most igazán írnék egy verset, de ma bolond csütörtök volt hírfronton (és nem az asztalra borulva röhögős fajta), túlóráztam is majd' egy órát (szegény, szegény én!), még mindig szipogok és krákogok, és random hajtincsemet tekergetve, felrakott lábbal, baricz gergőt hallgatva hosszúkat pislogok bele a szürke csütörtök délutánba. hát így marad el a saját vers.
ellenben: boldog születésnapot, józsef attila! őszintén köszönöm ezt a verset. hatalmas kezedet majd megpaskolom legközelebb, mikor lillafüreden járok. a verset pedig küldöm most is, mindig, örökké, daninak.
József Attila: Gyermekké tettél
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
ha már költészet napja: éljenek a versek! gitárral és anélkül. (persze az utóbbi szabó lőrinc érdeme, mert angolul koránt sem ilyen jó. sőt.)
(és ez a dal, még mindig. angolul is. jajj, ez a fiú! akár a telefonkönyvet is felolvashatná nekem. és én csak állnék némán, lógva hangja zörgésén.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése