg itt a május 1-je, a nap, amikor nyitnak a strandok, a nap, amikor lábunkat a korlátra felrakva, széken ülve, a szab-hídról kell belevesznünk a napkeltébe, közben pedig zacskós tejet szürcsölni és vajas kiflit csócsálni.

minden tünetével itt a nyár, hát engem is legyőzött a nyárérzés. a nyár könnyedségének, a végtelen szabadságnak az illúziója. a nyáriszünet-érzés, az enyém az egész világ, hát hadd faljam fel érzés. a könnyed lebegés, az aranyló naplementék, a nyárfaillatú bársonyos esték, a fűben fekvés, a friss hajnalok illúziója realitása. mert az illúzió, most mégsem puszta illúzió, sokkal inkább kézzel fogható, bőrömön érezhető realitás. 

a könnyed lebegés, a mosoly a szemem sarkában, a szélfútta frufrum, a selyemfényű rúzs az ajkaimon, az alig csípős, friss hajnalom, a panelek mögött emelkedő nap, az aranysárga sugarak, mikor reggel fél hétkor kilépek a lépcsőházból, a valószínűtlenül zöld fű a talpam alatt, a hatalmas aranyeső bokrok, az elsuhanó, virágba borult fák, ahogy gurul le a busz a hegyről - mind-mind valóság. a végtelen bükk az égig érő fáival, hepehupás, girbegurba útjaival, az aranyló pitypangmezők, a habosbabos, alacsonyan lebegő bárányfelhők, az ösvény mellett csörgedező patak, a fátyolosan aláhulló vízesés, a festői aprócska kis falvak a hegyek között. képeslapra kívánkozó giccsparádé, valószínűtlenül élénk színekkel illusztrált utópia keménykötéses mesekönyvekben. hát mindez mégsem illúzió, hát mégiscsak valóság, kőhajtásnyira a szapora léptektől, a gyöngyöző homlokoktól, a savanyú izzadtságszagtól, a poros főutcától, a kockapaneleken, a posztmodern, légkondicionált multikon, a villózó neonfényeken, a városi zajokon túl.

ez itt a haza, az illúziómentes utópia, az én saját valóságom. szeretem. s ő viszontszeret engemet.

ez itt a haza belül, a saját képemre formált világom, a gondolatok a dobozon túl, az élet a szürke vonalakon kívül. épp ott kezdődik a boldogságom, épp ott vagyok, épp ott, mint a mosoly a szemem sarkában.

április 28.

ma voltam kirándulni szilvásváradon. stop. a bükk kanyargós szerpentinjein és hepa-hupás kátyúin át vezetett utunk. stop. láttam égig érő fákat. stop. végtelen aranysárga pitypang mezőket. stop. habos felhőket alacsonyan kéklő ég alján. stop.  fátyolosan hullott alá a vízesés. stop. ettem pisztrángot. stop. tardona a legcsodásabb idilli kisfalu. stop. vissza kell mennem még. stop.

napom

tegnapom

április 27.

amikor egy fotó többet mond minden szónál.

remélem nem

április 26.

most:

• annyira, de annyira fáradt vagyok. [szívem már csak azt dobogja, hogy: hét-vé-ge, hét-vé-ge]

a nap legcukibb pillanata:

• amikor megtanítottam [az éppen kórházban lévő] nagymamámnak, hogyan kell automatából kávét venni. 

holnap:

• bandázás az húgommal és össznépi családi ötyézés tiszaújvárosban

holnapután:

• hátizsákos kirándulás szilvásváradra és kolbászolás a szalajka-völgyben. [azért mégiscsak szeretem a tavaszt, na! (és kicsit a nyarat is)]

április 25.

fáradt, fáradt, fáradt [vagyok].
de a napom nagyszerűen telt; úgy tűnik, mostanában napsütésen sétálok. és holnap már megint hétvége. annyira durva, hogy milyen gyorsan telnek az órák, a napok, a hetek, a hónapok. most mégsem érződik mókuskeréknek, most mégsem kérdezem újra és újra munka után fáradtan, ágyra omolva, hogy: hát ennyi az élet? mert most: mennyi az élet!  most élem, és nem csak élek, most át is élem. [csak energiám nincs leírni mostanság.] 

ps: kezdek [nem] kicsit rákattanni az instagramra. de annyira jó, hogy újra fotózok, még akkor is, ha csak telefonnal, túlfilterezett képeket. annyira jó újra beleveszni a részletekbe, és a legvalószínűtlenebb helyeken megtalálni az érdekeset. szerelmem a fény képeivel újra lángol.

április 24.

miért-ó-miért fáradok el annyira nyolc órányi munkában, hogy még a szemem is kettéáll? [freaky, huh?]

vagy ez most a tavaszi nyári fáradtság? és mikor fogok rajta túllendülni? mikor leszek már legalább annyira kevésbé fáradt, hogy csak egy félig normális bejegyzést írjak?

és mégis, mikor munka után, lefolyt sminkkel, kitérdepelt mackónadrágban, mamuszban, fáradtan álldogáltam a konyhaszekrénynek dőlve, miközben a mikróban melegedett a spagetti, eszembe jutott, hogy boldog vagyok. hogy ez is boldogság. hogy ez a boldogság. mert épp ott vagyok, ahol lenni akarok. ha lehetett volna, akkor sem lettem volna sehol máshor kerek e világon akkor, abban a pillanatban, csak éppen ott, mamuszban és kitérdepelt mackónadrágban álldogálva a könyhakövön, türelmetlenül szorongatva a villám, azon mélázva, hogy vajon elég meleg-e már a tészta. mert én pont ezt akartam, éppen ezt, és megkaptam mindent, ami pesten hiányzott az otthonból.

[magvas gondolataim szerda estére c. rovatunk]

április 23.

hát, ez sem az a nap, amikor írok. [erről sürgősen le kell szokatnom magamat.] de legalább csodálatos fáradtrózsaszín a cipőm [az agyam is] és mentaszínűek a körmeim. éljen a tavasz és a rózsaszín összes árnyalata!

április 22.

ma:

• nem volt just another manic monday, mert ma igazán semmi jelentős nem történt a világban. bár ettől még nagyon gyorsan elillant a nyolc óra
• délután critical mass volt nálunk, amit nem sikerült lefotóznom, mert későn mentem, pedig már egy jó pár napja készülök rá
• vettem becseréltem a tönkrement csizmámat egy fáradtrózsaszín, magas szárú tornacipőre
• vettem egy mályvaszínű [málnapiros?] hollywood red [ez van ráírva] rúzst és egy mentaszínű körömlakkot 
• legalább tizenötször meghallgattam már ezt a dalt ma este
• idén először ettem epret
• elkezdtem nézni a dirty dancinget [végignéznem persze nem sikerült]
• le kell szoknom a lustaságról, és vissza kell szoknom az írásra. vagy legalább arra, hogy teljes mondatokban fejezzem ki magam.

április 21.

napom [mert írni ma este is lusta fáradt vagyok]:

éljen [össze-vissza sorrendben]:

• a tavasz
• az erdő
• a bükk az égig érő fáival
• a csanyik
• a napsütötte vasárnap délután
• az izomláz az összes végtagomban
• miskolc
• az instagram
• a tipográfia
• a kint felejtett régi feliratok [levadászom mindet, ez az új missönöm]

jófajta muzsika vasárnap estére.

április 20.

napom, képekben [túlságosan fáradt vagyok most ahhoz, hogy szavakat préseljek ki magamból. holnap, jó?]

április 19.

most már tényleg el kéne olvasnom anais nin naplóját

éljen(ek):

• a sárga villamosok
• a 30-as években készült színes fotók a magyar vidékről (azok a színek!)
• ezek a fotók a szocialista építészetről (azok a színek!)
• a kisbocik [valószínűleg nem így hívják őket]
• a pontosvessző
• ez a dal, így
• a hírek!
• de leginkább:
  - P.É.N.T.E.K.
  - H.É.T.V.É.G.E.
  
