március 31.

íróasztal kilátással [kicsit ferde (a polc is és fotó is)]

kardinális problémáim vasárnap estére: milyen/melyik könyvet olvassam mostan(ában)? hiszen valami újba feltétlenül bele kell kezdeni rögtön azután, hogy befejeztem azt, amit most leginkább olvasok. az on the road-ot olvasom most leginkább, amit minden valószínűség szerint még ma be fogok fejezni. és hogy utána mi lesz? no ez a dilemma. hiszen az on the road mellett még legalább másik négy könyvet olvasok kezdtem el hetekkel (hónapokkal?) ezelőtt, és a lelkiismeretem azt diktálja, hogy először is ezeket kellene befejeznem:

• salinger: the catcher in the rye
• steinbeck: journal of a novel
• salinger: franny & zooey
• keyes: flowers for algernon

emellett az alábbi könyveket vettem ki a könyvtárból (azzal a céllal, hogy elolvasom őket asap):

• orwell: animal farm
• orwell: 1984
• waugh: brideshead revisited

amibe hirtelen felindulásból belekezdtem, mert megkívántam f. scottot, zeldát, meg úgy általában az elveszett nemzedéket:

• f. scott fitzgerald: a life in letters

és aztán ugye ott van a nagy éves dilemma: a három különböző kihívás, amikre nagy lelkesen feliratkoztam decemberben. persze messze még az év vége, no de addig csak el kell olvasnom vagy 40 könyvet (köztük olyan terjedelmes eposzokkal regényekkel, mint az anna karenina, a híúság vására, a tamás bátya kunyhója, vagy a dorothy parker összes). úgyhogy talán ideje lenne már belekezdeni, hiszen eddig semmit csak ezeket olvastam el (persze még nem írtam róluk):

• chbosky: the perks of being a wallflower
• kerouac: on the road

 és hogy még inkább letereljen valami a lelkiismeretem által diktált útról: 

    
      az utóbbi napokban elkapott a nyárérzés, tudod, a rózsaszín, madárcsicsergős, hasadó hajnalok, a puhatestű, balzsamos éjszakák, és a soha véget nem érő, méla délutánok időszaka, amikor sárgás, selymes fényben fürödnek a hosszú árnyékok, és a szabadság édes íze rajzol mosolyt az arcodra. mert ilyenkor, amikor még hideg van, lehet zoknit hordani, sálba burkolózni, és bízni a végtelen,  ropogós, kék égben,  ilyenkor, amikor csak ábránd még a nyár, és amikor még jólesően fűtik lelkemet a kósza napsugarak, szóval ilyenkor azért még szeretem a nyarat.
      aztán amikor tizenöt fok fölé kúszik a hőmérséklet, hamar rájövök, hogy a nyárnak csak az illúzióját szeretem.  a talpam alatt zakatoló vonat, a hátizsákos utazás, az alkonyatban fürdő üres állomások, a barnaság összes árnyalata, a napfény illata a bőrömön, a bikini nyoma a hátamon, a hűs, türkizkék tenger, a lábujjaimat simára koptató homok, a végtelen zöld mezők, a fűben fekvés, a klórszagú, feszített víztükrök, a hajamat kócosra fésülő szél, a kanyargós hegyi utakon bicajozás, az áttáncolt éjszakák, a tornacipős, térdig poros fesztiválok, a sörben ázó koncertek, a lángos illatú hajnalok, a pattogó tábortüzek, a tenyérnyi sátrak, amikbe világunk belefér, a szalonnasütés a hátsó kertben, a füst illata a hajamban, a forró, tüzes szerelmek illúziója. a szabadság illúziója, ami végül úgy illan el, mint augusztusi hajnalokon a frissen vágott fűszálakról a harmat.
       helyette nekem csak pokoli hőség jut. hőség otthon a panelben, hőség az árnyék nélküli lakótelepen, hőség a buszmegállóban, hőség a trolin, hőség a metrón, hőség a szürke, húgyszagú, budapesti utcákon, hőség az irodában, ahova nem bírtak beszerelni egy kurva légkondit, és csak a fülledt, meleg levegőt forgatja az alsópolcos ventilátor. elviselhetetlen hőség, amitől se nappalom, se éjjelem, amitől nincs menekvés. hőség, amitől saját izzadtságomban tocsogok egész nap, amitől már reggel hétkor rátapad a frufrum a homlokomra, kunkorodó, kezelhetetlen fürtjeim, egymásra izzadó tömeg a villamoson, kosztól ragadó tenyerem, hátamra tapadó, gyűrött, foltos ingem, a savanyú, áporodott izzadtság szaga az orromban, a gusztustalan, szocreál hónaljkutyák képe örökre beleégve a agyamba, és a húgyszagú szürke utcák kiábrándító látványa, amit a csillagos ég, a vödörnyi citromos fagyi, a hűtött sörök, és a jeges lábvíz, a meztelen éjszakák és a kereszthuzatok sem tudnak feledtetni. 

de most még él az illúzió, és tucatnyi könnyed, nyári olvasmányra vágyom (no nem mintha nem ilyeneket olvasnék egész évben.) annyi, de annyi könyv van, amit szeretnék elolvasni, és oly csekély az idő. szélmalomharc ez is, mint annyi más, hisz mire elolvasok egy könyvet, ezer (százezer? millió?) új jön ki a nyomdából és tölti meg a boltok végtelen polcait. és erre jön a kísértés, hogy olvassam újra régi nagy szerelmeimet, vegyem le a polcról őket, mert a sorok között ott a nyár, a fiatalság, a szerelmek, a harmatos hajnalok és balzsamos éjszakák érzése, a szabadság, amivel fűthetném az illúziót. hát lehet ilyen kísértésnek ellenállni? kinek kellenek a nagy klasszikusok, a nehéz gondolatok, a barokkos körmondatok, a nagy szavak, az eget rengető örök kérdések, mikor édes kis semmiségekkel, apró, íncsiklandozó bonbonokkal, a szabadság és a nyár illúziójával etethetem sóvárgó lelkemet?

persze a végén úgy is az lesz, hogy a szívemre a kísértésre hallgatok (hiszen mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem), és újraolvasom a travelling pants sorozatot.

március 30.

apró örömök az életben:

• az ágyban olvasni kora reggel, ébredés után
• a csinibabát nézni reggeli közben (és meglátni a csatos bambit szinte minden jelenetben)
• pirosra festeni a körmeimet
• amikor nem kínlódok órákon át írás előtt, hanem maguktól indulnak el ujjaim, és azonnal elkezdek pötyögni
• ahogy írás közben rég feledésbe merült emlékek kelnek életre a fejemben 
• belemelegedni az írásba
• apró jegyzeteket irkálni a kis hamis moleskine-embe, és kitalálni, hogy mi lesz a következő fejezetben
• megnevettetni anyát, úgy istenigazából
• piros svájcisapkát viselni piros rúzzsal 
• teljesen véletlenül összefutni egy rég nem látott ismerőssel
• tavaszszínű körömlakkot venni
• padon ülve, sálban, sapkában, havas parkban karamelles mcflurry-t eszegetni 
• áfonyás somersby-t szürcsölni és ed sheerant hallgatni

hogy mi volt ma a neten?

