megint vasárnap este, és holnap már megint hétfő, és megint gályázás, és megint messze a hétvége.
és mégis, ez most nem melankolikus vasárnap este, mert újra tél van, és csendillat járja át a narancssárga februári éjszakát. tegnap délelőttől egészen ma délutánig egyfolytában ömlött a hó az égből, és mára már a tavaszváró könnyedségnek nyoma sincs. órákon át sétáltam a nagy fehérségben, s az arcomon elterülő mosollyal alig győztem kattintgatni a gépet. még egy polaroid fotót is csináltam- a piros-fehér csilingelős, fapados, miskolci villamosról- hát mégis mi másról? a polaroid élmény továbbra is felbecsülhetetlen. a hó mindenhatóságával még mindig nem tudok betelni. hát ezért nem melankolikus ez a vasárnap este.
meg azért, mert írok, végre írok regényt. elkaptam a történet fonalát, megvan az üzenet, a karakterek, és az őszinte hang is. lassan írok, alig haladok, tanítom magam türelemre közben. és persze égető vágyat érzek, hogy most azonnal közzétegyem a már meglévő - meglehetősen csekély számú - részeket, aminek persze semmi értelme nem lenne. hiszen a java még csak most következik, s az igazán fontos fejezetek még mind megíratlanok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése