2013/03/14

március 14.

1. hóhelyzet. imádom.
2. hóhelyzet március idusán. odakint tombol a tél és üvölt a szél. IMÁDOM.
3. párizsba akarok menni. most. hátizsákkal, bakancsban, svájci sapkában a fejemen, fekete garbóban, nyakamban polaroiddal.
5. hétvége. három napos. csodálatos.
6. kerouac-ot akarok olvasni. az útont meg a naplóit. most. (welcome back, wanderlust!)
7. márciusban ingyen szállítják ki nekem a csodálatos piros cambridge satchelt egyenesen cambridge-ből. a sors keze újra betette hozzám a lábát. itt a jel, amire vártam. még két hétig vacillálok, majd március 31-én megrendelem. a szülinapomra pont megjön. és végre lesz még egy egy igazán csodálatos bőrtáskám.
8. kell egy piros converse tornacipő. meg egy bicikli. azért a süvítő tél ellenére én már úgy bicajoznék istenhátamögötti, égig érő fákkal szegélyezett kerülőutakon, az út kellős közepén, kátyúkat kerülgetve.
9. írnom kell. nagyon. a mañana lány elkezdi komolyan venni magát. holnaptól. tegnaptól. (és nem ír magáról egyes szám harmadik személyben.)
10. semmi újat nem olvashatok, amíg meg nem írom az első piszkozatát a regénynek. amiket most olvasok, befejezem (mind az ötöt vagy hatot?), de utána újba nem fogok. elég legyen már az állandó odázásból. itt az idő, most vagy soha. ha már úgy is március idusa van, vagy mi a szösz. 
11. szeretem a munkámat. (persze ettől még hiányzik az angolul írás.) azt hiszem, a hírek szerelmese lettem állandó információ-éhségben szenvedek az utóbbi két hónapban. itt az ideje, hogy elolvassam a shipping news-t. (hogy az mti mennyit hazudik mennyire egyoldalúan tájékoztatja a nagyérdeműt. de nekem ugye dr. james tanította a critical thinkinget. [meg ugye van a józan paraszti eszem.])
12. most boldog vagyok. elégedett vigyor terül el arcomon és hosszú pillantások közt mosoly húzódik szemem sarkában. és nem csak azért, mert péntek csütörtök este van, és HÉTVÉGE.

(nap mondata:
  - beszélsz vele? mer engem rongál.)

2 megjegyzés:

  1. a HÓ jó, de a HÓHELYZET nem, főleg olyan hétköznapi cselekedetek esetében, mint a tömegközlekedés két város között.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. engem lázba hoz a hóhelyzet, meg bármilyen katasztrófahelyzet, főleg itthonról, biztonságban figyelve az eseményeket.:)

      Törlés