február 24.

azért az már elég jó jel, ha nem köt le az olvasás, és amikor csakazértis próbálok elveszni a sorok között, akkor a lelkiismeretem egyre csak azt súgja nekem, hogy menjél csak írni, nyitsd meg a fájlt, kezdj el pötyögni, hiszen itt terül el előtted ez a hosszú-hosszú szürke vasárnap délután és még nem ment tönkre. legnagyobb meglepetésemre éppen ezt teszem: becsukom a könyvet, megnyitom a fájlt, és elkezdek pötyögni. elveszek a történetben, fundálom ki a részleteket, és bár még ezer sebből vérzik, és sántító, suta bicebóca úgy ahogy van, azért legalább csinálom. ha gyök kettővel is, de haladok előre, megyek befelé az erdőbe. próbálom minél inkább megismerni, megérteni, és megszeretni a karaktereimet. próbálom minimálra csökkenti a nyálmennyiséget, amikor éppen rózsaszínborítós lányregényt írok, szavakat adni a zavarukban néma szereplők szájába, és szeretni a karaktereimet, amikor ők maguk is iszonyúan kényelmetlenül érzik magukat saját bőrükben.  

s talán ami a legfontosabb: megpróbálok nem lenni a saját szerkesztőm, miközben írót játszom (vagy: nem játszani szerkesztőt, miközben író vagyok[?].) (hiszen írni részegen kell, szerkeszteni meg józanon [x]), nem kétségbe vonni minden egyes mondatot, és nem úgy állni hozzá, hogy ez iszonyúan béna, úgy ahogy van. nem arra gondolni, hogy ez egy habkönnyű értéktelen édes émelyítő kis semmiség, hanem arra, hogy: én pont ilyet akarok írni (édeset, nem émelyítőt). még véletlenül sem akarok értéket teremteni, és fajsúlyos mondanivalóval, világmegváltó gondolatokkal dobálózni. mintha lennének olyanok a fejemben.

így hát inkább úgy állok hozzá, hogy ez a legelső palacsintám. a próbapalacsinta, amin kísérletezünk, ami túl olajos lesz, ami kettészakad, aminek megég a széle. amiben ott púposodnak a csomók. amin azért túl kell esni, hiszen rögtön a másodikkal sosem lehet kezdeni. és bár suta bicebóca a próbapalacsinta, azért mégiscsak megkóstoljuk. mert azért csak meg lehet állapítani belőle, hogy jó-e a tészta, és érdemes-e kisütni a többit. aztán az első palacsinta után jöhet a többi, kevesebb csomóval, kevésbé olajosan, aranybarnábban, nutellával töltve. így hát bármennyire is olajos, bármekkorák is benne a csomók, tovább sütögetem a próbapalacsintámat.

szavak száma: 8764. (igazán szeretném azt mondani, hogy április 1-re meglesz a 40 ezer szó, vagy hogy a születésnapomra kész lesz az első piszkozat [igazán szép kis ajándék lenne]. de hát lássuk be, éppen úgy állok hozzá a határidőkhöz, mint douglas adams: i love deadlines. i like the whoosing sound they make as they fly by.)

***

napi steinbeck:

"today i am early at work and i want to boost the work to two pages today. it is time for that. i know this is going very slowly but i want it that way. i don't want to rush. i am enjoying this work and i truly want it to be the best i have ever done. there is no reason why it should not have the stature i want. i can hear that in my ears and see it with my eyes and there is no reason why my pencil should not write it. oh! but watch for terseness. don't let it ever be adjectivally descriptive. i must hold description to an absolute minimum, must to hold my story and all of its strands together. just remember that this book is going on forever. i do not intend ever to finish it. and only with this attitude will it progress as i wish it to. i must not let any kind of deadline fall across its pages to change its pace."

***

napi oasis:

you gotta roll with it,
you gotta take your time,
you gotta say what you say,
don't let anybody get in your way