  
  

április 18.

ma

• levágtam a hajam
• olyan meleg volt délben, hogy egy szál ingben mentem dolgozni
• végre lefotóztam a csodás kis rózsaszín mamuszcipőmet (#kötelezőaknatető)
• nem volt bolondcsütörtök a munkahelyen [persze ettől még úgy elfáradtam, hogy ma már semmi értelmeset nem bírok csinálni, és semmi másra nem vágyom, mint egy forró habos fürdőre és hogy folytassam a  joanne harris könyvet]
• egyre jobban bírom a kollégáimat 
• már egészen puhatestű és balzsamos volt az este
• hazafelé jövet épp mentem volna le az aluljáróba, amikor megcsapott a nyárillat, felnéztem az égre, és észrevettem, hogy a fejem fölött ott egy virágzó fa, és annak van ilyen csodás illata

holnap

• péntek
• hétvége!
• lana del ray koncert lesz bécsben. óóó, miért nem tudtam róla? elmehettem volna úgy sem mentem volna el

április 17.

estém:

az, hogy a munkaidőm lejárta előtt fél órával megdöglik az admin (és  persze ettől még sorra jönnek az anyagok, s én hazafutok, hogy hátha megjavul mire hazaérek); majd itthon másfél órát túlórázni, és közben fejben hatszázszor falhoz vágni a szuperfos lefagyós gépemet... nem annyira jó móka. [nyelvtanilag teljesen helytelen és értelmetlen ez a mondat, de most igazán nincs kedvem energiám és türelmem kijavítani.]

április 16.

1. magvas gondolataim mára sincsenek, mert a héten délutános vagyok, és ilyenkor valahogy soha nem szoktak lenni

2. ha jobban belegondolok, semmiféle gondolataim nincsenek

3. bár relatíve csendes nap volt ma hírfronton, ettől még most majd' leragad a szemem

4. bár legalább már a fejem nem fáj

5. ma a csodás kis rózsaszín mamusz/balerinacipőm volt rajtam. milyen kár, hogy nem csináltam nagyonhipszter fotót a lábaimról. sebaj, majd holnap!

6. úgy kimennék már az erdőbe vagy le a tiszához. a hétvégén, esetleg?

7. a marcipánt még mindig nagyon szeretem. ma be is toltam egy teljes rudat a képembe.

8. napfény illata van a hajamnak.

9. a változatosság kedvéért tegnap belekezdtem egy újabb könyvbe, most a the divine secrets of the yaya sisterhood-ba, mert már nagyon vágytam valami nagyonyári könyvre

10. persze ettől még olvasom a joanne harris könyvet, és élvezem

11. persze ettől még másik négy könyvet tovább kellene olvasnom/ be kellene fejeznem valamikor a közeljövőben. 

12. túl sok a könyv, túl kevés az idő.

április 15.

hétfői panaszrovat on.

én már most utálom előre a nyarat, meg úgy általában a meleg időt. a melegfront pedig örök ellenségem, mert azon túl, hogy egész napos migrénnel kínoz, kába vagyok és csak szédelgek, a teljes baloldalam satnya lesz tőle, fáj a nyakam, fáj a vállam, fáj a karom, a bal szememet meg legszívesebben ki- illetve benyomnám, mert az is fáj, bár a nyomkodás sem nagyon segít rajta. hát ez a nap is már a migréné lett. melegfront, rohadj meg!

hétfői panaszrovat off.

április 14.

tegnap volt a múlthét szombatja, mert:

• hétkor keltem (mondanám, hogy korán, de általában 5.20-kor kelek, szóval, érted?)
• hét ágra sütött a nap, élénken kéklett az ég és felszáradófélben volt az előző napi eső
• nagyszerű érzés volt felvenni a gumicsizmámat és beletrappolni a pocsolyákba meg a sárba
• elmentem piacra
• láttam csodálatos szubkultúrát
• megállapítottam, hogy minden szombat délelőttömet a zsibin kell töltenem, mert ez a szubkulturális élmény fantasztikus és épülésemre szolgál
• megállapítottam, hogy ezentúl anya nélkül megyek, mert akkor kedvemre bámészkodhatok, és órákon át lomizhatok a koszos vacakok csodás limlomok között
• megállapítottam, hogy valójában ez és ilyen az igazi régiségvásár
• olyan meleg volt, hogy legszívesebben a tavaszi kabátomat is ledobtam volna magamról
• azt hallottam, hogy: vannak jó louis vuitton cipőim, nem veszel?
• megállapítottam, hogy annyira vagány szociofotókat tudnék készíteni a piacon ha lenne egy normális gépem ha elég tökös lennék. így csak suttyomban lőttem pár fotót a telefonommal
  
• a lengyel nagyiktól vettem egy csodás kötött (horgolt?) pasztellszínű mamuszt kemény 300 forintért. a legjobb vétel volt, imádom.
• a lengyel bizsus nénitől egy csodás fáradtrózsaszín/tüdőszínű körömlakkot vettem kemény 150 forintért
• láttam egy polaroid 600-as gépet és egy nagyon fura (különleges? cuki!) kodak instant gépet (utóbbi típusút még sosem láttam korábban), de nem akartam, hogy az anyukám szívrohamot kapjon meglátván, hogy újabb két használhatatlan fényképezőgéppel megyek haza, illetve hogy teljesen felesleges dolgokra szórom a pénzem, ezért még az árukat sem kérdeztem meg, és nem is néztem meg őket közelebbről. ellenben: majd megveszem őket legközelebb, mikor egyedül visszatérek a helyszínre [a polaroid 600-at már legalább egy (de igazából ki tudja hány?) éve árulja a bácsi, mert már többször láttam nála kipakolva]
• láttam pont olyan stílusú csehszlovák/kelet-német hátizsákot, mint amilyet keresek, de sajnos kicsi volt és vajszínű. a színe nem érdekelt, hiszen be tudom festeni, de én nagyot szeretnék.
• megállapítottam, hogy sokat kell kolbászolnom a piac környékén, mert nagyszerű szociofotókat tudnék készíteni
• újra bekövetkezett a már-már tradícióvá váló szombat délutáni programom, a magyar film- manikűrözés kombó. most a made in hungária volt a soron meg a lengyel fáradtrózsaszín körömlakk
• annyira szép a körömlakk színe, hogy legszívesebben hosszú percekig gyönyörködnéköm benne
• este kaptam egy igazán kedves üzenetet tumblr-ön. azért annyira  jó érzés az ilyen pozitív visszajelzés, na.

ma van a hét vasárnapja, mert:

• reggel sokáig aludtam
• délelőtt forma 1-et néztem
• délre összeszedtem magam, hátizsákba dobáltam három fényképezőgépet, csodás kis toms-ba csúsztattam a lábam (végre toms idő van, ezt már azért vártam), és elmentem nagyihoz
• annyira jó volt az idő, hogy kabát nélkül, egy szál pólóban mentem el bicajozni, idén először (már ezt is vártam)
• már az utca végén fájt a valagam
• ismét hét ágra sütött a nap, a levegőnek virág illattal keveredő enyhe trágyaszaga volt, így megállapítottam, hogy visszafordíthatatlanul itt a tavasz
• elbicikliztem a következő falu végéig + vissza. most rettentő büszke vagyok magamra
• életemben először láttam élőben egy rókát a falu szélén. megszelidítettem lefényképeztem volna, de lámpalázas volt mire előhalásztam a gépemet elszaladt.
• hazafelé jövet bementem az auchanba, ahol a feliz navidad üvöltött a hangszóróból és 500 forintért árulták a zselés szaloncukor kilóját
• a buszsofőr út közben kidugta az ablakon a kezét, és úgy simogatta a szelet. ezt már csak nézni is jó érzés
• ma elkezdtem nézni a szambát, amit a 96-ban, a nagy koltai-rajongásom kellős közepén a szülővárosomban forgattak [viszont végignéznem nem sikerült a filmet]. annyira jó érzés látni a várost, amiben felnőttem. [ahova egyébként bármikor visszamehetnék, és megyek is majd jövő hétvégén, de ez akkor is más már kicsit, még akkor is, ha az a város semmit nem változik.]

most már azért átadtam magam a tavasz könnyed, napsütéses érzésének. és már nagyon várom a május 1-jét, mert megyek majd a csanyikba nagyonszocreál retró majálist fotózni. [ellenben annak, hogy jövőhét végére már 26 fokot is mondanak az időjósok már koránt sem örülök.]

április 13.

a máról csak holnap, jó?
addig is, napom képekben: