2018. április 23.

szabadságom 67. napja.

de mit ér a szabadság, ha ki sem teszem a lábam a hálószoba négy fehér fala közül? továbbbra is itt tartom magam, zárva az aranykalitkában, benn a biztonságban, a komfortzónám langyos állóvizében. közben csendesen, magamban azon morfondírozok, hogy leszek-e még valaha boldog? persze hogy leszek, ha boldoggá írom magam. ennyin múlik az egész.

életem 31. tavasza. csodálatos, madárcsicsergős, szikrázó napsütéses, ropogós kékegű, káprázatos tavasz. majdnem nyár. egyetlen éjszaka alatt léptünk át a télből a nyárba. a tavaszt idén is skippeltük.

fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az életemmel. fogalmam sincs, hogy mi vagyok, ha nem az, ami az utóbbi több mint öt évben voltam, a hét hét napján, online szerkesztő. a hírek szerelmese – az elején. a végén: kifacsart, kiégett, ideggyenge roncs.

fogalmam sincs, hogy mi voltam, amikor még nem voltam kiégve. amikor még kreatív voltam, és munkát akartam meg karriert.

fogalmam sincs hogyan tovább. merre induljak el? nem tarthatom magam örökké bezárva az aranykalitkában. nem tesz túl jót a lelkemnek. a lelkemnek a változás tesz jót, a fejlődés. az egy helyben toporgás, a hosszas lamentálás túlságosan demoralizáló.

mehetnék világgá, föld körüli útra. hátizsákkal, túrabakancsban. de ahhoz még nem vagyok elég fitt. se elég elszánt. ennek még nem jött el az ideje.

munkát kéne keresnem. vagy legalábbis a társadalmi nyomás ezt sulykolja belém. mindaddig, amíg nincs rendes, hivatalos munkám, fizetéssel, munkaszerződéssel, szám- és társadalomkivetett vagyok. lófaszt. ilyenkor azért orcáncsapom magam, hogy gondolkozzak már. a dobozon kívül is. hisz épp ezért szálltam ki a mókuskerékből. mert elegem lett a doboz egyre szűkebb teréből, a falak szorításából, a taposómalomból, a lélek- és kreatívgyilkos multiból. hát hülye vagyok én, hogy ugyanabba a szarba akarok visszaszállni? persze hogy nem.

soha többet nem akarok visszaszállni a mókuskerékbe, egy ingerszegény irodában tölteni a hét öt napját, és tűrni, hogy a monitor fénye égeti a retinámat napi 8-10 órában. aztán hazamenni zombiként délután hatkor, és együtt élni  a tudattal, hogy minden egyes nappal meghal a lelkemnek egy újabb kis darabja. feláldozni a lelkemet, a mivoltomat a karrierem egy állás oltárán. csak hogy legyen miből fizetni a számlákat meg a lakbért meg a diákhitelt meg a lakáskasszát, és vásárolni a zabpelyhet meg az arckrémeket, hogy sose legyek ráncos és sose legyek öreg és örökké dolgozhassak.

nem akarok fellengzős munkát, se hangzatos pozíciót. nem akarok manager lenni, se account, se social media, se project. semmilyen menedzser nem akarok lenni. nem akarom, hogy főnököm legyen, se azt, hogy beosztottam.

az önmagam ura akarok lenni. szabad akarok lenni.

felszabadult.
freelancer.

2018. március 8.

szabadságommal mit kezdjek
zárva tartom önmagam a lakás négy fala között
ingerszegény hétköznapok
ki nem mozdulok
a képernyő foglya vagyok
nincs élmény se alkotás
pedig milyen hosszú a to do listám

itthon vagyok három hete
szabadságom 21. napja
még mindig csak menekülök magam elől
nem írtam, se sokat, se keveset
napi egy oldalt sem
pedig úgy volt, hogy mindent megírok
a csillagokat is le az égről

helyette manana lány vagyok
egyre másra csak halasztgatok
mindent majd holnap, csak ma ne kelljen
hát hogy lesz ebből regény
hogy születnek versek
hogy potyognak ki belőlem a művek
mint jóravaló nőből a gyerekek

itt a lehetőség, most vagy soha
itt a nyakamba szakadt nagy szabadság
még sem tudok mit kezdeni vele
nincs miről írni, nincs semmi, csak üresség
azt se tudom ki vagyok, ha nem online-fő-szerkesztő,
hogy szerkesszem az életem,
hogy kattintós legyen és kiüsse a google analyticset

ezmiez?
már nem kapunyitási pánik
és még nem is kapuzárási
ez most olyan kapuváltási válság
bezártam egyet és kell egy másikat választanom
csak tudnám melyik legyen az, melyiken lépjek be,
nem áldozhatom fel a szabadságom.

május 22.

• délelőtt otthon henyéltem, posztokat irkáltam, jegyzeteltem
• délután hazamentem anyához az avasra, sütöttünk túrós és meggyes pitét
• az otthonlevés öröme, heverészés a régi ágyamon, a régi szobámban, pakolászni a cuccaim között
• este otthon ágyban olvasás, egyre jobban beleveszni a tigers in red weatherbe

május 21.

• a szombat könnyedsége, az előttem álló hétvége végtelennek tűnő szabadsága, a szombat reggeli hosszú lustálkodás
• kint ülni az erkélyen a rózsás fotelban a verőfényes napsütésben, élvezni a 25 fokot, a nyarat, a sütkérezést, a madárcsicsergést, és közben irkálni
• minél jobban elmerülök a tigers in red weatherben, annál jobban tetszik. még több nyári, napsütéses könyvet nekem!

május 20.

• napsütéses jóidő, végre melegebb és igazi tavasz van. mennyire kellett már.
• délben leszaladtam a környékbeli kisboltokba bevásárolni. vettem egy nagy szatyor zöldséget és gyümölcsöt az új zöldségesnél az utcában. isteni epret pakoltam be a kosaramba, idén először ettem nektarint. puha, édes, lédús és nyárillata volt.
• a füstölt húsok mennyei illata a szomszéd lépcsőház alatt lévő húsboltban. szeretem ezt a kis békebeli üzletet a fekete-fehér kockaköveivel, a falakon kintfelejtett 25-30 éves plakátokkal és feliratokkal, a pult mögötti falon sorakozó szalámikkal, finomabbnál finomabb kolbászokkal és húsokkal, a saját, selyemréti húsbolt feliratú csomagolópapírjával, a kovácsoltvas kirakatával, ahol egymás mellett pihennek az üdítők, a konzervek, az olajok, a befőttek és a savanyúságok. a bolt előtt krétával megírt táblán az aktuális ajánlat, a pénztárban a nénit jobbról a tojások, balról a tészták, szemből pedig a tubusos fűszerkrémek és leveskockák veszik körül. a bolt apáról fiúra száll, itt dolgozik gyakorlatilag az egész család. hegedűs papa már meglehetősen lassan és remegős kézzel szeleteli a lángolt karajt a pult mögött, kétszer is el kell neki mondani, hogy mit kérek, a neje a kasszában ül, óvatos mozdulatokkal üti be a számokat, és kicsit elbizonytalanodik, amikor közlöm vele, hogy kártyával szeretnék fizetni. a fiaik hosszú, fehér, nagyzsebes köpenyben, hurkás, vöröslő ujjaikkal és méretes tenyerükkel hatalmas vehemenciával húzzák, nyúzzák, darabolják a grandiózus, rózsaszín húsokat. a kiszolgálás is egészen régimódi: a kedves vásárló előbb kikéri az árut, az árát apró cetlire írják fel ceruzával, ezzel kell odafáradni a pénztárhoz, kifizetni, majd visszalépni a húspulthoz, és ekkor adják ki a húsokat. nemrégiben cserélték le a bejárat fölötti hús-hentesáru feliratot. az előző már biztos volt vagy harminc, negyven éves, imádtam a pirosnak azt a megkopott, idejemúlt árnyalatát a lépcsőház omladozó vakolata mellett, a betűtípusról már nem is beszélve. valódi régimódi volt, nagybetűs csodálatos. már a feliratot legelőször megpillantva tudtam, hogy nekem ez a lakás kell - amikor még nem is láttam magát a lakást belülről vagy a lépcsőházat -, már akkor mondogattam, hogy a húsboltos lakásba akarok költözni selyemrétre, közvetlenül a strand mellé. az új táblát nem szeretem, túlságosan tucat, semmi egyediség vagy stílus nincs benne, leginkább a kilencvenes évek ízléstelenségére emlékeztet, és az utcaképbe sem illeszkedik. 
• péntek délutáni forró fürdő. továbbra is imádok elmerülni egy nagy kád párolgó vízben, ázni az illatos, kövér habokban, amíg a szalonnalábujjaim mazsolára nem aszalódnak, amíg a fejemet és a lelkemet tisztára nem mossa a bőrömet már-már perzselő, forró víz. kezemben egy könyv vagy magazin, s csak élvezem előbb a víz csobogását, majd a csöndet, a nyugalmat és a feltöltődést.
• elkezdtem egy új könyvet, a tigers in red weathert. még csak 15 oldalt olvastam el belőle, de már most nagyon szeretem a regény atmoszféráját. liza klaussmann új regényét, a villa america-t is mindenképp el kell majd olvasnom, az elveszett nemzedék, az 1920-as évek amerikai expatjei, hemingway, f. scott fitzgeraldék és picasso is szerepelnek benne. már alig várom.
• este elmentünk f-val sörözni. az élénk fukszia színű l'oreal rúzsomat tettem az ajkaimra. ennél jobban rúzst még aligha szerettem, tökéletes a textúrája, a mattsága, a mélyvörösbe hajló élénk rózsaszínsége. szeptemberben vettem meg az elsőt belőle, akkor ez lett a főnökrúzsom. azóta is tart a szerelem. bár az elsőből még van egy kicsi, nemrégiben vettem még egyet, hogy akkor is sokáig tartson még, ha időközben kivonnák a forgalomból. (mikor jönnek már a loreal colour riche collection exclusive rózsaszín árnyalatai magyarországra? tűkön ülve várom már.)

május 19.

• relatíve produktív nap a munkában: posztjaim az esetek nagy részében beütnek, pontosan tudom, hogy milyen típusú anyagok hoznak forgalmat és hogy milyen címmel, leaddel lehet eladni egy-egy témát. tudatosan, szóról szóra tervezem meg és rakom össze a címeket. (erről mindig az a jelenet jut eszembe, ahogy julia child szakácskönyvének címet kreált a szerkesztő a julie & julia című filmben.) gyakran szempillantás alatt, első ránézésre beugrik a cím, ezt azonnal le kell írni, különben elfelejtem. minél többet gyakorlok, annál jobban megy. minél inkább beleásom magam, annál több ötlet jön. ma is jött vagy 2-3 ötlet önálló témára, az egyiket már meg is csináltam, a másikhoz fotózni is fogok. kellenek az önálló ötletek, témák, posztok, ezek tesznek boldoggá, csak ezek töltenek el a kellemes elégedettség érzésével. ezek vezetnek az (igazi) újságírás felé. igazi újságíró akarok lenni, és fajsúlyos, értékes cikkeket írni. 
• újra egyre inkább elönt az írás szeretete, és ez boldoggá tesz, értékessé teszi a napjaimat. minél többet írok, annál jobban érzem magam, annál kreatívabb és magabiztosabb vagyok. valósággal bizseregnek az ujjbegyeim az utóbbi napokban. a fejemben temérdek gondolat, ötlet zsong, mindet ki kell írnom magamból, nincs megállás. kreatív flow viszont van. egyszerre háromféle naplót, ill. jegyzetfüzetet vezetek; imádom, mind kell, mindnek más a funkciója. az írás kell a túléléshez, az írás boldoggá tesz. az írás a hitvallásom, még ha csak a fióknak írok is a semmiről (vagy leginkább az írásról). scribo ergo sum, after all. 
• megnyitottam az ezer éve nem frissített blogomat, és publikussá tettem. már nagyon hiányzik a blogolás, a fotók, a szövegek és a mindenféle online tartalmak megosztása a barátaimmal. most, hogy már van asztalom, munkaállomásom, lesz hol írni. a desk of one's own. a room of one's own. (or rather, an entire apartment of one's own, in my case.) átneveztem a blogot kapunyitási pánikról napom lomjaira. olyan jó lenne, ha vissza tudnék szokni a blogolásra, és rendszeresen írnék meg fotóznék. iszonyúan jót tenne a kreativitásomnak.
• fotóim az instagramon. szeretek fotózni, még ha csak a buta okostelefonnal is, aztán szépen megszerkeszteni a fotókat, kirakni instára, és bővítgetni a fullamatőr portfóliómat. boldoggá tesz.

május 18.

shitty day. could't find three things that made me the slightest bit happy.

• megérkezett végre a kis fehér íróasztalom. munka után mikor hazaértem, össze is szereltem. annyira szép. pont passzol a többi bútorhoz a hálószobában. 
• aligha lehetne ennél szebb ez a hálószoba a hófehér falaival és bútoraival, a rózsás fotellel és a szatén ágyneművel, a ropogós, halszálka parkettával és az élénk színes kiegészítőkkel. (rózsásra dekupázsolom az egész mindenséget, meglássátok. és csodálatos lesz. és lám, tényleg.) nem bírok betelni vele, olyan szép és annyira boldoggá tesz. she designed a life she loved. 
• az élénk magenta színű harisnyám volt rajtam, és a rózsaszín glitteres tomsot vettem fel hozzá. sötét rózsaszín a világos, csillogó rózsaszínnel. feltűnőbb már nem is lehetne. mégis imádom. olyan, mintha bárányfelhőkön, napsütésen, vagy egy szivárványon sétálgatnék.
• ma nyílt meg egy új zöldséges az utcánkban. épp nemrég konstatáltam, hogy milyen jó, hogy van a közelben húsbolt, közért kisbolt, cukrászda, fagyizó, gyrosos/hamburgeres, trafik, rendelő, gyógyszertár, herbália [és ugye az uszoda], már csak egy zöldséges hiányzik. és hopp, néhány nap múlva már jött is a szórólap, hogy nyílik egy zöldséges pár lépcsőházzal odébb. (most már tényleg csak egy jó kis pékség kell. meg egy kávézó.) imádom ezt a békebeli atmoszférát, ami a szomszédságot övezi. mintha beragadt volna az idő kereke a selyemréten. és olyan kár, hogy annyi üres üzlethelyiség árválkodik sorra egymás mellett a lépcsőházak aljában itt az utcában. bárcsak mindegyikben valamilyen kis üzlet vagy kávézó, étterem működne. (mint a régi szép időkben. [hopp, napi közhely díj!], elképzelni sem tudom, hogy milyen lehetett, amikor az összes helyiségnek volt gazdája, és nyüzsgött az élet az augusztus 20. utcában.) de már persze az egy szem zöldségesnek is örülök, (hiper)lokálpatrióta szívem persze rögtön lángolni kezdett, s már vizionáltam, ahogy újra benépesül az utca üzletsora. mindenesetre ezentúl itt vásárolom majd a zöldségeket, és nem az intersparból cipelem haza.

május 17.

• egész nap jegyzeteltem a kis fekete riporternoteszembe. mindig itt van mellettem, imádom.
• kitaláltam, hogy szeptembertől újságírást fogok tanulni az egyetemen. vágyom vissza az iskolába és hogy tanuljak még valamit. (a miskolci egyetem indít két féléves, szakirányú továbbképzési szakot. augusztus 15. a jelentkezési határidő.)
• megérkezett két könyv, amit a book depositoryról rendeltem: a tigers in red weather liza klaussmanntól és a mrs. hemingway naomi woodtól. (még április végén, hirtelen felindulásból megrendeltem egyszerre hat könyvet: ezeken kívül a the dressmakert, a the husband's secretet, a me before you-t és az everything i never told you-t. az előbbi három még mindig nem érkezett meg, és most már kezdek parázni, hogy elveszett a postán, vagy a postás flegma módon nem bele a ládámba, hanem rá rakta, és valaki lenyúlta.)
• az öcsém lehozta a könyveim egy részét, két banános doboznyit. fel is pakolásztam őket a polcra, nagyjából kategorizálva a köteteket. végre az összes könyvem egy helyen lesz, yay!

május 16.

happiness project ON

nyárváró to do & shopping listám (cause i am pretty sure i can buy my own happiness):

• ez a csodaszép pandora gyűrű (i definitely don't need it, but i desperately want it. és egyébként is most már elég öreg szofisztikált vagyok ahhoz, hogy ne ezer forintos leakciózott bizsukat vegyek magamnak a rossmannban. mert megérdemlem.)
• memóriakártya a telefonomba (a régi tönkrement, és nagyon hiányzik az útközbeni zenehallgatás és hogy legyen hova menteni a nyolccsillió telefonos fotómat)
• fűszernövények a konyhaablakba (bazsalikom, menta, petrezselyem)
• folyton nyíló virágok az erkélyre (amik azért nem igényelnek túl sok gondoskodást. gyanítom, hogy a erkélybezöldítő lelkesedésem pikkpakk alábbhagy amint hazacipeltem és kipakoltam a virágokat.)
• két korlátra akasztható virágláda az erkélyre (mondjuk ilyenek)
• még néhány szép színes cserépkaspó az ablakpárkányra (színes kaspókból soha nem lehet elég, a rózsaszín összes árnyalatában.)
• egy ilyen színes égősor, mert csodásan mutatna a nappaliban a könyvespolcon és még néhány színes lámpás
• egy kisméretű vázlatfüzet, pasztelszínű filcek és vízfesték a művészellátóból (mert égető vágyat érzek, hogy festegessek, rajzolgassak és színezzek cuki kis rajzokat fagyiszínekkel. gyanítom, hogy a rajzban-fejezem-ki-magam lelkesedésem pikkpakk alábbhagy amint rájövök, hogy tökbéna vagyok a rajzoláshoz és a festéshez, és amit alkotás címén művelek minden, csak nem cuki)
• egy tükörreflexes gép (már vagy 5 éve könyörgök magamnak egy új fényképezőgépért, de többnyire nem volt pénzem, kifogásom viszont annál több. and i always chickened out.)
• megrendelni végre ezt a csodás kanapét 
• venni egy tévét (jön a foci eb meg az olimpia és már egyébként is beadtam a derekam)
• megtervezni a nyári szabadságaimat (szeretnék már végre elmenni kapolcsra a művészetek völgyébe, egy hétig henyélni a tisza-tó partján a húgommal nagyinál tiszafüreden, egy hétig a tengerparton fetrengeni egy görög szigeten, és néhány napra kivenni egy kisházat lillafüreden az erdőben) 

to do listám just for fun:

(hogy boldogabbak és színesebbek legyenek a mindennapjaim. vagy hogy egyáltalán kizökkentsem magam kicsit a mókuskerékből, amit vár iszonyúan unok.)

• elmenni a piacra és megvenni a virágokat és a fűszernövényeket végre
• el is ültetni a virágokat
• leülni rajzolgatni és festegetni (nem csak egyszer. sokszor.)
• visszaszokni az uszodába járásra (könyörgöm, itt van szomszédban. ennél ironikusabb már nem is lehetne, hogy ideköltözöm az uszoda legmellé, és teljesen leszokom az úszásról. i mean come the fuck on.)
• elolvasni havonta legalább két könyvet (de inkább heti egyet)
• elmenni kolbászolni, felfedezni a várost és fotózni (kimozdulni a lakásom és a munkahelyem közötti 2 villamosmegállónyi környékről)
• elmenni a régiségvásárba (idén még nem is voltam, pedig mindig úgy várom)
• sokkal több fotót csinálni a nemrégiben vásárolt Instax fényképezőmmel
• kimenni a zsarnai piacra nézelődni
• elmenni könyvtárba könyveket simogatni, leülni, élvezni az atmoszférát és irkálni
• beülni egy kávézóba vagy kiülni a teraszra és irkálni (rendszeresen). élvezni a napsütést, a tejeskávét és a toll sercegését a papíron.
• a sima fehér könyvespolcom belső hátlapjára színes, pasztelszínű, mintás (csíkos?) papírt ragasztani (úgy mint itt)
• újra elkezdeni blogolni (rendszeresen)
• minden nap végén összeszedni három dolgot, ami aznap örömet okozott.
• have some more me time. (mintha nem az egész életem egy kib. nagy me time lenne. what i mean: sokkal kevesebbet lógni az interneten, a monitor előtt vagy a telefon kijelzőjét nyomkodva.)

igazából tökfölösleges nekem ez a napi 8 órás munka meg az úgynevezett karrier, teljesen jól tudnám szórakoztatni megvalósítani magam főállásban dolgozás nélkül is. más kérdés, hogy akkor miből is vásárolnám meg a boldogságomat. meg vannak a sárga csekkek is, ugye.

január 4.

and then, there was, finally, snow.

nevertheless, new year, same shit. i'm back in the saddle. and still enjoying it.

január 3.

téli szünetem képekben, mert a szavakhoz túl lusta vagyok (a blogolás meg hiányzik).

• szobám, kilátással. annyira szeretem. és sosem akarom lebontani ezt a csodás kis fát.
  
  
  
  
  
• olvastam. sokat. anna wintour életrajzát vettem elő, és kezdtem el újraolvasni. még egy jó száz oldal hátra van belőle, amit ki tudja mikor fogok befejezni, de már az is előrelépésnek számít, hogy az utóbbi egy hétben átrágtam magam vagy 250 oldalon.
  
  
  

meg irkáltam is. bele a rózsaszín moleskine naplómba, oldalakat, bejegyzéseket, rózsaszín tintával (mi mással?). közben rendületlenül és szorgosan vezetem a one line a day naplómat is, mert kell, hogy szellemi kenyérmorzsa-nyomokat hagyjak hátra magam mögött. bárcsak vissza tudnék szokni a rendszeres irkálásra. [te jó ég, mennyire hiányzik.] naplózásra, blogolásra, fotózásra ilyenekre.

karácsony után megérkezett a 2016-os kisherceges határidőnaplóm. olyan szép. [újra és újra átmossa az agyamat a moleskine.]

• voltam uszodában is. utoljára valamikor augusztus derekán lehettem (?), bő négy hónap is eltelt azóta. és hiába itt lakom az uszoda tőszomszédságában hónapok óta, mégsem tudtam rávenni magam, hogy elmenjek úszni. most végre már igen, vettem bérletet is. az utóbbi egy hétben háromszor voltam. már csak vissza kellene szokni, és beépíteni valahogy a napi rutinomba.

• a kötelező karácsonyi a húgommal:

• bokeh, mert ez is kötelező minden karácsonykor

• voltam moziban is: végigbőgtem a hajnali lázat. most már tényleg el kell olvasnom a regényt, nincs mentség.
• sütöttem: répatortát, sütőtökös chocolate-chip cookie-t és lekváros-túrós muffint. mindhárom örök kedvenc, bármikor, bárkit leveszek velük a lábáról. hát most a muffint sikerült annyira elszúrnom, hogy a kukában végezte. és még az ujjamat is hólyagosra égettem. 
• vettem cuki kis fehér cipőspolcot a jyskben az előszobába. most már csak nyolccsillió (mínusz egy) dolgot kell vennem a lakásba.
• elmentem fodrászhoz: rövidebb lett és göndörebb. továbbra is imádom a kócos fürtjeimet.
• összeszedtem egy jó kis hányósfosós vírust, ami vagy 2 napra teljesen ledöntött a lábamról. ez most nagyon kellett.
  
  holnap pedig újra megkezdődik az iskola a munka. már annyira jól megszoktam a non-stop itthonlevős nyugdíjasklubolást, sorozatmaratonozást, az ágybanfekvős olvasgatást. persze közben unalmas is, és napról napra egyre inkább felzabálja a lelkem a kitérdepelt mackónadrágos cicanadrágos, szétültemaseggem, elfeküdtemahátam, túlsokbigbangtheorytnéztem semmittevés. 

október 17.

nő a (teljes) idegösszeomlás szélén.

egy hete nem voltam úszni. ilyenkor már kezdek megkattanni.  pörögni, egyre csak pörögni nüansznyi faszságokon; nem tudom leállítani az agyam. üresség van, nihil, pattanásig feszült idegek. magány. forever alone. általános letargia. kimerültség, túlgondolás, a szőnyeg széle.

holnap már el kell menni úszni, ha esik, ha fúj, ha fáradt leszek, ha nem, 10 óra munka után (az leszek). csak egy kicsit legalább, tempózni faltól falig, csak egy órát, csak két kilométert, csak hogy simogasson kicsit a víz, hogy megnyugtasson, hogy átgondoljam az átgondolnivalót. rakjam már rendbe a fejemet.

utána minden jobb lesz. és fáradt se leszek annyira.

október 16.

ha még blogolnék, most blogolnék.
ha még írnék, most írnék.

és utána minden derűsebb lenne.

arról, hogy minden más, mint egy éve volt. minden megváltozott, vagy inkább semmi sem, talán csak én magam. elvesztem az úton, elvesztettem önmagam.

honvágyam van.

az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, ami most vagyok. azzá lettem, s nem bánom, de mégiscsak hiányzik a régi az.

haza vágyom. vissza bele a régi, színes, betűkkel teli buborékba.

március 16.

[fotó innen]

a tékozló bloggerlány visszatér! [vagy nem. mindenesetre most ír egy bejegyzést. aztán lehet, hogy egy újabb fél évre eltűnik. sosem lehet tudni.]

na jó, most kezdett el hiányozni az írás. most dúlnak tavasz szelek viharok a lelkemben, ott a súly a mellkasomon és a kavicsok a gyomromban. ilyenkor van az, hogy bármennyire is manana lány vagyok, bármeddig is halogatom, egyszer csak le kell ülni, elő kell venni a noteszt meg a tollat, és ki kell írni magamból. mert utána mindig jobb lesz: a megkönnyebbülés jóleső érzése járja át a mellkasomat, csendesül a vihar, hátra lépve egyet megpillantom a teljes képet, és az új perspektívából már azért derűsebben festenek a puzzle-darabok. 

hát ez van most is. így hát előkerült a fiók mélyéről a feledés homályába veszett moleskine noteszem, végre rászántam az időt, hogy lelassítsam kicsit az életem, a mókuskereket hátrahagyva néhány napra kiszálljak a mindennapok bejáratott rutinjából. végre leültem írni, hogy szembenézzek magammal. hisz az én tükröm az apróvonalas noteszek finom sorai között rejlik már örökre - és bár hosszú hónapok óta a klórszagúillatú feszített víztükörben fürösztöm magamat - időnként bele kell nézni az elegáns sznob jegyzetfüzetek kegyetlenül őszinte tükrébe is. 

leginkább akkor, amikor már magam elől is bújkálok, amikor már a feszített víztükörben sem látom meg magamat, amikor a céltalan züllés, a nihil és az önpusztítás átveszi a hatalmat a józanész fölött, amikor elvesztettem a kapcsolatot azzal, aki voltam és aki maradni akarok a változáson túl is. amikor legnagyobb magányomban nem mások hiányoznak, hanem a legénebb én. 

most kicsit belevesztem az útba, belevesztem a változás állandóságába. de leginkább abba vesztem bele, hogy más képére formáltam magam, és út közben gondolkodás nélkül hagytam hátra a legénebb ént. tükör által homályosan foszlott szét a lélek, és most össze kell valahogy tapasztani, kisimogatni belőle a gyűrődést, visszaugrani a startvonalhoz, és elindulni újra, másik útvonalon. (ennél össze-visszább, kesze-kószább és értelmetlenebb metaforát még soha az életben nem írtam.)

hát ezért kell most igazán farakasszemet nézni a tükörképemmel. most, amikor belenézek a tükörbe, de a saját tekintetemben nem lelem önmagam.

[dal brit akcentussal komor, szürke, szeles vasárnap délelőttre.]

július 25.

fura dolog ez, hogy hogy le lehet szokni valamiről, amit előtte hónapokon át, minden nap csináltam, és amiről már egészen azt hittem, hogy a szokásommá vált. fura dolog, ahogy apránként az életem részévé válik valami, a napjaim betervezett, fix elemévé. a szokás az unalomba, ötlettelenségbe süllyedő rutin része lesz, majd apránként, napról napra az értelmetlenségé és az emésztésé is. végül egyszer csak kimarad, majd kimarad még egy-két-három nap. és így lesznek a napokból, hetekből egykettőre hónapok. s közben megértem, miért mondta andy warhol, hogy vagy csak egyszer csináld, vagy mindegy egyes nap. mert másként nincs értelme.

ahogy ujjaim között milliónyi homokszemként szöknek át és vesznek bele az idő végtelen homoktengerébe a másodpercek, éppen úgy tűnnek el nyomok, írásos bizonyítékok, kerek egész emlékek nélkül a hetek, a hónapok, az évszakok. cseppek lesznek csak a homoktengerben, belevesznek mind a végtelenbe, név nélkül, arctalanul. csak az emlékfoszlányok maradnak, hóbortos elmém csacska játéka a szubjektív valósággal. alig marad más, csak a folyamatos kopódás a cipőm sarkán, a kinyúlás, szöszök, az apró lukak a textilen, a hajam hossza, a körmeimen a lakk fakulása, a bőröm színe, a barnaság kopása, a fényes nappalok hossza,  a hőmérséklet magasssága, az évszak aktuális rövidsége.

meg az örök kérdés: már ennyi az idő? már július vége? mindjárt nyár vége? 

és az örök válasz: de hát az idő nem is létezik. mert: az idő illúzió. az ebédidő kétszeresen az. 

elmúlás létezik, vagy inkább múlás, a homokszemek helyzetének múlása, a szokás és a leszokottság állapotának hatalma az életem fölött, a változatlanság múlása. az ujjaim közt a bőrt puhára súroló homokszemek surranása, a mókuskerék, ami már nem túl nagy, amibe időközben beleerősödtem, s ahol rendületlenül rovom a köröket nap mint nap mosollyal a szemem sarkában. örömöm a mindennapi rutinban, a felhőtlen játszótér apró világomban, a meglelt boldogság a komfortzónámon innen. 

az idő illúzió.
az idő a változatlanság múlása.

az ebédidő kétszeresen az.

június 2.

és ezennel a tékozló lusta (fáradt?) firkálós lány visszatér, hogy tovább firkáljon az internetek végtelen fehér falaira. az utóbbi hetekben meglehetősen kreatívnak érzem magam, ami festegetésben, nyirkálásban, tépkedésben, ragasztgatásban és dekupázsolásban mutatkozik meg leginkább. ellenben irkálásban egyáltalán nem. így hát ilyen volt a múlt hétvégém (vagy legalábbis ilyennek éreztem.)

fotó innen

(majdnem) minden szabad felületet befestettem mentaszínűre és giccses rózsákkal ragasztgattam tele:

így a tescoban 128 ft-ért (!!) levadászott, fehér színű, keményfedeles, vonalmentes (!) noteszt és a szintén fehér, műanyag kaspót befestettem mentaszínűre, majd rózsákat aplikáltam rájuk. ezután következett a tornacipő projekt. a tavaly tavasszal hímzett hófehér tornacipőt idén nyárra meguntam, kicsit be is sárgult, meg van is nekem ez a sok textilfestékem, továbbá az akkut rajongásom a menta színért, az ecsetek és a festegetés iránt érzett végtelen szeretetemről már nem is beszélve. így hát szépen lebontottam a hímzést, alaposan megtisztítottam a cipőt, majd fagyiszínűre festettem. amikor a lábamon van, egészen biciklis barbie-nak érzem tőle magam. (aztán belenézek a tükörbe, és nagyon gyorsan rájövök, hogy minden vagyok, csak biciklis barbie nem.) szerintem iszonyúan szép. és ha nem esne állandóan az eső, talán még hordanám is.

aztán múlt vasárnap teljesen véletlenül újra ráakadtam erre a blogra, melynek a szerzője mindenféle - de leginkább papír és textil - alapanyogokból, magazinokból kitépkedett fotókból készített kollázsokat és ragasztotta őket levelezőlap méretű kartondarabokra éveken át. először valamikor 2010(?) körül bukkantam erre a blogra, és már akkor lenyűgözött és felettébb inspirálónak találtam. hatalmas stócnyi magazinokat lapoztam át akkor és szedegettem ki belőlük a kedvenc fotóimat, hogy kolázs-szerű, lapozós naptárat készítsek belőlük. a lelkesedésem persze elillalant útközben, a naptárból gyakorlatilag semmi nem lett, csak néhány vízfestékkel színesre festett, szép fotókkal teleragasztott rajzlap árválkodik egy mappában a fiók mélyén. van még egy rajzlapos, spirál vázlatfüzetem is, amibe még akkor elkezdtem fotókat beragasztgatni és hozzájuk passzoló, irógéppel lepötyögött idézeteket társítani, de az a projekt is abbamaradt néhány oldal után.

hát, most újra ráleltem a kollázsos blogra, ettől újra elöntött a kreatívitás és legyőzhetetlen vágy, hogy az összes létező magazinomat átlapozzam, kitépkedjem a szép képeket, és csodás kollázsokba rendezzem őket. természetesen ennek a kísértésnek (és a kreativitás-hullámnak) sem tudtam ellenállni, így több évnyi marie claire-t és néhány elle-t átlapozva összeszedtem egy stócnyi fotót, és már el is kezdtem kollázsokba szortírozni, és a fentebb mutatott, mentaszínű, rózsás noteszbe ragasztani őket. íme az első darab. (rosszul állítottam be a dátum-bélyegzőt.) jön majd a többi is, egyenként, apránként, ahogy jól esik. 

napom lompjai - 1. kollázs [azt még nem írtam rá, hogy: Let's hit the road, Jack!]

május 23.

napjaim az utóbbi hetekben:

ó, jajj. mindjárt itt a hónap vége, és én még egyetlen könyvet sem olvastam el májusban. [most már hét könyvvel vagyok lemaradva az idei kihívásban.] a betűundor egyre csak tart, még mindig legalább 5 könyvet [nem] olvasok egyszerre, haladni egyikkel sem bírok. hát akkor így hogy fogok könnyed kis napsütötte nyári regényeket olvasni tucatszámra? 

bezzeg a híreket elolvasom mind, már tiszta mti, index és 444 függő lettem. én is akarok csinálni egy olyan tökös kis hírportált, mint a 444!!44! (leendő szerkesztőpajtik jelentkezését tűkön ülve várja a profilomban megadott postafiókom. jelige: ha nagy leszek, igazi hírszerkesztő leszek) 

[jut eszembe, ha már úgy is mindenki erről beszél, akkor ezt a kérdést nekem is fel kell tennem: és most mi lesz a tumblr-rel, hogy már olyan jól felvásárolta a yahoo? ugye nem lesz lila, és felkiáltójelek sem lesznek, ugye nem? és a random pornó és a cuki állatos gif-ek content ugye megmarad? és: már mindjárt meghal a google reader, utána milyen olvasót használjak, eh? hogyan költöztessem át az összegyűjtögetett olvasmányaimat az új helyre? már csak a nap(jaink legfontosabb kérdése maradt hátra: erőss zsolt önző volt vagy hős? és: tegyük meg tétjeinket, hogy mikor készül róla mozifilm into the wild stílusban? hiszen az élete (és talán még inkább: halála) mozivászonért kiált, kétség nem fér hozzá.]

május 22.

nagyszerű nap volt ez a mai - eltekintve persze az egésznapos migréntől és az ezt csillapítandó beszedett félmaroknyi gyógyszertől. megérkezett a saltwater szandálom, és épp olyan, mintha a lábamra öntötték volna. jajj és a színe! leheletrózsaszín-fagyiszín, egészen csodálatos. [már most megállapíthatom, hogy kell egy ilyen pirosban is.] pakkot kapni még mindig nagyszerű érzés, főleg, amikor ilyen cukin be van csomagolva - színes modcloth dobozban, ami belül is mintás, sőt még meglepetés üzenet is van benne, amikor kinyitom, meg nagyonnyári képeslap modcloth csajokkal. szép nagy pirospont a saltwaternek és a modcloth-nak. [és akkor most már tényleg legyen nyár, hogy tudjam a cuki kis szandimat hordani kint a civilizációban, nem csak itthon délutánonként. btw, mióta a kisöcsém meglátta a lábamon, egyszerűen csak maminak szólít. whatever. én imádom.] 

ma újra elzarándokoltam a hobbiboltba, és a pasztílszínű, virágmintás ködbe borult elmém úgy döntött, hogy vesz még néhány giccses nagyonszép rózsás szalvétát és egy tégely mentaszínű akrilfestéket, mert a hétvégén bizony kaspót kell dekupázsolnom a virágzó paradicsompalántáknak és a leendő fűszernövényeimnek. és persze textilt is kell festeni, meg szalvétarózsákat dekupázsolni az ekrüszínű tornacipőre. a hétvégén rózsásra dekupázsolom az egész mindenséget, meglássátok. és csodálatos lesz.

és volt bizonys szívárvány is, idén az első [amit láttam]. miskolcon a panelek mögött születnek a szivárványok. itt meg van hozzá zene is, ha már ilyen esős napokat élünk. és mert oly' finom meggyes amerikai palacsintát csináltam a hétvégén. 

ps: bridget is back! [well, she's on her way anyway.]

május 21.

időjárás ide, időjárás oda, lelkemben nyár tombol, és virágmintás, pasztelszínű köd lepte el agyamat. ez az állapot pedig az alábbi fagyiszínű hipszter-kollázsért kiált [természetesen közben ajánlott lana-t hallgatni, valamint elképzelni, ahogy csodálatos hófehér pillentyűzetemen pötyögök a szupercuki, puhán kattogó billentyűkön. jajj, és van most már hamis írógép hang is, bizony!]:

sajnos biciklim továbbra sincsen [mondjuk nem mintha fel tudnék tekerni a hegyre, amin lakunk], a bal felső sarokban látható halványrózsaszín salt water szandált még múlt héten megrendeltem [már igazán ideérhetne], és a tökéletes mentaszínű körömlakkot is megtaláltam már a gyöngyházfényű barackrózsaszín rúzzsal együtt. hál istennek a mentaszínű táskáról már sikerült lebeszélnem magamat [mert közben előkerült a szekrény mélyéről a tavaly nyári virágmintás táska], viszont horgolt cipőért továbbra is epekedem - természetesen a mentaszínű toms-nál szebbet elképzelni sem tudok - de mivel próbálom a józanész határain belül tartani pénzköltési- és cipőfüggőségemet [nem annyira sikerül] és nem elkölteni az összes pénzemet cipőkre [pedig a toms annyira csodálatos!], ezért csak egy drappszínű fapados kínait veszek, és majd jól befestem magamnak mentaszínűre [mert textilt festeni nagyszerű]. szívem másik csücskében lelt helyet magának ez az elbűvőlően csodás rózsás toms cipő - melyet sajnos szerencsére már nem lehet kapni, mert csak limitált számút dobtak belőle piacra néhány hónappal ezelőtt, így ez eggyel kevesebb pár cipő, amiről le kell beszélnem magamat. le sigh. azért brutálkemény dolog ez a cipő- és táskafüggés, hát na. [#firstworldproblems] 

ja, és azt még nem is mondtam, hogy elkezdtem újranézni a beverly hills 90210-et. bizony, bizony, azt, ami szinkronizálva a kilencvenes évek végén (?) ment a tv3-on, azt a bh90210-et, aminél bugyutább, didaktikusabb, hatásvadászabb, felszínesebb és kiszámíthatóbb 90-es évekbeli sorozatot nehezen talál az ember (melrose place? baywatch? jóbarátok? esetleg?). no de hát mégiscsak nyár van, a habkönnyű, pasztelszínű, bájos bugyutaságok ideje. s a maga nemében egy egészen csodálatos és korszakalkotó kis sorozat ez a bh90210 (mondanám, hogy tinédzserkorom meghatározó sorozata volt, no de ebbe a kategóriába mégiscsak a gilmore girls és a dawson's creek tartozik) abból a fajtából, ami annyira rossz, hogy már jó. és ami még inkább meglepő, hogy már 23 év eltelt azóta, hogy elkezdődött a sorozat. huszonhárom. [jesszumpepi, hát így telik az idő?] egészen mókás a kora-kilencvenesévekbeli, mobiltelefon- és internetmentes elkényeztett kaliforniai tejfelejesszájú kölykökön [és az őket alakító csapnivaló, huszonéves színészeken] szórakozni. és akkor most ezen a ponton jegyezném meg, hogy: az én ízlésem épp olyan, mint a bh90210 - annyira rossz, hogy már jó. és: szerintem én lélelkben örökké tinédzser leszek már. 

éljen hát a nyár és az erkélyünkön boldogan cseperedő paradicsompalánták. a hétvégén már tényleg veszek fűszernövényeket is. és festek nekik csodás pasztelszínű kaspókat, amiket rózsabokrokkal fogok teledekupázsolni. és csodálatos lesz. cause that's how i roll. 

május 20.

óóó, ha a lustaság fájni tudna... no de nem hiába oly' magas a fájdalomküszöböm.

#mastering the art of doing nothing for three days straight