• köszönöm, robin scherbatsky, a napi nagy igazságot
• talán el kellene olvasnom a quimby dalszövegeit?
• ira glass megmondja:

egy darab piszkozatfoszlány:

      Persze nálunk is felbukkan a moziban újra és újra felmerülő örök kérdés is: hogyan osztozzunk meg a közös karfán? A tiéd vagy az enyém lesz? Az udvariasság azt diktálja, hogy nagylelkűen ajánljam fel a mellettem ülőnek, de a kényelem egyértelműen azt kiáltja, hogy sajátítsam ki magamnak. Most is félúton tétovázok, csak úgy, mint Bence. Végül megfelezzük a karfát, ő az első felén pihenteti a könyökét, én belül, a háttámla tövénél, alig néhány milliméterre a karjától, ami igazából mindkettőnknek kényelmetlen. Mocorgásaink közepette újra és újra egymásnak ütközünk, de végül még sem húzódom el tőle, túl jó érzés a közelsége. Nem tudom nem észrevenni az illatát, a vajas popcornnal keveredő szappanillatot, a tisztaság megnyugtató illatát, a napról napra barnább bőrén a napfény illatát.
      A moziból én mindig az illatokra emlékszem a legjobban. Még ha a film nem is tetszett, ha már rég el is felejtettem, hogy miről szólt, akkor is tudom milyen volt az film illata. A Blöffnek Figaró borotvakrém krém illata volt, mert apa indulás előtt még gyorsan megborotválkozott, a Télapunak savanyú, tejeskávé illata, mert az egyik osztálytársam a nyakamba borította a tízórait mielőtt elmentünk volna az osztállyal a matiné előadásra, A szerelem hálójában-nak Nivea illata, mert anya az én kezemet is bekrémezte, az Amerikai Pitének epres Orbit illata, mert a mellettem ülő srác hangosan csámcsogva rágózta végig a filmet, a Sakáltanyát pedig finom, púderes parfümillat járta át, mert az előttem lévő fiatal nő épp randin volt a mellette ülő férfival. Bármennyire is próbálok, képtelen vagyok visszaemlékezni rá, hogy A taxisofőrnek eddig milyen illata volt. De azt tudom, hogy ezentúl már mindig vajas popcornnal keveredő, tiszta, szappanillata lesz. Bence illata.

merengéseim a bal középső ujjam első percén elterülő tintapaca fölött:

• bárcsak képes lennék nap 500 szónál többet írni. mondjuk 1500-at? bár tudnék jobban koncentrálni, és ne hagynám, hogy minden apró ostoba dolog elterelje a figyelmemet. bárcsak erősebben próbálkoznék.
• vajon hol húzódik meg az az alig látható, egészen halvány, vékonyka vonal, ami elválasztja az émelyítő, fröcsögős nyálat és a még pont belefér, de őszinte, érzésekkel telt [nem száraz] leírást? vajon egyensúlyozom-e a vonalon? [ha már vonal] persze erre a húgom rögtön rávágja, hogy: nyálas, na és? taylor swift dalaiból is ömlik a nyál, és mégis tinédzserek millió rajonganak érte. [és ha már itt tartunk, hát akkor ez a dal mindenképp ide kívánkozik.]

március 29.

apró örömök az életben:

• brownie-t sütni reggel hétkor
• ujjam hegyével kinyalogatni a nyers tésztát a tálból 
• végre egy olyan dalt hallani a rádióban, amit szeretek
• az ablak előtt álldogálni és nézni, ahogy hatalmas, bolyhos pelyhekben szakad a hó
• plédbe burkolózva, délelőtt könyvet olvasni
• a kedvenc mondataimat aláhúzgálni a könyvben és jegyzeteket irkálni a margóra
• érezni, hogy ring a pompom a sapkámon
• hogy még mindig megdicsérik a színes gombokat a kabátomon
• a piacon kolbászolni és paradicsomot válogatni
• útközben hallgatni ezt a dalt, nagyon hangosan 
• nyerni egy csokit egy csokival
• a tudat, hogy pont nekem, kézzel varrnak egy csodálatos táskát cambridge-ben
• ez a fotó és ez
• ez a bugyuta szóvicc
• megtudni, hogy még/újra gyártanak csatos bambit [egyértelműen ez volt a nap híre számomra.] (de mivel csak a fővárosi gyógyfürdőkben árulják, ezért legújabb missionömmé vált levadászni levadásztatni néhány üveggel. [zsófi, i'm looking at you, kid!])
• egy fárasztó nap végén meghallgatni ezt a csudás zenét
• ültetni egy fát, még ha csak virtuálisan is (de a wwf-es arcok majd elültetik helyettem, ugye?) [oké, ez még nem történt meg igazából, de holnap délelőtt meg fog.]
• egy fárasztó hét végén hátradőlni, mekis kaját tolni a képembe és közben elkezdeni újranézni a gilmore girls-t a legelejétől
• előttem elterülő hosszú hétvége (még akkor is, ha nem egyáltalán nem hosszabb, mint általában, mert hétfőre befogtak dolgozni, és ráadásul tízórás műszak lesz, mert hétvégének számít)
• befeküdni egy kádnyi habos, forróvízbe, hátradőlni, és olvasni
• bármilyen dal, amit ed sheeran énekel
• csöndesen, fáradtan, hosszakat pislogva mosolyogni.
  

***

ps: boldog szülinapot, dezső bá'!

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

március 28.

úristenúristenúristen! megrendeltem A TÁSKÁT, vííííííííííííííííí.

forrás

március 27.

1. óóóó, annyira csodálatosan esik a hó, nem akarom, hogy vége legyen!
2. ez a dal, még mindig, sokszor egymás után, egyre hangosabban.
3. meg persze ez is, és közben arról álmodom, hogy bepattanok egy kocsiba, és keresztülutazom az usa-t, és legalább egymillió szupervagány polaroid fotót lövök.
4. ez a lájtoslányos könyv semmittevős délelőttjeimre, mert pont jól kiegészíti az on the roadot, és valamivel fűteni kell wanderlusttól égő tinédzser lelkemet.
5. óó, jack, bárcsak elvittél volna magaddal!
6. óóó, jack, megvegyem-e a naplóidat?
7. no és ezt a csudás táskát?
8. és ezt a bicajt vagy ezt?
9. ezt a surranót vagy ezt?
10. ha már taxisofőr.
11. ez az idézet, ezzel a képpel. mert bármennyire fura is, imádom a girls-t, lena dunham pedig úgy ahogy van, zseniális. és mert renata adler eléggé rátapintott a lényegre (bárcsak meg tudnám szerezni a könyvet valahonnan).

11. ha már girls, akkor ez a férfi.
12. ha már átutazzuk az egyesült államokat, és belegördülünk a narancssárga naplementébe, akkor ez a dal.

és akkor most: jack and i, we hit the road again. (and we might take a little an epic detour.)

március 26.

ma rendkívül eredeti leszek, és egész egyszerűen ide ctrl c-ctrl v-zek egy mai darabot az első piszkozatból.

   - Megnézzük?
  - Meg – felelem, és egy hanyag mozdulattal, ami közel sem annyira laza, mint amennyire szeretném, most én vonom meg a vállam. Mielőtt észbe kapnék, már be is surrantunk a nehéz, dupla szárnyú, üveges ajtón a művházba, Bence ott könyököl a pénztár apró rácsos ablaka előtt a párkányon, és két jegyet kér a ma esti Taxisofőrre, a tizedik sor közepébe.
  - Gyere, mindjárt kezdődik – mondja, és én csak megyek utána, mint valami jól nevelt kiskutya, akit végre valahára valaki megsajnált és befogadott, farkamat csóválva, boldog vigyorral az arcomon. Talán mégis jó móka valakivel menni a moziba.
       A mozi egyébként éppen olyan, mint bármelyik másik apró, vidéki művház: kihalt és sivár, félhomályos, szűk terek, ideje múlt, szürke, beton járólapok, vízért kiáltó cserepes virágok a sarokban, megsárgult nejlonfüggönyök a rácsos ablakokra damillal kifeszítve, kopott, barna, szocreál fotelek ide-oda szétszórva. A bejárattól jobbra ott az ürességtől kongó, szomorú ruhatár, kismamacipős, fehér köpenyes, melírozott hajú ruhatáros nénivel, akit egészen biztosan Marika, Gizike vagy Éva néninek hívnak, és aki főállásban, napi nyolc órában, pulton könyökölve pletykál a takarító nénivel. A büfé ki tudja mióta nincs nyitva, a rácsra kiragasztott, girbegurba betűs, kézzel írott kartontáblán az áll, hogy ZÁRVA, mögötte a félig üres polcokon néhány Sport vagy Balaton szelet figyel pár csomag, szomorú, hátrahagyott ropi társaságában. A színházterem bejárata előtt azért ott ül egy bácsi, a maga apró, kukoricapattogtató kocsijával, amiből olyan fenséges vajas popcornillat árad, hogy egyszerűen képtelenség neki ellenállni. Kétszer két liter pattogatott kukoricával és egy nagy adag kólával felpakolva lépkedünk befelé a teremben, miközben én iszonyúan koncentrálok, nehogy kiborítsam a muníciót.
          Bence nyilván nem először van itt, meg egyébként is nagy ívben tesz rá, hogy pontosan hol van a helyünk, csak úgy nagyjából, valahol a tizedik sor közepe felé lehuppanunk a kopott, kényelmetlen, zöld bársonyszékekbe, amiket már legalább kismillióan szétültek előttünk. A nézőtér továbbra is pang az ürességtől, rajtunk kívül alig néhányan foglaltak helyet, pedig ha valamit, hát A taxisofőrt igazán mindenki megnézhetné. Végül pontban hét órakor teljes sötétségbe borul a terem, elhúzzák a vörös bársonyfüggönyöket, megjelenik a vászon, és előzetesek nélkül kezdik el vetíteni a filmet. Azonnal hatalmába kerít az az ismerős, megnyugtató érzés, amit csak is akkor érzek, amikor a moziban már elaludtak a fények, elcsöndesült a közönség, és én kényelmesen, hátradőlve ülök a székben. Aztán meghallom, ahogy a hátam mögött, a vetítőteremben hangosan kattogva elkezd forogni a filmszalag, és a vaksötétben, a fejem fölött megjelenik egyetlen, vékony fénynyaláb, amelyben milliónyi apró porszem jár táncot. Persze egy másodperccel később a pillanatnak már rég vége, a termet betöltik a film nyitóképeinek hangjai, kólák nyitódnak, popcornok ropognak, nézők mocorognak, a legudvariatlanabb meg fennhangon dumálnak. Utóbbiakat egyébként azonnal kiküldeném, és egy életre kitiltanám a nézőtérről.  Menjenek csak kávézókba fecsegni. 

március 25.

lehet, hogy inkább azt kellett volna magamra tetováltatnom, hogy: NE FÉLJ AZ ÜRES LAPTÓL. mert amint elkezdesz írni, amint belemelegszel, csak úgy fosód a szót árad belőled a szavak csudásan szórakoztató tengere (ha mást nem is, de legalább magamat szórakoztatom), és ez az egész irkálós dolog iszonyúan jó móka és felettébb szórakoztató tud lenni. csak hát ugye le kell ülni, szembe kell nézni a hófehér, üres papírral, és el kell kezdeni. és ez a legnehezebb része az egésznek.

hiszen: new habits starts hard. so try harder. 

és akkor most jack és én újra útra kelünk, és megkeressük deant. 

***

esik a hó! esik a hó! esik a hó!  tudom, hogy már mindenki a tavaszt várja tűkön ülve, közben pedig pokolba kívánja a mínuszokat, de az én hószeretetem valódi és örök, s nem csak az első hónak örülök, hanem még március 25-én is vigyorogva sétálok haza a hófúvásban. mert a hó egész egyszerűen csodálatos. ha lehetne kívánni, hát én tuti azt kívánnám, hogy legyen havas a szülinapom.

március 24.

eltékozolt vasárnapom olvasással telt, írni  nem írtam, se sokat, se keveset. ellenben délelőtt befejeztem a looking for alaska-t, majd ugyanazzal a lendülettel belekezdtem az on the roadba. azóta nem volt megállás, fél regényen át keresztül utaztam az egyesült államokat jackkel, és ki tudja hol kötünk ki a nap végén.
eltékozolt, lusta napjaimnak holnap vége, de nem bánom. illenék már leülnöm és szembe nézni a fehér papírral, s megtölteni kesze-kusza, kacskaringós szavakkal, jó sokkal. magamért.

március 23.

eltékozolt szombatom:

tíz (tizenegy?) óra alvás * ágyban, párnák közt netezés * maláj-nagydíj időmérő edzés (helló, kimi, újra itt vagyok!) * moszkva tér újranézés (jajj, de szeretem még mindig! vajon a párizsi részeket párizsban vették fel vagy budapestet álcázták párizsnak?) * ráérős manikűr filmnézés közben * lyukat ülni kanapéba * looking for alaska olvasás * svájcisapkás, tornacipős időjárás * főutcán, napos oldalon kolbászolás * napfürdőzés * döner pitában, csípős szósz nélkül, elvitelre * glee maraton * újabb lyukat feküdni a kanapéba * kádban ázás két órán át * brideshead revisited olvasás * internet előtt leragadás * bandázás anyával * ágyban, párnák közt looking for alaska olvasás

ez a nap is már tönkrement haszontalan telt el.

(ha már nem mentem el a koncertre, ahova ingyen besurranhattam volna.)

***

 napi idézet: 

"i should like to bury something precious in every place where i've been happy and then, when i was old and ugly and miserable, i could come back and dig it up and remember." brideshead revisited by evelyn waugh

március 22.

the eternal question rises again: hát nem csodálatos, hogy péntek van?
és ezzel a lendülettel én most megyek is, és lefekszem olvasni aludni.

ma csodálatos katalóguscédulákat loptam mentettem meg az örökkévalóság számára a könyvtárból. azt hiszem ezentúl szisztematikusan fogom kicsenni a kedvenc könyveimből a cédulát, s különös tekintettel fogok vadászni a legrégebbi, írógéppel készültekre. (az on the road igazán jó fogás volt. a bell jar már elektromos írógéppel készülhetett, az nem annyira hoz lázba. viszont maga a könyv olyan szép kiadásban van meg a könyvtárban.)

ma kizárólag borító, ill. könyvkiadó alapján választottam magamnak könyveket: három megsárgult lapú, csudás illatú, kopott penguin kötettel a hónom alatt ballagtam haza: két orwell-lel (állatfarm + 1984) és egy evelyn waugh-val. az 1945-ös kiadású brideshead revisited a modern classics sorozat egyik darabja.

legszívesebben megtartanám magamnak ezeket a régi, megsárgult, narancssárga borítós penguin kiadásokat (amiknél szemet gyönyörködtetőbb, klasszikusabb kiadást és zseniálisabb dizájnt elképzelni sem tudok. no, és a pingvin! a pingvin a legvagányabb madár az összes közül.), és vennék helyettük újakat a könyvtárnak. (vajon azt hányszor játszhatom el, hogy azt mondom elhagytam, de cserébe vettem egy újat?)

éljen a betűfétisem és a perverz bibliofil hajlamaim!

március 21.

ma bolondokháza volt hírfronton és a szokásos bolondcsütörtök a szerkesztőségben, s még az admin is döglődött. mindettől én erőm végén járok üldögélek csendesen, s hétvégéért kiáltok. irkálás, költögetés, írógépen csattogás, magasröptű gondolatok, hetyke rímek, olcsó fecsegés, regényírás, kirakatban fürdőzés, isten véletek! (találkozunk majd, ha nyugdíjas leszek... ami én nyilvánvalóan nem leszek.)

erőmből mára csak ennyire telik: boldog nemzetközi költészet napját! ím egy vers magától juhász gyulától. (mely az alábbi ötsoros szegény gyula forog a sírjában epizód után kezdődik.) a zenei aláfestést hozzá a párkányon puhán kop-kop-kopogó esőcseppek nyújtják. 

ha már kikötöttem én is,
itthon, a tisza mellett itt
álmodom tovább egymagam,
csöndesen, az est hálójába
beleragadva újra és újra.

Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

ps: készüljetek, mert a hétvégére újabb hó és fúvás sms a belügyminisztériumtól közeleg.

március 20.

március 19.

most nagyon nincs kedvem újra bepötyögni a ma esti magvas gondolatot, talán majd mañana. addig legyen elég a fotó. (bármennyire is nagyképű?visszataszító?ijesztő?hiú? narcisztikus saját magamat idézni, egy [még] el nem küldött levélből. whatever. i am a creepy creep anyway.)

március 18.

vannak napok, amikor nem tudok aludni éjjel (ez leginkább vasárnap van, mert előtte kialszom magam a hétvégén), aztán másnap reggel hajnalban 5.20kor úgy mászok ki az ágyból, mint a mosottszar, és egész nap egyetlen pillanatra sem csukom le a szemem, mert különben teljesen véletlenül úgy maradna. no, nem mintha a szabolcsi hóhelyzet, a ki tudja hány napja tartó áramszünet és az ezzel járó hírfolyam ezt hagyta volna. a munkaidőm mégis meglepően gyorsan elillant, és hogy egészen biztosan lefárasszam magam, munka után még elmentem egy várost átszelő tavaszikabát levadászó körútra is. nos, kabátom nem lett, ellenben vettem cuki kis piros, keménykötésű, apróvonalas noteszt, ami egészen úgy néz ki, mintha moleskine lenne, no de még sem az, és nem csak azért, mert a pirosnak nem a legtökéletesebb árnyalatában fürdik. mióta itthon vagyok, mást sem csinálok, minthogy tökéletesen megtöltöm a fotelt, ami mindig beszippant, s közben hosszúakat, egyre hosszabbakat pislogok, körtés summersby-t kortyolgatoknék még, ha nem fogyott volna már el, és a legújabb girls epizóddal meg írógépen pötyögéssel és semmitmondó fotók mütymürüttyölésével szórakoztatom magam. ja, és az utóbbi egy órában legalább huszonötször meghallgattam ezt a dalt.

és akkor most neki kéne kell állnom az 1500 szónak.

(napi ugrabugra cukormáz nóta. kötelező sokszor egymás után, full hangerőn meghallgatni. most.)

március 17.

lelkem agyam taylor edzője az alábbiakat üzeni nekem:

teljesen felesleges édes kis semmiségek pötyögésével tovább húznom az időt. jópofizni világba, közben rhcp-t hallgatva, mintha mi sem történt volna, és nem lenne jobb dolgom. most már tényleg elég legyen a mañana lánykodásból. gép kikapcs, jegyzetfüzet kinyit, írás ON. ezentúl napi 1500 szó és/vagy 2 óra írás (legalább).

utánam a parfümöm a vér meg a verejték.

(legyen annyi elég, hogy ma havat lapátoltam, életemben először. már ideje volt, attól tartok, függetlenül attól, hogy ez éppen március 17-én történt.)

március 16.

OLVASÓI UTÓSZÓ

vége. elolvastam a szjg nyolcadik, befejező kötetét. most már nem odázhatom tovább, végképp itt az ideje, hogy kilépjek ebből az elbűvölő, rendkívül szórakoztató és egészen tökéletesnek tűnő alternatív univerzumból, hogy újra felnőtt legyek. itt az ideje, hogy feltegyem a polcra az szjg-t, lezárjam magamban azt a korszakot, amit a szjg-ben töltöttem, dobozba tegyem a teljes szjg-élménnyel kapcsolatos, meglehetősen ambivalens, de többnyire végtelenül pozitív érzéseimet, és hátat fordítva neki, a nehezebb út felé fordulva, vért és verejtéket izzadva, az én történetem elmesélésébe fogjak.

annyi mindent tudnék írni, annyi gondolat és érzés kering ezzel a sorozattal és a rám gyakorolt hatásával kapcsolatban a fejemben. de úgy érzem, mindez csak felesleges picsogás meg ömlengés lenne, főleg azok után, hogy mennyit áradoztam már korábban erről a sorozatról. meg egyébként is, végigbőgtem az utolsó negyven oldalt, még a hatása alatt állok, most is a könnyeimmel küszködöm, és még mindig olyan stílusban írok, mint reni, így elég nehéz lenne átbogarászni, és viszonylag értelmes mondatokba fűzni kesze-kusza gondolataimat. (talán néhány nap múlva, ha már lenyugodtam, és már nem leszek ennyire a hatása alatt, akkor csak összeszedem majd egy szánalmasan hosszú és értelmetlen bejegyzésben mindazt, ami még kikívánkozik belőlem.)

így hát inkább lényegre törő leszek, és csak annyit mondok, hogy: KÖSZÖNÖM.

köszönöm az élményt, a gurgulázó nevetést, a könnycseppeket, a sok-sok órányi felhőtlen szórakoztatást, hogy néhány hónapra újra tinédzser lettem, az oasist, a green dayt, a beatles-t meg a ramones-t, az ötletet - és célt - hogy megtanuljak gitározni, a könyvlistát, amivel még inkább mission impossible-lé vált az elolvasandó kötetek kupaca. köszönöm, hogy újra végtelenül beleszerettem és belevesztem a szavak és könyvek csodálatos világába, hogy olyan erős (és ambivalens) érzéseket keltett bennem és akkora hatással volt rám egy könyv(sorozat), amit előtte hosszú hónapokon (éveken?) át nem éreztem. őszintén nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással tud lenni rám egy ifjúsági (vagy akármilyen) könyv, hogy életemnek ennyi apró puzzle-darabját fogja megváltoztatni vagy új színben feltüntetni. köszönöm cortezt, akibe a legtöbb az összes többi olvasóhoz hasonlóan én is reménytelenül belezúgtam. és bár gusztustalanul tökéletes fiú cortez, ezentúl valószínűleg őt (is) keresem majd minden férfiben, elérthetetlenül magas elvárásokat támasztva ezzel potenciális barát/férjjelöltjeim felé. (és még inkább bebiztosítva, hogy vénlány vagány önmegvalósító nagynéni maradok örökre.)

szóval köszönöm, mert minden hibája ellenére (azért lássuk be, van egy pár, és most nem csak a didaktikusságára és a szemérmességére gondolok), imádom ezt a sorozat. leiner laurának egy egészen különleges, már-már tökéletes alternatív univerzumot sikerült létrehoznia, és egy olyan könyvsorozatot írnia, amit bárhol, bármikor szívesen újra leemelnék a polcról, és újraolvasnám mind a cirka 4000 oldalát. akár már most is. sőt, legszívesebben azt tenném: kezdeném újra az egész legelölről, most azonnal.

s ami a legjobb az egészben, hogy annyira jó látni, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül: hogy tinédzserek és felnőttek tízezrei (százezrei?) egyaránt rohamozzák meg évek óta folyamatosan a könyvtárakat, könyvesboltokat, dedikálásokat; olvassák rongyosra újra és újra a sorozat köteteit, imádják rajongva mind a karaktereket, mind az írónőt. már ha csak azt a (jó) pár órát a könyvesboltban, könyvtárban, majd könyvet bújva töltötték netezés, tévézés, vagy kütyünyomogatás helyett, hát már akkor megérte, hogy megszületett ez a sorozat. 

de leginkább: KÖSZÖNÖM AZ INSPIRÁCIÓT. 

(rendkívül nagyravágyóan, nagyképűen, magabiztosan, de főleg úgy, hogy próbálok hinni hiszek magamban, most halkan azt suttogom: és most én következem.)

március 15.

hát, ezt a talpra magyar dolgot idén sem vettem túl komolyan. (meg egyébként is, nehogymá' megmondják, hogy mikor lázadjak, ugye.) helyette inkább visítozva őrültem a szakadó hóesésnek, majd a legfontosabb cuccaimat hátizsákba szórtam, és megléptem nagyihoz a hétvége. s mióta itt vagyok, nem győzök henyélni. hát nem csodás? és ez egy olyan hétvége, amikor két szombat van egymás után. hát kívánhat ennél többet az ember?

(ellenben a belügyminisztérium sms-e egyértelműen wtf??? és adjunk még egy jó nagy csattanós pofont a szarnak kategória. egyrészt: honnan tudják a számomat? a szolgáltatóm miért él vissza az adataimmal és továbbítja azt egy harmadik félnek? ha már a számomat tudják, akkor azt miért nem, hogy sem jogsim, sem kocsim nincs, de meg egy nyamvadt kerékpárom sem? másrészt: az országban katasztrófahelyzet van a felelőtlen autósok súlyos havazást okoztak, és pintér csak annyit tud mondani, hogy üljek a seggemen, mert ő majd [egyszer] jön és segít? és mindezt éppen március idusán, a talpra magyar napon?  és hogyan üljek át másik gépjárműbe úgy, hogy közben ne hagyjam el sajátomat? tegyem a fülem mögé a kispolcra, csapjam hónom alá, húzzam magam után damilon? s vajon miért küldik ki kétszer ugyanazt az sms-t? egyszer csak célba talál? meg egyáltalán: miért küldözgetnek értelmetlen sms-ket az én vérrel és verejtékkel megkeresett és tisztességesen leadózott forintjaimból? miért használnak ennyi felkiáltójelet egyetlen sms-ben? napról napra magasabb szintre emelkedik a bohóckodás a parlamentnek nevezett csúfolt, színes-szagos, billegő ugrálólégvárban. csak lyukasztaná már ki valaki egy jól irányzott, erőteljes tűszúrással, és süvítene kifelé a poshadt levegő.)

március 14.

1. hóhelyzet. imádom.

2. hóhelyzet március idusán. odakint tombol a tél és üvölt a szél. IMÁDOM.

3. párizsba akarok menni. most. hátizsákkal, bakancsban, svájci sapkában a fejemen, fekete garbóban, nyakamban polaroiddal.

5. hétvége. három napos. csodálatos.

6. kerouac-ot akarok olvasni. az útont meg a naplóit. most. (welcome back, wanderlust!)

7. márciusban ingyen szállítják ki nekem a csodálatos piros cambridge satchelt egyenesen cambridge-ből. a sors keze újra betette hozzám a lábát. itt a jel, amire vártam. még két hétig vacillálok, majd március 31-én megrendelem. a szülinapomra pont megjön. és végre lesz még egy egy igazán csodálatos bőrtáskám.

8. kell egy piros converse tornacipő. meg egy bicikli. azért a süvítő tél ellenére én már úgy bicajoznék istenhátamögötti, égig érő fákkal szegélyezett kerülőutakon, az út kellős közepén, kátyúkat kerülgetve.

9. írnom kell. nagyon. a mañana lány elkezdi komolyan venni magát. holnaptól. tegnaptól. (és nem ír magáról egyes szám harmadik személyben.)

10. semmi újat nem olvashatok, amíg meg nem írom az első piszkozatát a regénynek. amiket most olvasok, befejezem (mind az ötöt vagy hatot?), de utána újba nem fogok. elég legyen már az állandó odázásból. itt az idő, most vagy soha. ha már úgy is március idusa van, vagy mi a szösz. 
11. szeretem a munkámat. (persze ettől még hiányzik az angolul írás.) azt hiszem, a hírek szerelmese lettem állandó információ-éhségben szenvedek az utóbbi két hónapban. itt az ideje, hogy elolvassam a shipping news-t. (hogy az mti mennyit hazudik mennyire egyoldalúan tájékoztatja a nagyérdeműt. de nekem ugye dr. james tanította a critical thinkinget. [meg ugye van a józan paraszti eszem.])

12. most boldog vagyok. elégedett vigyor terül el arcomon és hosszú pillantások közt mosoly húzódik szemem sarkában. és nem csak azért, mert péntek csütörtök este van, és HÉTVÉGE.

(nap mondata:
  - beszélsz vele? mer engem rongál.)

március 13.

# napi húgom:

én: és milyen a lány?
ő: hát, olyan átlagos. normális. persze nem olyan szép, mint amilyenek mi vagyunk!

a feedback fontos # keep writing

(napi oasis napi post-oasis liam gallagher.)

március 12.

víííííííííííííííííííí, eljött a nap! persze munka után elsétáltam a könyvesbolt előtt, és be is kukkantottam, hogy hátha látom a friss kupac könyvet, de be azért nem mentem. persze mikor hazaértem, leöltöztem, és hátradőltem a székben, megkaptam az emailt, hogy mehetek a könyvért. természetesen csapot-papot félbehagyva, fáradtságot feledve, tányért törve, morzsákat szétszórva pattantam fel, öltöztem, és már rohantam is vissza. mert vannak dolgok, amik még holnapig sem várhatnak (kevés ilyen van, be kell látnom. no de a könyvek!) 

a merülés a tinédzserlétbe ezennel újra indul... (és ez még egy buzis kis szívecskét is megérdemel: <3) szörnyen nehéz megállnom, hogy ne olvassam el a legvégét,  de az előzővel is ezt csináltam, és tönkretettem magamnak az élményt. hát most próbálok kicsit okosabb türelmesebb (kevésbé kíváncsi?) lenni. és most off vagyok, 732 oldal múlva jövök.

március 11.

szóval ezt igazából tegnap kellett volna, csak akkor nem volt energiám.

* az érzés, hogy vár rám valaki az állomáson * magamhoz ölelni a rég nem látott barátaimat * fura, kabátos ölelések * nagymonológokban osztani az észt, mintha bármi fogalmam is lenne az életről * még mindig itthonnak hívni a kolit * felrakott lábbal ötyézni órákon át * tejfölös-fokhagymás-sonkás-mozzarellás pizza fortét majszolni *  hajnali fél 4-kor az éjszakaira várva üldögélni a buszmegállóban, és hinni, hogy ez egy filmjelenet, s mi is benne vagyunk ebben a budapesti szkeccsfilmben * végre kipróbálni a szép új, fehér metrót * az emberek sokasága, sokfélesége és jólöltözöttsége * felülni a 2-es villamosra a parlamentnél, az ablakon át bámulva be nem telni budával * a duna-parton andalogni * a londonhangulat a duna-parton, az erzsébet-híd tövénél * turistát játszani, két fényképezővel a nyakamban * a lehető legközhelyesebb fotókat lőni a panorámáról * játszani az új polaroid gépemmel * keresztülsétálni a lánchídon *  a régi sárga villamosok * várni, várni, várni a 16-os buszra, és épphogy csak felférni rá * a várban kóvályogni *  csak nézni, nézni a várost a talpunk alatt, s beleveszni a hömpölygő életbe * a téglákba karcolt mókás neveket bogarászni * lesétálni a várfok utcán, bekukkantani a cuki könyvkötő műhelybe, és leérni a moszkva térhez * keresztülkolbászolni a moszkva téren * üldögélni órákon át a mekiben és édes kis semmiségekről fecsegni * hamburgert enni, csalamádé nélkül * a moszkva tér kellős közepén a minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár általános életigazságon hangosan elmélkedni, s a felmerülő kérdéseken sikítva nevetni * random felülni egy buszra, amiről azt sem tudjuk hová megy, csak mert még soha nem ültünk új, bugyikék színű buszon * a budai hegyek között kanyarogva, a buszon ülve, a szjg-t keresni, s azon morfondírozni, hogy vajon hol lakhat reni? * a normafához vágyni és el nem jutni * átsiklani kombinóval a margit-hídon és ezredszerre is rácsodálkozni a duna-parti fényekre és a város szépségére * gin-tonikot szürcsölni * hosszúkat pislantani és kerekeket ásítani * kolbászolni a belvárosi utcákon *  a moszkva tér érzés, mintha párizsi utcákon baktatnék hátizsákkal a hátamon, mint petya * kávézókban ücsörögni, habosbabos frappét inni, aminek igazán nem sok köze van a kávéhoz  * meglátni a keletit egy pocsolyában * a bemondó hangja és a szignál a keletiben * a város után sóvárogni * vágyni, vágyni, örökké vágyni a budai hegyek után * ( s mindeközben egyre csak hallgatni a what's the story, morning glory-t)

budapest, nekem így hiányzol. (és úgy hiányzol.)

(bárcsak lenne egy apró kis lakásom pesten. vagy munkám. illetve mindkettő.)

március 10.

nos, hát akkor holnaptól scribo ergo sum project ON, és tovább írom A Regényt. 
mondanám, hogy mától, de mégiscsak vasárnap este tíz óra van, és én holnap reggel ötkor kelek.

addig is, coach taylor legyen a múzsám:

március 9.

hát nem fura, hogy  épp akkor hiányzik leginkább egy város, amikor ott vagy benne, látogatóban, átutazóban?

március 8.

úton lenni boldogság. ennyi épp elég.

március 7.

azért az annyira szomorú, hogy vannak olyan megkeseredett emberek, akik annyira keserűek, hogy másokat is magukkal keserítenek. amikor néhanapján cinikus mosoly vetül ajkukra, a keserűség akkor is ott van a szájuk sarkában. zsigerből nyersek és keserűek másokkal, mintha tudatosan marnák magukat egyre távolabb a többiektől. keserűségüket én is a számban érzem, ahogy belém marnak. de aztán eszembe jut, hogy én nem ilyen vagyok, és nem is leszek ilyen. nem engedem, hogy magukkal keserítsenek. nem engedem, hogy az élet keserűvé tegyen. 

(napi dido. nagyon várós az új albuma.)

március 6.

most igazán nincs kedvem írni. 

mert fáradt vagyok, zsong a fejem és jojózik a szemem, amikor rápillantok a monitorra. úgyhogy irkálás helyett inkább csokit majszolok, az ujjam hegyét nyalogatom, s elmerülök egy kád forró, habos vízben meg egy regényben. közben pedig a hétvégét várom, nagyon. már a vonatjegyem is megvan.

március 5.

“poets are always taking the weather so personally. they're always sticking their emotions in things that have no emotions.”  j.d. salinger

ropogós kékség, végtelen
fakónarancs naplemente
olvad s mállik mélykékké
a kristálytiszta márciusi ég.

megannyi apró fény, pislogó
csupa csillag bársonytakaró
alatt ott vacog a kóbor lélek,
a későtéli éjben hosszan réved.

vöröslő kezét zsebébe rejti,
vállát rázza hideg, s nem érti,
hogy langyos könnyét kiért pislogja,
míg a magány csöndesen mardossa.

március 4.

és akkor most jöjjenek a nagy szavak. 

szóval ma  felkerült az a bizonyos három szó a csuklómra, amit már egy jó ideje kitaláltam, és megtörtént az esemény, amit évek óta egyre csak odáztam. mondanám, hogy életem meghatározó élménye ez, meg hogy hű de mekkora kaland, és most én ettől mennyire megváltoztam és nagyon vagány rocksztár lettem, vagy ilyesmi. persze mindez hülyeség lenne. mert az égvilágon semmi nem változott. max annyi, hogy itt ez a három szó a csuklómon, és ez most már ott is marad életem végéig. (hacsak valami orbitális balesetben le nem szakad a kezem könyökből. de ezt meglehetősen esélytelennek tartom.) bár talán annyi mégiscsak változott, hogy hivatalosabbá, írottá vált a szerződés, amit még valamikor tízéves korom körül kötöttem magammal. a szerződés nem szól másról, minthogy ez a kapcsolat, az írás és én, szóval ez komoly és örök. és talán ez az írott szerződés azt is tartalmazza, hogy mostantól kezdve elkezdem komolyan venni magam, és nemcsak irkálni fogok, hanem írni is (és vállalom). (na jó, annyira azért nem komolyan, mert az már régen rossz.)

ceruzával, két béssel, parker tollal, töltővel, írógéppel, csattogóssal, rúzzsal, csak pirossal, ha étcsokis, az ujjammal. sorban állva, sarokban ülve, hason fekve, fejen állva, vonaton zakatolva, a moziban sötétben. az éj leple s a takaró alatt, a tenyerembe, néha a tiédbe. a noteszembe, a naplómba, mozijegy hátuljára, boríték belsejébe, dirib-darab pósztitre, klotyópapír fecnire.

ez nem arról szól, hogy én írónak vagy neadjisten irodalmárnak, esetleg istenadta tehetségnek tartom magam. (ha akarnék se állhatnék távolabb ezektől.) nem arról szól, hogy én kötetekben akarok megjelenni, kávéházakban ál-irodalmárkodni, magasröptű gondolatokkal labdázni barna kordzakós bölcsészekkel kezemben egy pohár rosé-val. nem arról szól, hogy regényeket akarok irkálni, fosni a szót számolatlan, a könyveimet a kirakatokban és a bestseller listákon keresgélve, és egyre csak ott találva.  persze, hogy nem erről szól, hiszen mindez nem én vagyok, és nem is leszek soha. (na jó, egyszer sokszor egy szép napon akarom látni a regényemet kirakatban a körúton. elvégre tízéves korom óta erről álmodom.)

egész egyszerűen ez arról szól, hogy írok. amikor boldog vagyok, de legtöbbször, amikor nem. amikor nem tudok dönteni, mert a lehetőségek túl bonyolultnak tűnnek. amikor az élet egyre csak nyomkodja a keserű citromokat a képembe, s már csurog a könnyem a savanyúságtól és marja a gyomrom a keserűség. amikor hiperaktív vagyok, és az agyamban egyre csak kattognak a rímbe szedett gondolatok. amikor a fejemben kibogozhatatlan csomóvá vannak gabalyodva a gondolatok, de leírva sorokká rendeződnek, és értelmet nyernek.

ez arról szól, hogy az én belső hangom az írott szón keresztül szólal meg.

és ettől nyer értelmet az élet gyakran kusza és kibogozhatatlannak tűnő mibenléte.  

scribo ergo sum.
írok, tehát vagyok.

(napi oasis. mert hát azért mégiscsak.)

március 3.

és így telnek el napok, tökéletes, hosszú, semmittevős hétvégék. hogy nem írok, egy sort se, mert lusta vagyok, és inkább a szabadságomat élvezem meg a napsütést az arcomon. persze így utólag már teljesen felesleges háborognom meg pisnyognom, hiszen rajtam múlt. most már tényleg összekaphatnám magam, mert így igazán soha nem lesz belőlem semmi író. (mert hogy ugye az írók írnak, ha eddig erre nem jöttem volna rá.)

