2013/05/23

május 23.

napjaim az utóbbi hetekben:

ó, jajj. mindjárt itt a hónap vége, és én még egyetlen könyvet sem olvastam el májusban. [most már hét könyvvel vagyok lemaradva az idei kihívásban.] a betűundor egyre csak tart, még mindig legalább 5 könyvet [nem] olvasok egyszerre, haladni egyikkel sem bírok. hát akkor így hogy fogok könnyed kis napsütötte nyári regényeket olvasni tucatszámra? 

bezzeg a híreket elolvasom mind, már tiszta mti, index és 444 függő lettem. én is akarok csinálni egy olyan tökös kis hírportált, mint a 444!!44! (leendő szerkesztőpajtik jelentkezését tűkön ülve várja a profilomban megadott postafiókom. jelige: ha nagy leszek, igazi hírszerkesztő leszek

[jut eszembe, ha már úgy is mindenki erről beszél, akkor ezt a kérdést nekem is fel kell tennem: és most mi lesz a tumblr-rel, hogy már olyan jól felvásárolta a yahoo? ugye nem lesz lila, és felkiáltójelek sem lesznek, ugye nem? és a random pornó és a cuki állatos gif-ek content ugye megmarad? és: már mindjárt meghal a google reader, utána milyen olvasót használjak, eh? hogyan költöztessem át az összegyűjtögetett olvasmányaimat az új helyre? már csak a nap(jaink legfontosabb kérdése maradt hátra: erőss zsolt önző volt vagy hős? és: tegyük meg tétjeinket, hogy mikor készül róla mozifilm into the wild stílusban? hiszen az élete (és talán még inkább: halála) mozivászonért kiált, kétség nem fér hozzá.]

2013/05/22

május 22.


nagyszerű nap volt ez a mai - eltekintve persze az egésznapos migréntől és az ezt csillapítandó beszedett félmaroknyi gyógyszertől. megérkezett a saltwater szandálom, és épp olyan, mintha a lábamra öntötték volna. jajj és a színe! leheletrózsaszín-fagyiszín, egészen csodálatos. [már most megállapíthatom, hogy kell egy ilyen pirosban is.] pakkot kapni még mindig nagyszerű érzés, főleg, amikor ilyen cukin be van csomagolva - színes modcloth dobozban, ami belül is mintás, sőt még meglepetés üzenet is van benne, amikor kinyitom, meg nagyonnyári képeslap modcloth csajokkal. szép nagy pirospont a saltwaternek és a modcloth-nak. [és akkor most már tényleg legyen nyár, hogy tudjam a cuki kis szandimat hordani kint a civilizációban, nem csak itthon délutánonként. btw, mióta a kisöcsém meglátta a lábamon, egyszerűen csak maminak szólít. whatever. én imádom.] 


ma újra elzarándokoltam a hobbiboltba, és a pasztílszínű, virágmintás ködbe borult elmém úgy döntött, hogy vesz még néhány giccses nagyonszép rózsás szalvétát és egy tégely mentaszínű akrilfestéket, mert a hétvégén bizony kaspót kell dekupázsolnom a virágzó paradicsompalántáknak és a leendő fűszernövényeimnek. és persze textilt is kell festeni, meg szalvétarózsákat dekupázsolni az ekrüszínű tornacipőre. a hétvégén rózsásra dekupázsolom az egész mindenséget, meglássátok. és csodálatos lesz.


és volt bizonys szívárvány is, idén az első [amit láttam]. miskolcon a panelek mögött születnek a szivárványok. itt meg van hozzá zene is, ha már ilyen esős napokat élünk. és mert oly' finom meggyes amerikai palacsintát csináltam a hétvégén. 

ps: bridget is back! [well, she's on her way anyway.]

2013/05/21

május 21.


időjárás ide, időjárás oda, lelkemben nyár tombol, és virágmintás, pasztelszínű köd lepte el agyamat. ez az állapot pedig az alábbi fagyiszínű hipszter-kollázsért kiált [természetesen közben ajánlott lana-t hallgatni, valamint elképzelni, ahogy csodálatos hófehér pillentyűzetemen pötyögök a szupercuki, puhán kattogó billentyűkön. jajj, és van most már hamis írógép hang is, bizony!]:


sajnos biciklim továbbra sincsen [mondjuk nem mintha fel tudnék tekerni a hegyre, amin lakunk], a bal felső sarokban látható halványrózsaszín salt water szandált még múlt héten megrendeltem [már igazán ideérhetne], és a tökéletes mentaszínű körömlakkot is megtaláltam már a gyöngyházfényű barackrózsaszín rúzzsal együtt. hál istennek a mentaszínű táskáról már sikerült lebeszélnem magamat [mert közben előkerült a szekrény mélyéről a tavaly nyári virágmintás táska], viszont horgolt cipőért továbbra is epekedem - természetesen a mentaszínű toms-nál szebbet elképzelni sem tudok - de mivel próbálom a józanész határain belül tartani pénzköltési- és cipőfüggőségemet [nem annyira sikerül] és nem elkölteni az összes pénzemet cipőkre [pedig a toms annyira csodálatos!], ezért csak egy drappszínű fapados kínait veszek, és majd jól befestem magamnak mentaszínűre [mert textilt festeni nagyszerű]. szívem másik csücskében lelt helyet magának ez az elbűvőlően csodás rózsás toms cipő - melyet sajnos szerencsére már nem lehet kapni, mert csak limitált számút dobtak belőle piacra néhány hónappal ezelőtt, így ez eggyel kevesebb pár cipő, amiről le kell beszélnem magamat. le sigh. azért brutálkemény dolog ez a cipő- és táskafüggés, hát na. [#firstworldproblems] 

ja, és azt még nem is mondtam, hogy elkezdtem újranézni a beverly hills 90210-et. bizony, bizony, azt, ami szinkronizálva a kilencvenes évek végén (?) ment a tv3-on, azt a bh90210-et, aminél bugyutább, didaktikusabb, hatásvadászabb, felszínesebb és kiszámíthatóbb 90-es évekbeli sorozatot nehezen talál az ember (melrose place? baywatch? jóbarátok? esetleg?). no de hát mégiscsak nyár van, a habkönnyű, pasztelszínű, bájos bugyutaságok ideje. s a maga nemében egy egészen csodálatos és korszakalkotó kis sorozat ez a bh90210 (mondanám, hogy tinédzserkorom meghatározó sorozata volt, no de ebbe a kategóriába mégiscsak a gilmore girls és a dawson's creek tartozik) abból a fajtából, ami annyira rossz, hogy már jó. és ami még inkább meglepő, hogy már 23 év eltelt azóta, hogy elkezdődött a sorozat. huszonhárom. [jesszumpepi, hát így telik az idő?] egészen mókás a kora-kilencvenesévekbeli, mobiltelefon- és internetmentes elkényeztett kaliforniai tejfelejesszájú kölykökön [és az őket alakító csapnivaló, huszonéves színészeken] szórakozni. és akkor most ezen a ponton jegyezném meg, hogy: az én ízlésem épp olyan, mint a bh90210 - annyira rossz, hogy már jó. és: szerintem én lélelkben örökké tinédzser leszek már. 

éljen hát a nyár és az erkélyünkön boldogan cseperedő paradicsompalánták. a hétvégén már tényleg veszek fűszernövényeket is. és festek nekik csodás pasztelszínű kaspókat, amiket rózsabokrokkal fogok teledekupázsolni. és csodálatos lesz. cause that's how i roll. 

2013/05/20

május 20.

óóó, ha a lustaság fájni tudna... no de nem hiába oly' magas a fájdalomküszöböm.

#mastering the art of doing nothing for three days straight

2013/05/16

május 16.

a pillanat, amikor szemed sarkából megpillantod, hogy más fogja a kezet, amit fogni szeretnél.

a pillanat, amikor nyelsz egyet és tovább sétálsz.

2013/05/15

május 15.

ma délutánra végre használható állapotba került csodálatos hófehér laptopom. annyira csodás, imádom. a gépek rab[szolgá]ja vagyok, nem kérdés. a kis cuki fehér billentyűk puha kattogása mindig is megdobogtatta horpadt szívemet. this is the beginning of an utterly beautiful friendship. [ha tudnék nyálas szívecskét rajzolni ide, hát tuti megtenném: <3]

éljenek a gépek és a függőség. [meg az apró fehér billentyűk]

2013/05/14

május 14.

betű és képernyő-undorom továbbra is tart, munkán kívül monitorra is alig bírok nézni, irkáláshoz meg túl lusta vagyok. pedig most olyan jót tudnék óbégatni csodálatos mentaszínű táskákról [meg úgy általában a mentaszín iránti rajongásomról], csodálatos rózsamintás és horgolt [pasztelszínű] toms cipőkről; meg úgy általában a tényről, hogy istentelen mennyiségű pénzt tudnék elszórni cipőkre és táskákra. this urge never dies.

2013/05/12

május 12.

eszembe jutott, hogy már pont fél éve nyomkodom az okostelefonomat napi sok-sok (túl sok) órán át - és most is épp ezzel blogolok. a függőség nem szűnik, és bár sokszor van úgy, hogy egész nap nem nyomom be itthon a laptopot, egyszerűen képtelen vagyok nem nyomkodni a telefont számolatlan perceken át. információ-éhségem egyre nagyobb, és még akkor is nehezemre esik letenni a kütyüt, amikor már fáj a szememnek a képernyőre fókuszálás. off[line] i cannot go, alas. (#firstworldproblems)

2013/05/11

május 11.

mielőtt lefagyott volna a nagyon haldokló régi gépem, ezt akartam posztolni (meg azt, hogy vennem kell még: fűszernövényeket):

2013/05/10

május 10.

azt hiszem betű- és monitorundorom így a nap és a hét végére tetőfokára hágott, mert már végképp nem tudok ránézni egyikre sem. jojozik [meghalt a hosszú o betű a billentyűzetemen] a szemem és hányingerem van, valahányszor rá kell pillantanom a hofehér monitorra és a betűk tengerét szavakká kell összeolvasnom. itt az ideje, hogy kikapcsoljam magam és elektromos berendezéseimet is kicsit.

így hát: off[line] i go.

2013/05/08

május 8.

a felnőtt-lét nagy problémái:
  • ideje lenne már megcsinálnom az adóbevallásomat. vagy legalább a papírokat elkezdeni előkeresni, és a nagy borítékot kibontani.
  • gyűlölöm a bürokráciát és mindennemű hivatali ügyintézést. van, hogy évekig nem nyitom ki a hivatalos leveleimet.
  • nem akarok elmenni a nav-ba, és mindenféle leporelló-paksamétákat kitöltögetni.
  • miért nem csinálja meg valaki helyettem? fizetek érte, esküszöm. csak nekem ne kelljen.

2013/05/07

május 7.

  • az a kellemes, bágyadt, gyengülős fáradtság, a puha mosoly szám sarkában
  • ma voltam könyvtárban: az öcsémnek próbáltam levadászni egy töri atlaszt a holnapi érettségire [ez mindent elmond arról, hogy mennyire veszi komolyan az öcsi az egész érettségi-hype-ot. igaza is van, mondjuk]; persze már egy példány sem volt bent; helyette kivettem három vaszary gábor regényt [az egyikből hiányszik 100 (!) oldal, wtf? mégis miért? és hogyan?], jöhetnek a könnyed nyári olvasmányok dögivel
  • délelőtt megrendeltem a csodás új, hófehér laptopomat, mely élőben még szebb, mint a képeken. csütörtökön hozzák, már alig várom. [végre itthonról is tudok majd nyugisan dolgozni.]
  • a nagy, mennydörgős, villámlós tavaszi viharok és a hűvös, nyugodt, esőillatú esték. imádom.
  • időnként bekukkantok a fotós blogomra, és visszanézem a fotókat, mert egy bizonyos idő távlatából már azért külső szemmel is tudok rájuk tekinteni. [bár azért legtöbbjükről továbbra sem tudom eldönteni, hogy jók-e vagy nem; vagy hogy mitől lehetnének jobbak.] ma is bekukkantottam, és rájöttem, hogy hiányzik a fotózás. nem a túlfilterezett, alibi instagram képek, hanem a rendes, szép, igényes, fényképezőgéppel készült fotók. és talán ami még inkább hiányzik: hogy olyan események, emberek vegyenek körül és olyan impulzusok érjenek, amiket és akiket lehet fotózni. mert azért mégiscsak az emberfotózás a legizgalmasabb téma. ami leginkább hiányzik: egy gép, egy jobb, mint ami most van. úgy érzem, most már tényleg megértem egy tükörreflexesre, már tényleg itt az ideje, hogy vegyek egyet, és elkezdjem kitanulni annak a csínját-bínját. [persze az is évekbe telik majd.]
  • ja, és boldog születésnapot a bácsinak, aki nélkül most nem rajonganék annyira [egyáltalán] a polaroid gépekért és fotókért.

2013/05/06

május 6.

a munkafüggő munkáját szerető lány vallomásai:
  • már úúúgy hiányoztak a hírek
  • már annyira kellett a szerkesztőségi hangulat
  • annyira jó volt újra bent lenni az irodában és össze-vissza klikkolgatni nyolc órán át
  • még az uncsi mti-s híreket is lelkesen pakolgattam
  • munkát, kenyeret, éljen, éljen!

2013/05/05

május 5.

nekem már annyira nyár van. a napról napra barnább bőröm, a rövidnadrágok, a strandpapucsok, a vászonszatyrok, a tűzpirosra festett lábujjkörmök, a jégkása, a kürtős kalács, a végtelennek tűnő délutánok, a narancssárga naplementék ideje.

most, hogy itthon voltam csütörtök óta, egészen nyári szünet érzésem volt, és már a második napon nem tudtam mit kezdeni magammal. [azóta is alig várom, hogy mehessek holnap dolgozni.] persze ettől még jó volt csak úgy lenni, henyélni bele a világba, kolbászolni a városban, körbebicajozni a falut és azon morfondírozni, hogy melyik régi, tornácos parasztházat venném meg legszívesebben és hogyan rendezném be azt.

jó volt macskázni mamánál (vannak újszülött kismacskák) meg a kertben szöszmötölni; az obiban palántákat és virágokat válogatni - mert idén nyáron az a személyes küldetésem, hogy valóságos oázist varázsoljak nyolc négyzetméteres lakótelepi erkélyünkből - műfűvel, paradicsompalántákkal, muskátlikkal, levendulabokorral és csíkos napernyővel [és nagy álmom, hogy kilépek az erkélyre, csak leakasztom a bokorról a paradicsomot, és azt eszem reggelire.].

egészen nyári érzés strandpapucsban leslattyogni a boltba vasárnap délelőtt és a sörök között válogatni, verőfényes napsütésben órákon át bámészkodni, könyveket böngészni, kincseket keresgélni és neonzöld jégkását szürcsölni a régiségvásárban, délután szex és new york maratont tartani, a travelling pants-et sokadszorra újraolvasni, szunyálni egy órát, majd este lemenni kolbászolni még egyet, mert túl sok kilométer maradt még a lábamban, és látni, ahogy a kockapanelek mögött rózsaszínre festi a süllyedő nap az ég alját.

ilyenkor érzem, tudom, hogy szabad vagyok, mert az vagyok, azt csinálom, oda megyek, ahova menni akarok. ilyenkor tudom és értékelem igazán, hogy milyen jól tettem, hogy a szívemre [és az eszemre] hallgattam, és kiszálltam a mókuskerékből. mert szabadnak lenni a legfontosabb.

2013/05/04

május 4.



megboldogult egyetemi éveim alatt volt egy időszak, amikor valódi film- és mozifüggő voltam. az imdb-vel keltem s feküdtem, a vox magazin volt a bibliám, betéve tudtam a pesti művészmozik programját, hetente akár kétszer-háromszor is látogattam a belváros mozgókép- és filmszínházait, személyes küldetésemnek tartottam az összes a legtöbb új film megnézését és a művészmozik életben tartását. moziba járni akkor olyan volt, mintha templomba jártam volna. de aztán valahogy annak a korszaknak is vége lett, a vox magazin olvashatatlanul felhígult, már a pesti estet se forgattam annyit, és moziba is egyre ritkábban mentem. 

hát így történt, hogy az utóbbi időben években leszoktam a filmekről. persze továbbra is szeretek moziba járni, a helyi műsort is rendszeresen átböngészem, de valahogy már szinte semmi nem hoz lázba, meg egyébként sem vagyok képben az aktuális premier művész- és blockbuster filmekkel. azért még időnként [amikor nagyritkán rám telepszik az unalom, és végképp nincs jobb dolgom] elkap a hév és úrrá lesz rajtam a vágy, hogy behozzam a lemaradást, és megnézzek egy-két friss filmet. ilyenkor általában édes kis semmiségekre vágyom, habkönnyű szórakoztató mozgóképekre, könnyed, semmitmondó, lelkemet simogató, arcomra mosolyt rajzoló romantikus vígjátékokra. 

így volt ez tegnap is, és így leltem rá a liberal arts című bájos kis indie filmre, melyet nem más írt és rendezett, mint a leginkább hősszerelmes ted mosbey-ként ismert josh radnor [akinek egyébként ez már a második filmje volt rendezőként, és az elsőt is bírtam, nem csak a címe miatt], s ha már arrafelé járt, hát a főszerepet is magára osztotta, karöltve elizabeth olsennel, a szegényszerencsétlen szét- és lecsúszott, elcsúfult olsen ikrek koránt sem szétcsúszott, ám annál bájosabb és szemet gyönyörködtetőbb kishúgával. (hol rejtegették ezt a lány eddig? jaj, de jó, hogy ő nem aszalódott bele a hírnévbe!)

s hogy miről szól a film, amit én magyarul - rendkívül kreatív módon - biztosan szabadbölcsészetnek neveznék el? nos: a nagyvárosban elveszett harminc fölötti művészlélek - egykori mentora hívására - visszatér alma materébe, ahol megismerkedik egy kedves, intelligens 19 éves bölcsészlánnyal, majd a kölcsönös rokonszenv után komolyzenén elmélkedős, kézzel írott, postán küldött levelekben mélyítik tovább kapcsolatukat. lájtoslányos romantikus bölcsészfilm ez abból a fajtából, amit mosolyogva néz végig az ember, és nagyokat bólogatva hallgatja a bölcsészlétről elmélkedős dialógusokat. ha másért nem, hát a hippit [nem túl hitelesen] alakító zac ephronért [tud ő bármiben is hitelesen lenni?], a david foster wallace-említésért, a komolyzenéért, zibby csodás kék írógépéért, allison janney alakításáért (és mondataiért),  meg persze a twilight - teljesen megérdemelt - cinkelésért érdemes megnézni. szuper cuki rész: amikor jesse a közte és a lány között lévő korkülönbséget számolgatja egy lapon. nekem a liberal arts biztosan újranézős lesz, és nem csak a nagyszerűen megírt, hiteles, őszinte, és felettébb szórakoztató [no meg jegyzetelésért kiáltó] dialógusok miatt. kicsit most szerelmes lettem josh randorba (és elizabeth olsenbe is).

a kedvenc mondatok közül néhány [a többi nem volt fönt imdb-n, és lusta voltam kijegyzetelni.]:
"I think one of the things I loved the most about being here was the feeling that anything was possible. It's just infinite choices ahead of you. You'd get out of school, and anything could happen. And then you do get out, and... life happens, you know'? Decisions get made. And then all those many choices you had in front of you are no longer really there. At a certain point, you just got to go, "Oh, I guess this is new its going down." And there's just something a little depressing about that."
- what was your major?
- i was english with a minor in history, just to make sure i was fully unemployable. 
- i love books in like the dorkiest way possible... and i love trees, cause they give us books.
-it's super cool of the trees to do that.
- how am i doing here?
- here in this conversation?
- if i wrote you, i would be like... 'this is the best raugh draft ever'.
 még több könyvmolylétet a mozivászonra!

2013/05/03

május 3.

napom*:
* igazából nem, mert bár egyedül voltam itthon - szabin - és elmosogattam, sem a szemetet nem vittem le, sem nem porszívóztam, és magányos sem voltam. bár fene nagy szabadságommal sem tudtam mit kezdeni. iszonyúan fura volt egyedül itthon lenni egy munkanapon. még dél sem volt, mikor már unatkoztam, az olvasás sem kötött le, írni túl lusta voltam, és újra megállapítottam, hogy tényleg szeretem a munkámat, mert azon morfondíroztam, hogy ezzel az erővel még dolgozni is bemehetnék, s azt nemcsak élvezném, de még némi hasznosat is csinálnék. aztán persze semmi nem lett az egészből, és ez a nap is már tönkrement nyom nélkül illant el.

2013/05/02

május 2.


már egy ideje kinéztem magamnak ezt az a clockwork orange-os táskát a modcloth oldalán, és persze valahányszor eszembe jut és újra megnézem, hogy árulják-e még, eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne, ha megvenném? no de azért 18 dollárt [+ jelentős dollárnyi postaköltséget] kiadni egy nem túl komplikált vászonszatyorért mégiscsak sok. aztán tegnap este valahogy beugrott, hogy én ezt akár magam is megfesthetném. dolgoztam már néhányszor textilfestékkel, volt is némi maradék festékem itthon elfekvőben, és pakolászás közben kezembe került egy natúr pamutszatyor is, amire kb. egy évvel ezelőtt kezdtem ráhímezni egy matyóhímzést, de a legelső rózsa után alábbhagyott a lelkesedésem, és azóta sem lett belőle semmi. így ma elzarándokoltam a hobbiboltba, vettem festéket meg ecseteket [a meglévő ecseteim szánalmas állapotban vannak], és amint hazaértem, nekiestem a projektnek. hát így telt szabadságom délutánja festegetve és szex és new york maratont nézve. totál elégedett vagyok az eredménnyel, még mindig imádok ecsettel a kezemben szöszmötölni, hosszú-hosszú órákon át akár. [szerintem keresek még hasonló ikonikus képeket / könyvborítókat, és festek még 1-2 szatyrot, mert igazán jó móka - (ps: jöhetnek az ötletek!)]



2013/05/01

május 1.


éljen május 1-je! éljen? vagy még sem? mert már ez sem olyan, mint rég volt amilyen a koltai filmekben volt [meg a kilencvenes évek szocreál kisvárosaiban]. főleg úgy, hogy a munka ünnepe nekem munkával telt [bár a munka szó enyhe túlzás, inkább: munkában telt]. azért délelőtt leugrottam a népkertbe, és mentem egy kört a majálisban, de oly annyira nem hatott meg, hogy be sem kapcsoltam a gépemet. szomorú fej, nagyon szomorú fej. [és ugyanakkor ez felveti azt a kérdést is, hogy: elvesztettem a fotós-mojómat? mert igazából fényképezőgéppel hónapok óta nem fotóztam, csöppet sem égek a vágytól, csöppet sem hiányzik. helyette vannak a túlfilterezett instagram-fotók, az édes kis semmiségek (bár azokból naponta több is, és boldoggá tesznek), amiket azért nem enged az lelkiismeretem közzétenni a fotós blogomon. vajon ha amikor veszek egy komolyabb, tükörreflexes gépet, akkor visszatér a mojóm és újra lángolni fog a szerelem?]

no, de holnaptól már tényleg hétvége nekem, mert csütörtökön-pénteken szabin leszek, ballag az öcsém, rokon-látogatás, anyák napja, régiség vásár, sörfesztivál a belvárosban. esetleg még a zsibire is kiugrom,  némi szubkulturális örömökért és polaroid gépekre vadászva. éljen május!