Esőcseppek

Lustán induló hétfő délelőtt. Hát az egyetem D épületének alagsorában sem írtam még. Most már ezt is kihúzhatom a listámról. 

Odakint szakad az eső, a frissen mosott hajam, a magas páratartalom, és az esőcseppek szerelemgyermeként létrejött, random félhullámokkal tarkított kazal a fejem tetején meghatározza az egész napom hangulatát. Rossz haj napokkal a világból is ki lehetne üldözni. Egy meleg, napos, vakítóan kék egű hét után vége is van a korán érkezett nyárnak, és megint húszfokos, esős, borongós, de azért fülledt és izzadós tavasz van. A metrón is már alakul a kiváló, nyári, oxigénmentes és állott szén-dioxiddal dúsított klíma, az orromat váratlan pillanatokban megcsapó, roppantmód frissító savanyú hónaljszaggal megbolondítva. Hát lehet elképzelni ennél mennyeibbet?

A random hónaljszagtól és az önálló életet élő félhullámaimtól eltekintve mostanában egész jó az élet. Végre kezdem érezni és élvezni a korommal járó fene nagy szabadságot. És bár a holnapok bizonytalansága állandó, azért mégiscsak jó élni, azért mégiscsak meglelem az örömöt a mindennapokban. No persze, azért nyugodtságom koránt sem konstans, sőt, épp úgy ingadozik, mint a bankszámlámon található, illetve leginkább meg nem található összeg. (Ergo: a hónap vége felé közeledve konstansan és exponenciálisan csökken.) Hm, most veszem észre, hogy a sors keze újra betette hozzám a lábát: nem hiába hívják trambulinnak a díjcsomagomat!

Ha a bankszámlámon gyülekező (illetve egyáltalán nem gyülekező) forintokra gondolok, akkor egykettőre elmegy a kedvem a mindennapok újra és újra felmerülő küzdelmeitől. Hiszen ha most félre rakni nem tudok, akkor hogyan fogok valaha is előre lépni? Hogyan lesz valaha is saját kocsim, lakásom, egzisztenciám? Sehogy. Ha így haladok, tényleg sehogy. Mert most például sehogy nem haladok. A tanítványaim megint elfogytak, és nem úgy néz ki, hogy egyhamar lesznek újak. Tán hipp-hopp mindenki perfekt lett angolból? I don't think so. Talán nincs pénzük. Nekik sem. És így nekem sem lesz, egészen biztosan.

Az újságírásból meg még inkább nem, hiszen gyakornokként örülök, hogy egyáltalán bekerültem egy olyan helyre, ahol rendes munkát adnak, amit csinálhatok, és amiből tanulhatok. A szavakból mégiscsak nehéz, sőt, lehetetlen megélni, főleg akkor, ha ingyen szüretelem és osztom szét elmém csudálatos gyümölcseit. Mindenesetre amíg folyik a tinta a tollban, amíg még van tető a fejem felett, falat az asztalon, és visz a lelkem előre, addig lehet megvalósítani az önönt, és bohém művészlélekféle életet élni: könyvekben, cipőkben és táskákban tartani a könnyen jött, hát hadd menjen könnyen is forintjaimat.