március 2.

annyi mindenről írhatnék most.

[hogy megjavítottam az új polaroid gépemet, és most már exponál. persze az első kazettányi film tönkrement, de már azt se bánom (és próbálok nem gondolni az ablakon kidobott ezer forintokra), mert a lényeg, hogy működik. hiszen az instant fotózás a fotóművészet hovatovábbja, és a polaroid élmény továbbra is megfizethetetlen, és semmihez nem hasonlítható. ma például hatszor ugráltam végig a lakást kezemben egy még meleg polaroid fotóval, közben pedig egyfolytában azt sipákoltam, hogy ez annnyira csodálatos! ez annyira csodálatos!! itt születik meg a fénykép a kezemben!! hát nem csodálatos?! mennyi mennyi csudás képet fogok én ezzel a géppel lőni!

hogy ma újra elkapott a szjg-gépszíj, és miután az utóbbi majd' két hétben félre volt téve, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy ez engem már nem tud lekötni vagy szórakoztatni, ma újra elővettem, és természetesen megint beszippantott. ma elolvastam belőle vagy 250 oldalt, és mindjárt végzek a hetedik kötettel. közben pedig számolom vissza a napokat, amíg meg nem jelenik a nyolcadik dupla kötet március 11-én.

hogy most már úgy tűnik tényleg itt a tavasz, és én kezdek mgbarátkozni az ötlettel. mert reggel fél 7-kor, amikor kilépek a házból, éppen ott a nap a horizont fölött egy hangyányival, és nem tudom nem szeretni a képet, ahogy a kopasz fák mögött, a tízemeletes panelházak között ragyog az a hatalmas aranykorong, és rózsaszínes narancssárgára festi az ég alját, a távolban a kertváros pedig tejüvegszerű ropogós ködbe vész.

hogy ma igazán írni akartam, és haladni a regényemmel, mert az utóbbi napokban egyfolytában ezen kattog az agyam, és fejben folyamatosan a részleteket fundálom és a dimenziókat tapasztgatom a karakterekre. egyetlen szépséghibája történetnek, hogy ezt csak fejben teszem, újra- és újraolvasva a már meglévő (igencsak karcsú számú) oldalakat, és a szavak száma még mindig ugyanannyi, mint múlt hét vasárnap volt. ma is lusta voltam, hagytam, hogy beszippantson a szjg, hagytam, hogy elvegye a figyelmemet a fotózás, hagytam, hogy ott ragadjak az internet előtt, hagytam, hogy a lassú, lusta szombat elpuhítson. vajon harminc éves korom előtt írok egy regényt vagy örökké az irkálásról fogok irkálni?

hogy az utóbbi hetekben egyfolytában csak az oasist hallgatom, újra és újra és újra a what's the story, (morning glory) c. albumot. egyáltalán nem tűnik úgy, hogy valaha is meg tudnám unni, mert egyszerűen az első akkordtól a legutolsóig zseniális az egész album, úgy, ahogy van. a változatosság kedvéért, most is éppen az megy. so please don't put your life in the hands of a rock n roll band who'll throw it all away.]

 de majd' leragad a szemem, úgyhogy nem írok.

(napi oasis: where were you, while we were getting high? [és az a csodálatos intrusive r az első chamapgne supernova in the sky-nál!])