2013/05/04

május 4.



megboldogult egyetemi éveim alatt volt egy időszak, amikor valódi film- és mozifüggő voltam. az imdb-vel keltem s feküdtem, a vox magazin volt a bibliám, betéve tudtam a pesti művészmozik programját, hetente akár kétszer-háromszor is látogattam a belváros mozgókép- és filmszínházait, személyes küldetésemnek tartottam az összes a legtöbb új film megnézését és a művészmozik életben tartását. moziba járni akkor olyan volt, mintha templomba jártam volna. de aztán valahogy annak a korszaknak is vége lett, a vox magazin olvashatatlanul felhígult, már a pesti estet se forgattam annyit, és moziba is egyre ritkábban mentem. 

hát így történt, hogy az utóbbi időben években leszoktam a filmekről. persze továbbra is szeretek moziba járni, a helyi műsort is rendszeresen átböngészem, de valahogy már szinte semmi nem hoz lázba, meg egyébként sem vagyok képben az aktuális premier művész- és blockbuster filmekkel. azért még időnként [amikor nagyritkán rám telepszik az unalom, és végképp nincs jobb dolgom] elkap a hév és úrrá lesz rajtam a vágy, hogy behozzam a lemaradást, és megnézzek egy-két friss filmet. ilyenkor általában édes kis semmiségekre vágyom, habkönnyű szórakoztató mozgóképekre, könnyed, semmitmondó, lelkemet simogató, arcomra mosolyt rajzoló romantikus vígjátékokra. 

így volt ez tegnap is, és így leltem rá a liberal arts című bájos kis indie filmre, melyet nem más írt és rendezett, mint a leginkább hősszerelmes ted mosbey-ként ismert josh radnor [akinek egyébként ez már a második filmje volt rendezőként, és az elsőt is bírtam, nem csak a címe miatt], s ha már arrafelé járt, hát a főszerepet is magára osztotta, karöltve elizabeth olsennel, a szegényszerencsétlen szét- és lecsúszott, elcsúfult olsen ikrek koránt sem szétcsúszott, ám annál bájosabb és szemet gyönyörködtetőbb kishúgával. (hol rejtegették ezt a lány eddig? jaj, de jó, hogy ő nem aszalódott bele a hírnévbe!)

s hogy miről szól a film, amit én magyarul - rendkívül kreatív módon - biztosan szabadbölcsészetnek neveznék el? nos: a nagyvárosban elveszett harminc fölötti művészlélek - egykori mentora hívására - visszatér alma materébe, ahol megismerkedik egy kedves, intelligens 19 éves bölcsészlánnyal, majd a kölcsönös rokonszenv után komolyzenén elmélkedős, kézzel írott, postán küldött levelekben mélyítik tovább kapcsolatukat. lájtoslányos romantikus bölcsészfilm ez abból a fajtából, amit mosolyogva néz végig az ember, és nagyokat bólogatva hallgatja a bölcsészlétről elmélkedős dialógusokat. ha másért nem, hát a hippit [nem túl hitelesen] alakító zac ephronért [tud ő bármiben is hitelesen lenni?], a david foster wallace-említésért, a komolyzenéért, zibby csodás kék írógépéért, allison janney alakításáért (és mondataiért),  meg persze a twilight - teljesen megérdemelt - cinkelésért érdemes megnézni. szuper cuki rész: amikor jesse a közte és a lány között lévő korkülönbséget számolgatja egy lapon. nekem a liberal arts biztosan újranézős lesz, és nem csak a nagyszerűen megírt, hiteles, őszinte, és felettébb szórakoztató [no meg jegyzetelésért kiáltó] dialógusok miatt. kicsit most szerelmes lettem josh randorba (és elizabeth olsenbe is).

a kedvenc mondatok közül néhány [a többi nem volt fönt imdb-n, és lusta voltam kijegyzetelni.]:
"I think one of the things I loved the most about being here was the feeling that anything was possible. It's just infinite choices ahead of you. You'd get out of school, and anything could happen. And then you do get out, and... life happens, you know'? Decisions get made. And then all those many choices you had in front of you are no longer really there. At a certain point, you just got to go, "Oh, I guess this is new its going down." And there's just something a little depressing about that."
- what was your major?
- i was english with a minor in history, just to make sure i was fully unemployable. 
- i love books in like the dorkiest way possible... and i love trees, cause they give us books.
-it's super cool of the trees to do that.
- how am i doing here?
- here in this conversation?
- if i wrote you, i would be like... 'this is the best raugh draft ever'.
 még több könyvmolylétet a mozivászonra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése