február 2.

péntek lábjegyzete

tavasznak álcázza magát február, úgy érkezik. ahogy péntek délután munka után kilépek az irodából, a könnyed, tavaszi hangulat visszatarthatatlanul átjárja testemet. a télnek nyoma veszett, mintha itt se lett volna az utóbbi néhány hónapban. a hó utolsó maradványait is elnyelte már a föld, a járdák mind felszáradva. a föld mindenhol merő sár, pusztán feketéllik, igazán illúzióromboló, ha jobban szétnéz az ember. persze ha az ég felé emeli arcát, az mindjárt más. legkönnyedebb árnyalatában kéklik az ég, szeszélyes szelek fújdogálnak, és a tavasz világos, reménykeltő hangulata járja át a levegőt. legalább tíz fok van, sapkám, kesztyűm rég a táskám legalján lapul, kabátom kigombolva, a sál hetykén, könnyelműen a nyakamba dobva. 

a hetet és a munkát letudtam, hatvannégy óra felhőtlen pihenés és nyugi következik. könnyed, elnagyolt léptekkel sétálok hazafelé a péntek délutáni bársonyos napsütésben. a tavasz szeszélyes és csalfa, mindig megtréfál. most is csalóka, mert egyetlen illanó pillanat elég, hogy elhiggyem tavasz van, és a könnyed, derűs hangulat átjárja testemet. aztán a józan ész csak felülkerekedik a péntek délutáni  csalfa derűn. nono, hiszen még csak február elseje van! tavasz, ilyenkor? na, persze! és mi lesz a téllel? hát így fog elmúlni, egyetlen éjszaka alatt olvad bele a puszta földbe, s pirkadatkor napsütötte tavaszra virradunk? hiszen nekem még jár legalább egy hónap tél! hát akkor már idén nem lesz mínusz tizenöt fok? sem negyven centi hó, sem jégvirág az ablakon, és szánkózás bükkszentkereszten? és egyébként is: ide keletre idén miért csak nyomokban érkezett meg a tél? és én miért nem vagyok ott soha, ahol igazi hosszú tél van? 

bújjon csak vissza a mackó a barlangjába, vesszen csak bele a szürke, kövér hófelhőkbe a kéklő ég, s takarja ropogós fehérség a kopasz földeket még legalább egy hónapig. kedves holle anyó, húzzál még bele egy kicsit, mert még koránt sincs itt az ideje a tavasznak.

xxx

szabad napjaimra péntekente
otthonról, mint kámfor illanok el,
mamánál lelem a falusi telet s örömöt.
boldogan veszek el a sorok között,
asztal fölé hajolva költögetek rímeket;
téli verseket faragok csöndes estéimen.