tegnap éjjel még éjfélkor is tágra nyílt szemekkel feküdtem az ágyban, s miközben felváltva forgolódtam és a plafont bámultam, egyre csak azon kattogott az agyam, hogy át kell írnom a regény narratíváját (azonnal, persze, még holnapig sem várhat). hiszen a jól bejáratott egyes szám első személyű, jelen idejű elbeszélésnél nekem van egy sokkal eredetibb(?), kevésbé elcsépelt(?) ötletem: egyes szám második személy. hiszen neked írom a dalt, neked énekelem neked írom, rólad írom, így lehetne igazán a tiéd. ez lehetne(?) a nutella a palacsintában. de vajon bele akarom-e tölteni a próbapalacsintámba a nutellát? és kell-e rögtön a nutellával indítani, vagy maradjak a jól bevált túrósnál? egyáltalán nutella-e ez, vagy csak alsópolcos, mogyorós jellegű, kakaó ízű krém?
***
napi steinbeck:
"now the sadness is going away. it was like the little gauzy mists which hang close down to the water in the spring. and when they rise, you hardly know they are gone. now i have forgotten what the sadness was although i remember the form and the feeling of it. how odd- that sadness can turn to gold. can it be that it is a pleasurable feeling? it might well be."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése