rövid, szürke, semmilyen nap. tegnap este óta fáj az egyik fogam, a fejem is, egyik fájdalomcsillapítót veszem be a másik után, alig akar hatni. kénytelen leszek elmenni a fogorvoshoz, pedig kevés dolgot utálok jobban az orvoshoz járásnál. a délelött gyorsan elszalad, koradélután bemegyek a szerkesztőségbe, az egyik kollégám megmutat még nekem néhány dolgot. holnap és holnap után is dolgozom, de mivel hétvége van, ezért itthonról. kétszer tíz óra műszak, remélem most már kicsit simábban fog menni, mint az első két napon. mindenesetre ugyanannyira izgulok, hogy semmit ne szúrjak el. de cserébe hétfőn és kedden szabadnapos leszek, megyek is majd mamához, ha lesz hó, ha nem. bárcsak tovább maradhatnék nála. nyárra talán ki is költözöm, végre kipróbálhatnám, hogy milyen falun lakni.
hazafelé, ahogy leszállok a buszról, újra elered a hó. a pelyhek erre-arra táncolva, ficánkolva érnek földet. kinyújtom a nyelvem, hátha elkapok egyet, de nem elég sűrű a hóesés, így nem sikerül. közben a nap is nyogodni készül, utolsó sugarai élénk narancssárgára festik az ég alját a jezsuita gimi mögött. gyorsan előveszem a fényképezőt, hátha sikerül elkapni a pillanatot. nyomkodom a gépet, kattintgatok, de csak nem megy, nem az igazi. a pillanat elillan, s mint a hópelyhek az ujjam hegyén, úgy olvad bele a narancssárga naplemente a téli szürkületbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése