2013/03/04

március 4.

és akkor most jöjjenek a nagy szavak. 

szóval ma  felkerült az a bizonyos három szó a csuklómra, amit már egy jó ideje kitaláltam, és megtörtént az esemény, amit évek óta egyre csak odáztam. mondanám, hogy életem meghatározó élménye ez, meg hogy hű de mekkora kaland, és most én ettől mennyire megváltoztam és nagyon vagány rocksztár lettem, vagy ilyesmi. persze mindez hülyeség lenne. mert az égvilágon semmi nem változott. max annyi, hogy itt ez a három szó a csuklómon, és ez most már ott is marad életem végéig. (hacsak valami orbitális balesetben le nem szakad a kezem könyökből. de ezt meglehetősen esélytelennek tartom.) bár talán annyi mégiscsak változott, hogy hivatalosabbá, írottá vált a szerződés, amit még valamikor tízéves korom körül kötöttem magammal. a szerződés nem szól másról, minthogy ez a kapcsolat, az írás és én, szóval ez komoly és örök. és talán ez az írott szerződés azt is tartalmazza, hogy mostantól kezdve elkezdem komolyan venni magam, és nemcsak irkálni fogok, hanem írni is (és vállalom). (na jó, annyira azért nem komolyan, mert az már régen rossz.)

ceruzával, két béssel, parker tollal, töltővel, írógéppel, csattogóssal, rúzzsal, csak pirossal, ha étcsokis, az ujjammal. sorban állva, sarokban ülve, hason fekve, fejen állva, vonaton zakatolva, a moziban sötétben. az éj leple s a takaró alatt, a tenyerembe, néha a tiédbe. a noteszembe, a naplómba, mozijegy hátuljára, boríték belsejébe, dirib-darab pósztitre, klotyópapír fecnire.

ez nem arról szól, hogy én írónak vagy neadjisten irodalmárnak, esetleg istenadta tehetségnek tartom magam. (ha akarnék se állhatnék távolabb ezektől.) nem arról szól, hogy én kötetekben akarok megjelenni, kávéházakban ál-irodalmárkodni, magasröptű gondolatokkal labdázni barna kordzakós bölcsészekkel kezemben egy pohár rosé-val. nem arról szól, hogy regényeket akarok irkálni, fosni a szót számolatlan, a könyveimet a kirakatokban és a bestseller listákon keresgélve, és egyre csak ott találva.  persze, hogy nem erről szól, hiszen mindez nem én vagyok, és nem is leszek soha. (na jó, egyszer sokszor egy szép napon akarom látni a regényemet kirakatban a körúton. elvégre tízéves korom óta erről álmodom.)

egész egyszerűen ez arról szól, hogy írok. amikor boldog vagyok, de legtöbbször, amikor nem. amikor nem tudok dönteni, mert a lehetőségek túl bonyolultnak tűnnek. amikor az élet egyre csak nyomkodja a keserű citromokat a képembe, s már csurog a könnyem a savanyúságtól és marja a gyomrom a keserűség. amikor hiperaktív vagyok, és az agyamban egyre csak kattognak a rímbe szedett gondolatok. amikor a fejemben kibogozhatatlan csomóvá vannak gabalyodva a gondolatok, de leírva sorokká rendeződnek, és értelmet nyernek.

ez arról szól, hogy az én belső hangom az írott szón keresztül szólal meg.
és ettől nyer értelmet az élet gyakran kusza és kibogozhatatlannak tűnő mibenléte.  


scribo ergo sum.
írok, tehát vagyok.

(napi oasis. mert hát azért mégiscsak.)

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi. Nem, egyáltalán nem fájt. Bár én epiláláshoz és gyantázáshoz szokott, magas fájdalomküszöbbel rendelkező nő vagyok.:)

      Törlés