nekem már annyira nyár van. a napról napra barnább bőröm, a rövidnadrágok, a strandpapucsok, a vászonszatyrok, a tűzpirosra festett lábujjkörmök, a jégkása, a kürtős kalács, a végtelennek tűnő délutánok, a narancssárga naplementék ideje.
most, hogy itthon voltam csütörtök óta, egészen nyári szünet érzésem volt, és már a második napon nem tudtam mit kezdeni magammal. [azóta is alig várom, hogy mehessek holnap dolgozni.] persze ettől még jó volt csak úgy lenni, henyélni bele a világba, kolbászolni a városban, körbebicajozni a falut és azon morfondírozni, hogy melyik régi, tornácos parasztházat venném meg legszívesebben és hogyan rendezném be azt.
jó volt macskázni mamánál (vannak újszülött kismacskák) meg a kertben szöszmötölni; az obiban palántákat és virágokat válogatni - mert idén nyáron az a személyes küldetésem, hogy valóságos oázist varázsoljak nyolc négyzetméteres lakótelepi erkélyünkből - műfűvel, paradicsompalántákkal, muskátlikkal, levendulabokorral és csíkos napernyővel [és nagy álmom, hogy kilépek az erkélyre, csak leakasztom a bokorról a paradicsomot, és azt eszem reggelire.].
egészen nyári érzés strandpapucsban leslattyogni a boltba vasárnap délelőtt és a sörök között válogatni, verőfényes napsütésben órákon át bámészkodni, könyveket böngészni, kincseket keresgélni és neonzöld jégkását szürcsölni a régiségvásárban, délután szex és new york maratont tartani, a travelling pants-et sokadszorra újraolvasni, szunyálni egy órát, majd este lemenni kolbászolni még egyet, mert túl sok kilométer maradt még a lábamban, és látni, ahogy a kockapanelek mögött rózsaszínre festi a süllyedő nap az ég alját.
ilyenkor érzem, tudom, hogy szabad vagyok, mert az vagyok, azt csinálom, oda megyek, ahova menni akarok. ilyenkor tudom és értékelem igazán, hogy milyen jól tettem, hogy a szívemre [és az eszemre] hallgattam, és kiszálltam a mókuskerékből. mert szabadnak lenni a legfontosabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése