szabadságom 67. napja.
de mit ér a szabadság, ha ki sem teszem a lábam a hálószoba
négy fehér fala közül? továbbbra is itt tartom magam, zárva az aranykalitkában,
benn a biztonságban, a komfortzónám langyos állóvizében. közben csendesen,
magamban azon morfondírozok, hogy leszek-e még valaha boldog? persze hogy
leszek, ha boldoggá írom magam. ennyin múlik az egész.
életem 31. tavasza. csodálatos, madárcsicsergős, szikrázó
napsütéses, ropogós kékegű, káprázatos tavasz. majdnem nyár. egyetlen éjszaka
alatt léptünk át a télből a nyárba. a tavaszt idén is skippeltük.
fogalmam sincs, hogy
mit kezdjek az életemmel. fogalmam sincs, hogy mi vagyok, ha nem az, ami az
utóbbi több mint öt évben voltam, a hét hét napján, online szerkesztő. a hírek
szerelmese – az elején. a végén: kifacsart, kiégett, ideggyenge roncs.
fogalmam sincs, hogy mi voltam, amikor még nem voltam
kiégve. amikor még kreatív voltam, és munkát akartam meg karriert.
fogalmam sincs hogyan tovább. merre induljak el? nem
tarthatom magam örökké bezárva az aranykalitkában. nem tesz túl jót a
lelkemnek. a lelkemnek a változás tesz jót, a fejlődés. az egy helyben
toporgás, a hosszas lamentálás túlságosan demoralizáló.
mehetnék világgá, föld körüli útra. hátizsákkal,
túrabakancsban. de ahhoz még nem vagyok elég fitt. se elég elszánt. ennek még
nem jött el az ideje.
munkát kéne keresnem. vagy legalábbis a társadalmi nyomás
ezt sulykolja belém. mindaddig, amíg nincs rendes, hivatalos munkám,
fizetéssel, munkaszerződéssel, szám- és társadalomkivetett vagyok. lófaszt. ilyenkor
azért orcáncsapom magam, hogy gondolkozzak már. a dobozon kívül is. hisz épp
ezért szálltam ki a mókuskerékből. mert elegem lett a doboz egyre szűkebb
teréből, a falak szorításából, a taposómalomból, a lélek- és kreatívgyilkos
multiból. hát hülye vagyok én, hogy ugyanabba a szarba akarok visszaszállni?
persze hogy nem.
soha többet nem
akarok visszaszállni a mókuskerékbe, egy ingerszegény irodában tölteni a hét öt
napját, és tűrni, hogy a monitor fénye égeti a retinámat napi 8-10 órában. aztán
hazamenni zombiként délután hatkor, és együtt élni a tudattal, hogy minden egyes nappal meghal a
lelkemnek egy újabb kis darabja. feláldozni a lelkemet, a mivoltomat a
karrierem egy állás oltárán. csak hogy
legyen miből fizetni a számlákat meg a lakbért meg a diákhitelt meg a
lakáskasszát, és vásárolni a zabpelyhet meg az arckrémeket, hogy sose legyek
ráncos és sose legyek öreg és örökké dolgozhassak.
nem akarok fellengzős munkát, se hangzatos pozíciót. nem akarok
manager lenni, se account, se social media, se project. semmilyen menedzser nem
akarok lenni. nem akarom, hogy főnököm
legyen, se azt, hogy beosztottam.
az önmagam ura akarok lenni. szabad akarok lenni.
felszabadult.
freelancer.
freelancer.