és hogy hogyan telt a tökéletes, hosszú, semmittevős vasárnapom? mivel már reggel fél nyolckor hasamra sütött a nap, és kidobott az ágy, így hát komótos reggeli és még komótosabb tollászkodás után (egyre inkább kikészít lassúságom, és hogy ennyi időbe telik elkészülni), tornacipőbe dugtam a lábam (éljen az év első tornacipős időjárása!), és  vakító lélekmelengető napsütésben a  főutca felé vettem az irányt, ahol már javában zajlott a régiség vásár. fotózni nem volt kedvem, így inkább csak könyveket meg bakeliteket böngésztem.

ki tudja hány szász lemezt átlapoztam, majd végül meg is vettem életem első bakelitjét. és hogy mit vettem? választhattam volna beatles-t, pink floyd-ot, abba-t, modern talking-ot, szőrös mellkasú korda gyurit (mindezekből bőven volt választék), de akár még a bridge over troubled water c. lemezt is a simon and garfunkel-től (kár, hogy nem leltem rá hamarabb). én mégis inkább a grease c. filmtörténeti remekmű dupla lemezes soundtrackjét választottam. mert abban a pillanatban, amikor megpillantottam a john travolta - olivia newton-john duó filmplakátokról már jól ismert fotóját a kékeszöld lemezborítón, tudtam, hogy nekem EZ kell. ennek kell lennie életem első bakelitjének. nem beatles-nek, nem simon and garfunkel-nek, de még csak nem is ramones-nak vagy oasis-nek (utóbbiak lemezeivel sajnos nem is találkoztam). a grease soundtracknek kell az elsőnek lennie. mert tinédzserkoromban megvolt másolt kazettán, és imádtam. a filmet is ki tudja hányszor láttam már, és még hányszor fogom megnézni. egyébként is: annyira szép a lemez borítója. magát a korongot értékelni nem tudom, hiszen lejátszóm továbbra sincs. 

talán ez lesz a következő projekt, hogy szerzek egy működőképes bakelitlejátszót (mellesleg: láttam egy szörnyen szép babakék színű táska-lemezlejátszót [ezt így hívják hivatalosan?], de végül csak nem kérdeztem meg, hogy mennyiért adják. nem is tudom, hogy hova raknám vagy mikor hallgatnám rajta a zenét?). addig is: elkezdem építgetni a bakelit kollekciómat. és mint minden gyűjtemény építgetésénél, most is visszamegyek a kezdetekhez: egy tinédzserkori nagy kedvencnek kell lennie az első darabnak. egy hónap múlva már tényleg egy beatles-t veszek, vagy ramones-t, ha esetleg szembe jönne velem egy. és titkon reménykedem, hogy meglesz még a simon and garfunkel is. (most mondjam, hogy kicsit megbántam, hogy nem vettem meg? kár, hogy előbb leltem rá a grease-re és csak után a s&g-re.)

(vajon van annál szánalmasabb napló-, ill. blogjegyezés, mint amikor az ember felsorolja, hogy mit csinált aznap? esetleg ha azt is leírnám, hogy mit ettem? szóval reggelire pirítóst, ebédre bolognai szószt spagettivel chipset fél liter kakaóval, uzsonnára bolognai szószt spagettivel, vacsorára pedig melegszendvicset. és mindezt traubi szódával öblítettem le, meg némi ritter csokival.)

és akkor most megyek írni olvasni salingert.

(napi travis & napi lázadás)

holnapom (közben már azon jár az eszem, hogy szülinapomra jöhet a következő.)

március 2.

annyi mindenről írhatnék most.

[hogy megjavítottam az új polaroid gépemet, és most már exponál. persze az első kazettányi film tönkrement, de már azt se bánom (és próbálok nem gondolni az ablakon kidobott ezer forintokra), mert a lényeg, hogy működik. hiszen az instant fotózás a fotóművészet hovatovábbja, és a polaroid élmény továbbra is megfizethetetlen, és semmihez nem hasonlítható. ma például hatszor ugráltam végig a lakást kezemben egy még meleg polaroid fotóval, közben pedig egyfolytában azt sipákoltam, hogy ez annnyira csodálatos! ez annyira csodálatos!! itt születik meg a fénykép a kezemben!! hát nem csodálatos?! mennyi mennyi csudás képet fogok én ezzel a géppel lőni!

hogy ma újra elkapott a szjg-gépszíj, és miután az utóbbi majd' két hétben félre volt téve, mert egyszerűen úgy éreztem, hogy ez engem már nem tud lekötni vagy szórakoztatni, ma újra elővettem, és természetesen megint beszippantott. ma elolvastam belőle vagy 250 oldalt, és mindjárt végzek a hetedik kötettel. közben pedig számolom vissza a napokat, amíg meg nem jelenik a nyolcadik dupla kötet március 11-én.

hogy most már úgy tűnik tényleg itt a tavasz, és én kezdek mgbarátkozni az ötlettel. mert reggel fél 7-kor, amikor kilépek a házból, éppen ott a nap a horizont fölött egy hangyányival, és nem tudom nem szeretni a képet, ahogy a kopasz fák mögött, a tízemeletes panelházak között ragyog az a hatalmas aranykorong, és rózsaszínes narancssárgára festi az ég alját, a távolban a kertváros pedig tejüvegszerű ropogós ködbe vész.

hogy ma igazán írni akartam, és haladni a regényemmel, mert az utóbbi napokban egyfolytában ezen kattog az agyam, és fejben folyamatosan a részleteket fundálom és a dimenziókat tapasztgatom a karakterekre. egyetlen szépséghibája történetnek, hogy ezt csak fejben teszem, újra- és újraolvasva a már meglévő (igencsak karcsú számú) oldalakat, és a szavak száma még mindig ugyanannyi, mint múlt hét vasárnap volt. ma is lusta voltam, hagytam, hogy beszippantson a szjg, hagytam, hogy elvegye a figyelmemet a fotózás, hagytam, hogy ott ragadjak az internet előtt, hagytam, hogy a lassú, lusta szombat elpuhítson. vajon harminc éves korom előtt írok egy regényt vagy örökké az irkálásról fogok irkálni?

hogy az utóbbi hetekben egyfolytában csak az oasist hallgatom, újra és újra és újra a what's the story, (morning glory) c. albumot. egyáltalán nem tűnik úgy, hogy valaha is meg tudnám unni, mert egyszerűen az első akkordtól a legutolsóig zseniális az egész album, úgy, ahogy van. a változatosság kedvéért, most is éppen az megy. so please don't put your life in the hands of a rock n roll band who'll throw it all away.]

 de majd' leragad a szemem, úgyhogy nem írok.

(napi oasis: where were you, while we were getting high? [és az a csodálatos intrusive r az első chamapgne supernova in the sky-nál!])

március 1.

hosszú pillantás
apró pislogás,
mély levegővét
füst fújva kifelé,
székben hátradőlve
halkan lüktető zene,
elém terülő hosszú
irkálós hétvége.

(napi rhcp)