január 20.

lusta, végtelen vasárnap délelőtt. reggeli után visszabújok az ágyba olvasni órákon át. a hó végre ide is megérkezik. az ország nyugati részében egész héten hóhelyzet van; van, ahol több, mint fél méter is esik, az utak járhatatlanok, lezárva, a vonatok több órát késnek, megáll az élet, alig bírjuk az mti-s híreket rakosgatni ki az oldalra. bezzeg itt keleten a hegyek tövében szárazon kopog az alig-tél egész héten, a meztelen földek kitakarózva feketéllnek közel s távol. hétvégére végre itt is esik, bár a nyugat-magyarországi mennyiséget meg sem közelíti, holleanyó igen szűkmarkú velünk. péntek este két-három centi hull, szombaton semmi. vasárnap délelőtt végre nekikezd, s én a meleg szobából az ablak alatt, nyakig betakarózva, az ágyból figyelem, ahogy a bolyhos pihék szambáznak alá a levegőben, majd könnyedén huppanva érnek földet, s csatlakoznak milliónyi társaikhoz a fehérlő végtelenben. 

végül nem megyek kirándulni a hegyre, túl fáradt vagyok, túl kényelmes az ágy és elveszni a sorok között, falni az oldalakat. egész héten bükkszentkeresztre készültem, még sosem voltam, pedig ott lüktet a bükk lelke. hát ma sem jutok el oda, a lustaságon nem tudok felülkerekedni, talán majd jövőhétvégén. végül kora délután csak kikászálódom az ágyból, s lemegyek sétálni egyet, hogy kiszellőztessem a nyomottságot a fejemből. mire leérek a városba, bolyhos hópelyheknek nyoma sincs, csak eső szakad az égből, mossa el és mocskolja be a leheletnyi fehérséget. hát ez a hó sem fog megmaradni, ennek is nyoma vész holnapra. milyen kár, hogy az idei havazások ilyen harmatosak; alig, hogy lehullik egy csöpp, már nyeli is el a föld. ha fehérség nem is, kosztolányi, tóth árpád és varró dani versek színesítik a mélabús vasárnap esti szürkeséget.

ma se írtam semmit, se emailt, se levelet, se verset, se regényt, se angolul blogbejegyzést. és így telnek el napok.